Az utolsó 2014-es hazai BL-meccs összességében nekem annak ellenére tetszett, hogy kifejezetten elégedett nem lehetek több dolog miatt sem. Újra felemás félidőket játszottunk ezekkel az orosz csitrikkel, és újra inkább az történt a pályán, amit Maximov szeretett volna látni. Valószínűleg. De mivel igazából támadásban is mi vagyunk a jobbak, így ennek tulajdonképpen nincsen jelentősége.
Ahogy kinézek az ablakon csak ezt a szutykos, redvás, szürke nyálkahártyát látom, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy hat lóval sem tudnának megállítani, annyira meccsre szeretnék menni. De hát az (átlag)ember nem mindig teheti azt, amit szeretne ugye, szóval inkább elébe megyek, és megpróbálok kedvet csinálni magamnak egy kis felvezetővel. Vagy meccsnézéssel, de mivel az EHFTV néha teljesen átláthatatlan káoszában nem találtam semmi jót, a digis tévé elé Bresztet nézni pedig lusta voltam elballagni, így maradt az írás ugye.
Szóval itt a Medvegyi.
Felemás félidőkkel, hullámzó támadó- és védekezőjátékkal mutatkozott be a Veszprém Csehovban, ez pedig elég volt egy simára. Harminc percig csak nyomoztuk hátul az orosz támadásokat, aztán pontosan tíz perc harapásra volt szükség ahhoz, hogy eldőljön a meccs, majd jöttek a kötelező cserék, akik ezt a fölényt okosan, taktikusan megtartották, és bár sok hibát követtek el, ez igazából nem veszélyeztette az eredmény alakulását.
Öt góllal nyert tehát a nyitányon a Veszprém, ahol bár rengeteg gólt kapott, ezzel mégis történelme első csehovi győzelmét abszolválta. Több remek egyéni teljesítmény, minimál védekezés = 2 bazi fontos pont. Nem lesz egyszerű dolga senkinek Oroszban, van egy olyan érzésem, hogy fogunk még nagyon örülni ennek a viszonylag simának mindannyian.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.