Mivel tegnap a meccsen nem nagyon volt kedvem írni (vagyis semennyire), aztán a meccsek után csillék nálunk éjszakáztak (köszönik szépen, másnaposság nélkül megúszták, én is), mostanra maradt, hogy jó sok okosságot írjak a tegnapi ETO-Fradiról. Ami meglehetősen szar felvezetéssel indult, összefutottam a meccs előtt Simi Spiridonnal és Andival - mármint a férjével-, jó volt őket újra látni, de amikor Anditól megtudtam, hogy Duda combsérülést szedett össze, eléggé felhúztam a szemöldökömet. Aztán jött, hogy Tomori meg a gyomra miatt nem teljesen üzemképes, akkor azért nem lettem nyugodtabb. Hajtás után pedig jött a meccs.
Mármint Budapestre, ugye. Egy rakat tök fölösleges és érdektelen meccs után elérkeztünk ahhoz a 2×4-hez, ahol végre van miért izgulni. Győri szemmel meg pláne, mert nagyjából ezer éve megszoktuk, hogy legalább az elődöntő megvan, sőt az utóbbi években inkább döntő volt az, viszont az idei szezonban az ismert körülmények miatt sok minden, de nem egyértelmű, hogy ismét meglesz. Ehhez ráadásul szembejön az egyik legkellemetlenebb ellenfél. De ne szaladjunk ennyire előre, hajtás után először kicsit a másik három, aztán kicsit jobban a negyedik.
59. perc, passzív, győri támadás. Beálló elzár, Planétánál a labda, kb. 8 méterre a kaputól. Planéta felmegy, lő, pókhálótlanítás. Passzol Korsósnak, és a 30 centivel alacsonyabb szélső átlövésgólt szerez. Ezzel köbö le is írtam az egész mérkőzésen az átlövőjátékot. Jó, nem. Hazudtam. Müller a 21. percben felugrott, lőtt, gól. Aztán 40 percig megint nem. Sima győzelem, ami jó, hajtás után meg még, ami jó, és még, ami nem jó.
Mármint a hazai pályától a BL-csoportmeccsekre. Persze lesz még egy negyeddöntő, de az már másik műfaj lesz, és a mai játék alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az F4 benne van ebben a foghíjas keretű csapatban is. Sok minden elkezdett működni, ami a Larvik ellen nem, és ugyan hajmeresztő játékvezetői ítéletekben ma sem volt hiány, a meccs első harmadát leszámítva az történt a pályán, ami a hazai csapat eltervezett. Hajtás után élménybeszámoló, helyszínileg.
Történelmi KP-hez érkeztünk, Ambros Martín bő 2,5 éves győri ténykedése alatt először veszített a csapata a BL-ben idegenben, minden sorozat megszakad egyszer, blablabla. Nem is ez az igazán fájó, sőt tulajdonképpen semmi jelentősége nincs, a csoport első és második helye kb. ugyanannyit ér, mivel a négy közötti sorsolásban semmiféle irányítás vagy kiemelés nincs, oda meg el kell jutni, akárki jön a másik oldalról. Én magam egyetlen veszélyt látok ebben, ha ETO-Vardar lesz, mert ugyan a Vardar nem egy világverőnek látszó alakulat, de simán benne van, hogy bulira vették az eddigi meccseket, aztán majd a nyolc között akarnak homorítani. Szóval igen, ismét kiderült, mitől baromság ez a lebonyolítás. Hajtás után még egy kicsit erről is, arról is, KP-ről is.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.