Help Sales ÁSZF

A második félidőben leCeljéztük őket

0 Komment

Az utolsó 2014-es hazai BL-meccs összességében nekem annak ellenére tetszett, hogy kifejezetten elégedett nem lehetek több dolog miatt sem. Újra felemás félidőket játszottunk ezekkel az orosz csitrikkel, és újra inkább az történt a pályán, amit Maximov szeretett volna látni. Valószínűleg. De mivel igazából támadásban is mi vagyunk a jobbak, így ennek tulajdonképpen nincsen jelentősége.

Nem jelenthetnek gondot ezek az oroszok

0 Komment

Ahogy kinézek az ablakon csak ezt a szutykos, redvás, szürke nyálkahártyát látom, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy hat lóval sem tudnának megállítani, annyira meccsre szeretnék menni. De hát az (átlag)ember nem mindig teheti azt, amit szeretne ugye, szóval inkább elébe megyek, és megpróbálok kedvet csinálni magamnak egy kis felvezetővel. Vagy meccsnézéssel, de mivel az EHFTV néha teljesen átláthatatlan káoszában nem találtam semmi jót, a digis tévé elé Bresztet nézni pedig lusta voltam elballagni, így maradt az írás ugye.

Szóval itt a Medvegyi.

KP 6.

0 Komment

Újabb hosszadalmas levelezőlistás csatározások kellettek ahhoz, hogy megszüljük a KP-t. Közben a Szeged le is játszotta a maga - nem is kicsit fontos - 6. fordulós meccsét. Erről és a többi várható továbbjutóról, továbbra is végtelenül szubjektíven: KP a hajtás után.

Komolyan kérdés ez?

0 Komment

A nőket figyelő részleg időleges bealvása illetve máshol tartózkodása vagy éppen máshova már teljesített témafeldolgozása miatt úgy döntöttem ETO vs Lunde-ügyben kénytelen leszek én magam kinyilvánítani a véleményem.

Ez most kivételesen nem is esik olyan nagyon nehezemre, hiszen egyrészt nem az általában számomra elviselhetetlenül sok(k) technikai hibák számát kell konstatálnom ugye, hanem egy emberi vagyis inkább kifejezetten női tényezőt figyelembe véve kell megnyilvánulnom kivételesen. Ami amúgy szintén nem erősségem, de gyermekem már van, szóval azt hiszem nagyjából tudhatom, kb. miről beszélnek a felek.

Két para lehet: Stoki és a hideg

0 Komment

Még a KP előtt Ukrajnába kezdi meg a Szeged a következő BL-fordulót, ráadásul egészen elképesztő és nagyon méltányolandó módon vonatos szurkolók is kiutaztak Kijevbe biztatni a csapatukat, egy-két órája értek a hotelba, szóval aki aggódott értük rajtam kívül is, annak mondom, hogy megvannak és élnek. Na szóval ahhoz, hogy lehetőség legyen megnyerni ezt a csoportot, ma egyértelműen győzni kellene, és ez nem lehetetlen, csak mondom.

Sportturista - Bevettük Dunkerque-et! by Töcök

0 Komment

Csapatunk, mármint azok a szurkolók, akik Európa több irányából indultak a francia kikötővárosba, komoly sportélményekkel gazdagodtak. Meg egyéb élményekkel is, mert volt itt komoly dugó az autópályán, sztrájk és minden egyéb. Mi Brüsszelből közelítettük meg a normand partokat.

Méltó csarnokavató

0 Komment

Szegény svédek. Nem elég, hogy eleve nem sok eséllyel érkeztek Győrbe a hazai 17 gólos zakó után, még egy csarnokavató meccs is kerekedett belőle, így számítani lehetett rá, hogy nem csak azért fogja komolyan venni a győri csapat a meccset, mert úgy alakult, hogy lényegében középdöntős meccs lett belőle. Ebből az első félidőben nem sokat láttunk ugyan, mondjuk úgy, hogy az új csarnok okozta megilletődöttség miatt, de a másodikban kiosztotta a címvédő az esedékes sallert, így 8 ponttal, brutális gólkülönbséggel ment a 12 közé, de lényegében már a nyolc közé is. Hajtás után több.

