AJÁNLÓ
 
14:26
2014. 11. 21.
Avagy saját sztori a kicsinyesség csimborasszójáról. Tanulsága nincs. Még. >> a poszt folytatódik
A bejegyzés folyatódik
 
14:26
2014. 11. 21.
U 19-es lányaink az elmúlt egy hétben a korosztályuk EB-jén virgonckodtak, érem ugyan...
A bejegyzés folyatódik
 
14:26
2014. 11. 21.
Elsőre jónak tűnik, bár ez női kézilabda, szóval franc tudja... Az biztos, hogy egy...
A bejegyzés folyatódik
 
14:26
2014. 11. 21.
Tavaly is nekem jutott az a kevésbé megtisztelő feladat, hogy beszámoljak Köln sötét...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

KP5, a másik

0 Komment

Ha már egyszer csill jelezte, hogy a férfi KP-vel nagy csaták vannak, akkor valóban megerősíthető, hogy a nőivel egyáltalán nincsenek. Gyakorlatilag négy csapat maradt, a mögöttük következő sorrendre meg mindenki csak bólogat, mert ha tetszőlegesen kihúznánk valakit, és beírnánk a helyére egy másikat, akkor sem lehetne igazán belekötni. Nem lőttünk mellé azzal, amikor azt mondtuk, hogy nincs 16 BL-szintű csapat a női mezőnyben, és hogy vannak csapatok, amelyeknek bőven itt lenne a helyük, de a remek selejtezős ötlethalmazolás eredményeképpen inkább van két horvát, mint mondjuk két magyar (jó, ezt magunknak is köszönhetjük, de ez akkor is wtf). Hajtás után KP, röviden.

8. (-) Dinamo

Hol ki, hol be, most éppen be. A felmosószeresek elleni idegenbeli félzakó után temettük őket, de azért mégis csak feltámadtak, annyira, hogy máris vezetik a csoportot egy lipcsei győzelemmel. Azt meg ugye tudjuk, hogy nem is olyan egyszerű, ugye? Ennek ellenére ez a csoport továbbra is egy gyenge csoport, de a KP-nk utolsó helyéhez pont elég, ha valaki vezeti.

7. (5.) Viborg

Érti még valaki a dánokat? Nagymellényű hazai az ETO ellen, jó nagy pofonnal, egy hétre rá az oroszlán saját barlangjában erőteljes fingatása, aztán sävehofi iksz. Ennek eredményeképp a listánkon is egyre hátrébb zúgnak, pedig kinézett nekik egy F4-hely. Már most elfogytak? Pedig talán még van egy kicsi a szezonból.

6. (-) Nagybánya

Visszatértek, akiket már szinte temettünk, a lublini győzelem elég volt ehhez, máris nem néznek ki tökutolsónak, mert nem is azok, és még talán pontjuk is lesz a középdöntős körre. Jelen formájukban a negyeddöntőre jók lehetnek, annál több nincs. Ha addig még nem fogy el a pénz.

5. (7.) Metz

Aki komolyan meg tudja magyarázni az Metz ötödik helyét a listánkon, az jelentkezzen nálunk, mert mi nem tudjuk. Valahogy idekerültek, és ha nyernének a hétvégén Nagybányán, akkor itt is maradnának. Ha nem, akkor meg a 12 sem lesz meg nekik.

4. (3.) Larvik

Ezt sem tudjuk, miért. F4-esélyesek, biztos, de hogy miért kerültek a Vardar mögé? Fogjuk arra, hogy csak eggyel nyertek Metzben, igaz, ugyanott a románok tízzel szívtak. De indoknak jó.

3. (4.) Vardar

Hazai iksz a Budu ellen, de most ez mégis azt jelenti nekünk, hogy nem olyan rosszak. És ezt most ne az "egész jók" szinonimájaként tessék érteni, hanem szó szerint.

2. (2.) Budu

Ikszeltek Szkopjéban, ami akkor is szép teljesítmény, ha tudjuk, hogy a hazai csapatnak nincs edzője. A Dragan-hatás ezúttal nem volt elég.

1. (1.) ETO

Tudjuk, tudjuk, a horvát másodikról beszélünk, de 15 kapott gólt a BL-ben nem kell magyarázni, főleg idegenben. Legtöbb lőtt, legkevesebb kapott, nem kell ezt túlkomplikálni. A győriek játéka egyre inkább emlékeztet arra az Itxako, amely épp az ETO-t csapta a BL-elődöntőben, pedig van aztán hiányzó elég. Egyelőre úgy tűnik, Ambros ezt is megoldja.


comments powered by Disqus

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia