AJÁNLÓ
 
00:29
2014. 11. 08.
Kicsit most hánynék, ha nem baj és nem is csak azért, mert tegnap későn feküdtem le enyhén...
A bejegyzés folyatódik
 
00:29
2014. 11. 08.
Kbsztt nehéz most előre tekinteni, de muszáj. Nem a klub miatt kell, hanem a csapat miatt, remélem...
A bejegyzés folyatódik
 
00:29
2014. 11. 08.
Bár többnyire az embereket és a médiát is inkább a profi, már valamit az asztalra letett...
A bejegyzés folyatódik
 
00:29
2014. 11. 08.
Maradjunk annyiban, hogy ugyan hangzatos szó az, hogy klubvilágbajnokság, de aki Európából...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Morfondírozás az edzőkről, Katarról, a közegről és ezek kapcsolatáról

0 Komment

Érdekes dolgokon töprengek mostanság, gondoltam megosztom veletek. Még véletlenül sem a Radnicki elleni meccs, annál most talán a Bakony Expo is jobban érdekel vagy a Győr-meccs, pedig az nagy szó, ismerve a viszonyomat a női mérkőzésekhez.

Bocs miatta, de tényleg így van ez.

Annál inkább érdekel, hogy melyiket viselem nehezebben: a magyar önérzetes edzők kinyilatkozásait, - a tanulni hajlandó és akaró fiatalok kivételével persze - állandó sirámait, vagy magát a közeget? Ezek együtt járnak vajon vagy inkább egymásból következnek? És ha igen, akkor ki lehet lépni ebből a körforgásból, meg lehet változtatni mindezt? Talant és bandája képes lesz rá? 

Hát én őszintén remélem.

Persze tudom hogy a közegbe akarva-akaratlanul én is beletartozom, de van egy hatalmas különbség köztem és az örökké hőbörgő delikvensek között: mégpedig hogy én néha elégedett is vagyok. De tényleg. Mondom E-LÉ-GE-DETT. Érted. 

Ha érted, akkor nem rólad szól ez.

Az edzők

A gondolat akkor fogant meg bennem, amikor a jelenlegi duót - vagyis Bartók Csabával kiegészülve inkább triót - kinevezték, és ezzel az MKSZ egy olyan döntést hozott meg, ami mögé tán életemben először én teljes váll- és mellszélességgel be tudtam állni. Halál komolyan mondom, hogy amikor a háttérben felmerültek a nevek, a listán álmaim netovábbjának neveztem a Talant+Sótonyi párost, és ezt továbbra is pontosan így érzem. Kicsit korábban, már Lajos leköszönésénél, amikor is előjött a tőle szinte előre prognosztizálható vélemény, márpedig hogy magyar csapatnak magyar edző kell (vagy valami ilyesmi) - istenem, mekkora bullshit, hogy tovább ne is menjek, akkor ilyen alapon ő például mit keresett évtizedekig Németben? - már akkor sejteni lehetett, hogy lesz itt prüszkölés dögivel. Aztán amikor már a sokadik nyilatkozatot olvastam/hallottam a hetedik magyar edzőtől/újságírótól arról, hogy ebből az anyagból csodát tenni nem lehet, akkor meg minek, és amúgy is rengeteg remek szabad _magyar edző szaladgál kis országunkban, akkor ugye kicsit kiborultam itten. 

A közeg

Aztán tovább folytatódott minden, amikor Talant és Show bemutatkozott a kispadon. Nem sokat írtam erről, úgyhogy most elmondom: én teljesen pozitívan láttam az egész meccset. Egyáltalán nem azt láttam benne, amilyen véleményekkel most így visszaolvasgatva több helyen is szembesültem, például hogy XVII. Lajos márpedig nem égett soha ilyen ellenféllel szemben (pedig dehogynem, még teljes csapattal is világversenyen), hanem egyszerűen azt, ami volt: az elején megléptünk, majd élesben próbálgattuk a fiatalokat, aztán amikor meleg lett a pite, időt kértünk és felraktuk a rutint. Nem a Mocsai-csapatot, hanem a legerősebb magyar válogatottat, basszus. Nem mindegy, pedig az ilyen társított metaforákon még simán át is siklok, ha kell. 

Viszont ennek kapcsán elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy most tényleg ez a normális? Hogy éveken át kollektívan sírunk, hogy nincs utánpótlás, sőt, itt edzők jelentik ki mindezt tulajdonképpen a saját munkájuk kritikájaként, mintegy előre elmondva, hogy miért is nem fog sikerülni Dujshebaev terve. Szajkózzuk, hogy nincs rotáció, nincs újítás, majd amikor van, akkor azon túl, hogy szétfikázzuk a megválasztott Talantot, majd az első kicsit necces győztes meccs után (amire ráadásul fel is lettünk készítve, ha figyeltünk volna ugye) máris mindent visszasírunk? Mert hogy ezek csak a portugálok és majdnem ikszeltek és magyar válogatott magának nem engedhet meg ilyet? Miközben azért a portugálok is bőven feljebb léptek onnan, ahova a magyar közvélemény a nevük alapján még ma is teszi őket. Hihetetlen, ráadásul nem egy ember véleményét szajkózom sajnos, pedig ebből annyi is sok(k) lenne. 