Francia bajnok kipipálva

0 Komment

Feszült végjáték után, fontos két ponttal távozik a Mol-Pick Szeged és kiváló szurkoló tábora Franciaországból. Bár a végét majdnem elbohóckodta a szegedi csapat, szerencsére a védekezés és az okos hosszú támadások megmentették a délutánt. Hajtás után értékelés.

Harmadszor is Vardar

0 Komment

Volt már szó idén a Vardarról - többször is, de itt a legjobban - , kicsit már unjuk is őket lassan, viszont ez ma visszaolvasva is pontosan áll erre a csapatra. Két meccset már lejátszottunk ellenük, az egyik lufaszt nem ért (+8), a másik annál többet. Elképesztően fontos fegyvertény az, hogy Szkopjéban végül nyerni tudtunk úgy, ahogyan. Nagy Laci nélkül, amit már lassan meg is szokunk, ha valamire, hát erre ez a makacs sérülés nagyon jó volt.

Sokan beszélnek szerencséről a kinti meccs kapcsán, amit én vitatnék, de nagyon. Melyik a szerencse-faktor, Ugalde labdalopása? Vagy hogy befújták a hetest ide is, oda is? Azt a meccset majdnem végig a kezünkbe tartottuk, abban az elképesztő hangulatban és amikor nagyon kellett, többen villantak.

Ez nem szerencse kérdése nálam.

Szeged-Brüsszel-London metszetében van Dunkerque

0 Komment

Felvezető jött a francia kaland előtt Töcök ujjaiból, aki amúgy a Szögedi Köménymag színeiben parta is száll holnap többedmagával ott fenn északon. Innentől ő:

A Dunkerque elleni hazai meccsen pontosan az történt, amit vártunk. A Pick szoros meccsen harcolva, küzdve győzte le a francia bajnokot, ami így kimondva óriási tettnek tűnik, de valójában a Dunkerque Európa középcsapatai közé sorolható. Egyetlen sztárral sem rendelkeznek a gallok, jó kis iparos csapat: teszi mindenki a dolgát, nagyot nem hibáznak, de sokat nem is villannak.

KP5, a másik

0 Komment

Ha már egyszer csill jelezte, hogy a férfi KP-vel nagy csaták vannak, akkor valóban megerősíthető, hogy a nőivel egyáltalán nincsenek. Gyakorlatilag négy csapat maradt, a mögöttük következő sorrendre meg mindenki csak bólogat, mert ha tetszőlegesen kihúznánk valakit, és beírnánk a helyére egy másikat, akkor sem lehetne igazán belekötni. Nem lőttünk mellé azzal, amikor azt mondtuk, hogy nincs 16 BL-szintű csapat a női mezőnyben, és hogy vannak csapatok, amelyeknek bőven itt lenne a helyük, de a remek selejtezős ötlethalmazolás eredményeképpen inkább van két horvát, mint mondjuk két magyar (jó, ezt magunknak is köszönhetjük, de ez akkor is wtf). Hajtás után KP, röviden.

This is Sparta - KP5

0 Komment

Messze vagyunk a szerkesztőségügyi egyetértéstől, mint hónaljszagtól az ölelés, főleg férfi KP esetében, és ez jó. Mondjuk nyilván agyfaszt kapok ilyenkor, de ez mégis inkább jó dolog, mint rossz. Kicsit sem egyértelmű a helyzet, sok a szempont, teljesen más egy-egy meccs, egy-egy csapat megítélése, ez pedig egészen konkrétan azt jelenti, hogy továbbra is érdekes a ffi BL. Nem ám mint a csajoké, hogy az egyik beírja a sorrendet, a másik meg ráhúzza, hogy igen, nálam is pont ilyen, aztán kész a poszt.

Na, hát a férfi fronton nem így megy ez. Öljük egymást Room303-mal másfél napja, mire már kötünk egy csak félig jó kompromisszumot, lenyugodtak a kedélyek meg minden, erre jön _benito, aki addig nem olvasott, és bekérdezi azt, amiről én már félig lemondtam. Így vagyunk mi.

Portrékönyv Fazekas Nándorról - ennek most nekiállok

0 Komment

Kicsit rendhagyó módon ugyan, de fontosnak tartjuk országosan felhívni a figyelmet erre a könyvre, melynek születéséhez sok barátunk hozzájárult biza, és akkor még nem is említettük Nándi-imádatunkat. Kezdjük például azzal, hogy a grafikai cuccainkat készítő srácok tördelték, gyönyörűen képezték, és folytassuk azzal, hogy _benito Nándiról szóló szavai is könyvbe lettek vésve valahova hátra. Amúgy pedig nagyon szép. Időben vagyunk még, minden sportbarát ismerősnek jó lesz kari-ajándékba, és ami rendhagyó ebben az egészben az az, hogy jövünk majd egy elolvasás utáni poszttal. Nem veszprémiek rendeljék neten, de úgy tűnik meccs előtt is hozzá lehet jutni majd. Innentől a hivatalos sajtóanyag.

Hátul már jó

0 Komment

Nem először érezzük úgy ETO-meccs után, hogy "na erről meg mit lehet írni". És ez nem a csapat kritikája, de egész egyszerűen aki látta a meccset, bizonyára egyetért velem: többnyire esetleges és sokszor összeszedetlen támadójáték, nagyon jó, bár néha elmélázó védelem, és ennyi elég is a mai BL-mezőnyben egy 10 fölötti idegenbeli győzelemhez. Nem most kell jónak lenni, így tulajdonképpen ezzel mindent el is mondtunk a meccsről, de azért mégis nézzük meg, mi történt.

Előre a második helyért

0 Komment

Kötelezőnek tűnő mérkőzésre készülhetnek a szegediek, de én valamiért úgy érzem, ez most mégsem lesz ilyen egyszerű. A Dunkerque (egyelőre) idén is csak bohóckodik a BL-ben, de a héten csak megcsapták otthon a PSG-t, amely csapat idén eddig egy fokkal jobbnak tűnik, mint a tavalyi szenvedő párizsiak. Kérdés, milyen hatással lesz ez a francia ellenfélre.

Nordhedge - "Ez sima volt"(by Lékai Máté)

0 Komment

Pontosan ilyen meccsről, pontosan ilyen eredményről, pontosan ilyen hangulatról, és úgy cakumpakk pontosan ilyen túráról álmodoztam. És megjött. Nem is biztos, hogy le tudom írni szavakkal, hogy ez milyen volt egy igazi Veszprém-szurkolónak. Azért megpróbálom, na.

Balkáni nyomáspróba

0 Komment

Ez egy _benitos poszt, csak béna ahhoz, hogy kirakja. Innentől ő nyomja.

Ez kemény lesz. Talán a legkeményebb. Senki, ismétlem, senki ne induljon ki abból, hogy feltöröltük velük az Aréna parkettjét, mert - ahogy az a breszti perecből is kiderülhetett - a Vardar keményen beleszarik a SEHA-ba. Az sem lehet támpont, hogy jelenleg a Veszprém vezeti a csoportot, mert mi még nem játszottunk Montpellier-ben (itt vesztett pontot a Vardar). Szóval kemény lesz.

KP, de minek

0 Komment

Éljen a technika és az ő ördöge, nyútomi kolléga megcsúszott az irással, így most kalákában ő írt, én meg (am) kiteszem. Hosszú úgysem lesz, de talán érdemes lesz hajtani.

Nem volt nagy durranás az előző forduló, meglepetések sem voltak, így elég nehezen lehet bármi okosat és értelmeset is írni, de azért megpróbáljuk, aztán majd kisül belőle valami, vagy nem.

Nordhedge - Helyi minden kipipálva

0 Komment

Maradjunk annyiban, hogy az első este alapján Szkopje elképesztően fasza hely. Kétarcú, de a különbség jóval látványosabb, mint Buda és Pest. Ideérkezés után egy órával már tartottunk is a városba be, amitől amúgy egyáltalán nem lakunk messze, ráadásul az utca is elég jellegzetes, ettől függetlenül a hazaszivárgó csoportosulásaink közül kettő sem talált haza. Pedig az utcában szálltunk be a taxiba, amikor már nagyon úgy éreztük, hogy ez sose lesz meg. Hetvenhat pitulkáért megfordult velünk a taxi, majd rámutatott a táblára.

Nordhedge - Hello Skopje, ideértünk!

0 Komment

Az utolsó pillanatos döntésnek köszönhetően egy órával előrébb hoztuk az indulást, és mivel ezt tanítanivaló módon abszolválni is tudtuk, egyből nagyon büszkék lettünk magunkra. Nagyjából úgy indult a nap, hogy hat órai családi ébredést követően negyed nyolckor már a 8ason találtuk magunkat, és ezzel hivatalosan is elindult a móka.

Párizsra figyeljünk - KP, 4. hét

0 Komment

Meg azért nyilván Szkopjéra, mert ott lesz izgalom bőven. Meg persze Szegedre is, de csak azért, hogy végre meglegyen a kényelmes távolság az üldözőktől. Aztán lesz itt még egy pánszláv belviszály horvát és fehérorosz szereplőkkel, meg azért kíváncsiak leszünk a Vranjes-bébikre a Barca ellenében. Egész jó kis hétvége jön, úgyhogy értékelünk és egyben beharangozunk.

NordHedge - Skop-yeah calling!

0 Komment

Isten - vagy mi - látja lelkem, soha egy büdös petákot nem adtam volna azért, hogy valaha leírom azt, ami ott fenn olvasható a cím hátsó részében. Ok, nyitott és érdeklődő típus vagyok, utazni pedig kifejezetten szeretek, de életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire erősen érzek majd olyat, hogy nekem mindenképpen Macedóniába kell mennem. Márpedig ezt kb. a sorsolás óta egyre erősebben érzem. Úgyhogy megyek. Balkán-túra on, most kicsit sportturista leszek.

Sírás

0 Komment

Kicsit belealudtunk a tegnap estébe (bár inkább más oka volt, hogy nem írtunk, erre még hajnali egykor szemtanút is találtunk egyik játékos személyében), így elmaradt a szokásos meccs utáni. Szerencsére nem kell összeszednünk a gondolatainkat, kedves pajtásunktól kaptuk az alábbit, így most vendégszerzőileg emlékezünk meg a tegnapról. Hajtás után, természetesen, képekkel a klubtól.

Morfondírozás az edzőkről, Katarról, a közegről és ezek kapcsolatáról

0 Komment

Érdekes dolgokon töprengek mostanság, gondoltam megosztom veletek. Még véletlenül sem a Radnicki elleni meccs, annál most talán a Bakony Expo is jobban érdekel vagy a Győr-meccs, pedig az nagy szó, ismerve a viszonyomat a női mérkőzésekhez.

Bocs miatta, de tényleg így van ez.

Annál inkább érdekel, hogy melyiket viselem nehezebben: a magyar önérzetes edzők kinyilatkozásait, - a tanulni hajlandó és akaró fiatalok kivételével persze - állandó sirámait, vagy magát a közeget? Ezek együtt járnak vajon vagy inkább egymásból következnek? És ha igen, akkor ki lehet lépni ebből a körforgásból, meg lehet változtatni mindezt? Talant és bandája képes lesz rá?

Hát én őszintén remélem.

Harmadik forduló utáni KáPé

0 Komment

Egyre érdekesebben alakul a BL ahogy haladunk előre. De hát mit van mit tenni, ilyen a női kézilabda, ezért szeretjük. Íme a harmadik forduló utáni kápé.

Viszlát, Metalurg!

0 Komment

Inkább a nőknél szokott ilyen történni. Mármint hogy egy klub, akár nem is akármilyen klub, csak úgy fogja magát, és megszűnik. A női kézilabdában nem szokatlan, csak az utóbbi pár évből tudunk mondani 3-4 fajsúlyos példát, de most a férfiaknál történhet meg ugyanez. Integessünk a Metalurg Szkopjének.

Ma kiderül, hogy idegenben ez a Breszt mit tud

0 Komment

Maradjunk annyiban, hogy a tegnapi sajtótájékoztató sem győzött meg arról, hogy komolyabb félnivalónk lenne ma, persze a Breszt masszív kis BL-csapat, nem véletlenül tettem őket a dobogóra. Remélhetőleg ma harcolni is fognak, de velük inkább majd csak akkor lehet minket ijesztgetni, amikor mi utazunk Fehéroroszba. Most tehát nem, inkább csak februárban.

És ezzel valahogy így lehet Ortega is, mert a Zágráb és a Montpellier ellen készülve lényegesen mélyebb barázdákat véltem felfedezni rajta.

(Tudom, hogy hétköznap, de valami szurkolást azért hozzunk össze mára, eddig gyönyörű szezont fut a tábor, ne maradjunk adósai ma se a srácoknak.)

Csak így tovább!

0 Komment

Egy vártnál nehezebb mérkőzés után egy vártnál könnyebben sikerült meccsen vagyunk túl, bár a meccs közben néha agybajt kaptam az ukrán-tv igencsak gyengére sikerült közvetítése miatt. Őszinte leszek, kicsit emiatt élvezhetetlen is volt a tv-képernyő előtt "izgulni", mindazonáltal ma ezt leszámítva szerencsére jó dolgokról írhatok. Azt hiszem az egész blog nevében mondhatom, továbbra is örömködünk és sokat várunk Talant barátunktól.

Nincs okunk aggódni

0 Komment

Mint Egri Vityától megtudtuk, idén nem az ETO a BL fő esélyese, úgyhogy volt okunk aggódni, legalábbis ha rá hallgattunk volna, vagyis Dalmoséra, aki szerint ez így van. Szerencsére ezt a pályán lévők nem tudták, így igazából addig volt szoros a meccs, amíg az ETO hatosfallal próbálkozott, de aztán Ambros hirtelen úgy döntött, hogy nem tetszik neki a blogunk neve, így Korsót kivezényelte zavaróba, és ebbe szó szerint belezavarodtak a dánok, onnantól tükörsimán hozta az ETO a kétségkívül legnehezebb csoportmeccsét. Hajtás után leszedjük a keresztvizet, de a csapatról nem, mert róluk most még rosszindulattal is nehéz lenne rosszat mondani.

Okosan kell nyernünk

0 Komment

Napokon át tartó cégesmuri után még a hazavezetés Pécsről sem csapta szét annyira az agyamat, mint a tv-műsor látványa, melyből kiderült számomra, hogy egyidőben kezdődik a Viborg vs Győr és az ukrán vs magyar selejtező ma. Remek.

Hát basszus, most futkozhatok össze-vissza, és semelyiket nem látom teljesen, szóval köszike.

Szuperkupa a BL-ben, avagy a nagy Győr-Viborg love story

0 Komment


Igen, így lehetne nevezni az elkövetkező két hétvégét, hiszen a BL-győztes és a KEK-győztes, azaz az Eto és a Viborg találkozik egymással, amit mi már nagyon várunk.

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia