Mivel tegnap a meccsen nem nagyon volt kedvem írni (vagyis semennyire), aztán a meccsek után csillék nálunk éjszakáztak (köszönik szépen, másnaposság nélkül megúszták, én is), mostanra maradt, hogy jó sok okosságot írjak a tegnapi ETO-Fradiról. Ami meglehetősen szar felvezetéssel indult, összefutottam a meccs előtt Simi Spiridonnal és Andival - mármint a férjével-, jó volt őket újra látni, de amikor Anditól megtudtam, hogy Duda combsérülést szedett össze, eléggé felhúztam a szemöldökömet. Aztán jött, hogy Tomori meg a gyomra miatt nem teljesen üzemképes, akkor azért nem lettem nyugodtabb. Hajtás után pedig jött a meccs.
Elutaztunk, lejátszottuk, kikaptunk, megbizonyosodtunk róla, hogy a nyári 3 hónap alatt nem csökkent a két csapat közötti különbség.
A női küzdelem remek volt felvezetőnek, na jó, nem mondom, a visszafújt és újra mellézett fradis hetes után hirtelen felindulásból elhagytam a csarnokot, de ezt már tőlem megszokhattuk. Nehezen viselem a női meccseket.
Avagy saját sztori a kicsinyesség csimborasszójáról. Tanulsága nincs. Még.
U 19-es lányaink az elmúlt egy hétben a korosztályuk EB-jén virgonckodtak, érem ugyan nem lett belőle (csak egy góllal maradtak le róla), de most is kiderült, hogy utánpótlásunk továbbra is van/lenne a női mezőnyben.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.