Elképesztő. 

Eddig azt hittem csak Veszprémben divat ez az eredménykényszer legmagasabb fokát jelentő maximalizmus, de már látom, hogy ez országos probléma bizony. Az elvárások országa vagyunk, rengeteg beszari megmondóemberrel. 

De miért?

Miért nem lehet belátni, hogy muszáj néha megrogyni ahhoz, hogy utána biztosabb lábon álljunk? Hogy nem szégyen, hogy néha építkezni kell. Hogy nem lehet kimagasló eredményt produkálni anélkül, hogy közben esetleg csúnya visszaesések legyenek. Mert törvényszerű mindez.

Nem az a baj, hogy kimaradunk egy világversenyről, ebben most igazat kell adjak Mocsai Lajosnak - pedig van egy olyan érzésem, hogy ha a következőről maradnánk le, az szerinte nagy baj lenne -, hanem az a baj, hogy eddig basztunk koncepciót építeni, csak tártuk szét a kezünket, hogy nincs utánpótlásunk, hát honnan a rákból meríthetnénk ugye. Aztán a nyáron azért egy Eb-ezüst befigyelt, Talant pedig behívott azokból a fiatalokból néhányat, akik a magyar szakma szerint tulajdonképpen nem is léteznek. 

Megnyerte mindkét meccset? Meg.

És még ez sem elég mindenkinek. Pedig Nagy Laci és Lékai nélkül, Bánhidival, Bodóval a fedélzeten tette mindezt. Több fiatal játszott több időt az ő keze alatt eddig összesen, mint Lajosnál évek alatt a felkészülési meccseket is beleértve. Lehet, hogy ez túlzásnak tűnik némileg, és nem tudom bizonyítani, mert nem mértem a perceket, de nem elrugaszkodott, szerintem. Valójában két meccsen többet tett a magyar válogatottért, mint bárki az elmúlt években.

És ami kapcsán ez felvetődött bennem, az a katari indulási jog esetleges izéje. Az IHF november 21-én ül össze, akkor beszélik meg, hogy mi legyen. Hivatalosan ugyan még csak Bahrein mondta vissza, de erősen afelé tart az amúgy kontinenstornáról kijutott Arab Emírségek is a Katarral fennálló politikai nézetkülönségük miatt, bármit is jelentsen ez. Ha pedig így lesz, elképzelhető, hogy ölünkbe hullik az indulás lehetősége. És most lépjünk túl azon, hogy egy kvótát egyértelműen Ausztrália érdemelne, persze nem érné meg az senkinek. Na de szóval:

Örülnénk neki vajon?  

Ez a legnagyobb dilemmám most. A közvéleményt elnézegetve ebből nem sülne ki semmi jó, az átlag kb. három nap múlva elfelejtené, hogy saját jogon miért is nem vagyunk ott, majd a harmadik szorosabb, ne adj isten vesztes meccs után véres szájjal követelné az edzőpáros lemondását, a fiatalok hazazavarását, mégpedig lehetőleg most, de iziben. 

Túlzásnak tűnik?

Nem az. És ez szörnyű. Innen nézve mindjárt meg is értem mire céloznak, amikor azt mondják: de hát eredménykényszer volt. Nekem, rohadjak meg, semmit nem jelent ez a szó. Normális világban ilyen egyszerűen nem létezik, hiszen épeszű ember tudja, hogy nem pöröghetsz mindig a csúcson. Hogy mindig új generációk nőnek fel és őket mindig meg kell tanítani arra, amit az idősebbek, tapasztaltabbak tudnak. És ez idő. Van amikor sikerül, van amikor nem. Egy dolgot tehetsz, hogy mindig megpróbálod mindenkivel. Ilyen ez. Dujshebaev legalább meg fogja próbálni, ez leszűrhető volt a két meccséből, nem? 

Szóval jó lenne nekünk most egy indulási jog? 

Nincs rá okos válaszom, persze sokkal egyszerűbb út lehetne Rióhoz, de kockázatos. Talant mer kockáztatni, ez már biztos, de vajon a szakma, a közvélemény is képes volna csatlakozni ehhez? Felfognák, hogy ez egy ajándék lehetőség, és attól még, hogy hirtelen az ölünkbe hullott, az építkezést is folytatni kell? Vagy kudarc esetén mindenki azonnal a kardjába dőlne? 

Szerintetek?


comments powered by Disqus

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia