Hatosfal

Pontosan ilyen meccsről, pontosan ilyen eredményről, pontosan ilyen hangulatról, és úgy cakumpakk pontosan ilyen túráról álmodoztam. És megjött. Nem is biztos, hogy le tudom írni szavakkal, hogy ez milyen volt egy igazi Veszprém-szurkolónak. Azért megpróbálom, na. 

Az előjelek egyértelműen pozitívak voltak, már eleve, hogy ez a túra így összejött, ahogy, és hogy ebbe a balkánian kevereredett szimpatikus városba úgy simultunk be az első pillanttól, ahogy, az már önmagában is egy hatalmas pozitívum volt. De hogy még nyertünk is, és pontosan úgy, ahogy azt elképzeltem, hát az na. Überelhetetlen túra volt. De most akkor a mai napról.

Úgy terveztük, hogy sokkal korábban megyünk ki a csarnokhoz, de ez végül annyira nagyon nem sikerült. A hat óra még a városban talált minket bőven, mentségünkre szóljon, hogy találkoztunk egy Szkopjében dolgozó sráccal és a családjával, akik miután ránk köszöntek, elmesélték, hogy jönnének meccsre, de jegy már nem volt. Természetesen apukát bevittük, mindegy is hogy hogy. Avattunk egy új szurkolót, minden ember kellett is most. Persze nem áltatjuk magunkat azzal, hogy hallatszott a hangunk, pedig a sajtópáholyban végig durván nyomtuk. De ne szaladjunk így előre, térjünk vissza ahhoz, hogy kiértünk a Jane Sandanski csarnokhoz, ami amúgy gyönyörű, és a Hotel Russia alatt húzódik.

A jegyek, akkreditációk átvétele a klub egyik hős vezetőjének köszönhetően több mint zökkenőmentesen zajlott, szóval igaz, hogy magunkhoz képest késtünk, de végül azért időben ott voltunk. Ahhoz pont időben, hogy lássuk, hogyan vonulnak be a kiabálós szurkolók a csarnokhoz vezető, rohamrendőrökkel övezte lezárt bulváron. Kicsit ijesztő volt, de mint mondtam, nem balhézni mentünk, és azt már a Zazánál is láttuk, hogy ezek ugyan tényleg komolyan gondolják a sportot, de normális hangra normálisan válaszolnak. Pont. Meccs előtti izénk közben amúgy még körbeadtuk a kamerát, és mind a 10 fő belemondta, hogy mit gondolunk. Én 24:25-re tippeltem, szóval rohadt közel volt, és van rá bizonyítékom. 

A sajtópáholy kicsit szűkösnek bizonyult, de még mindig jobb volt, mint az ülős helyek bármelyike a vendégszektorban, hiszen ott legalább szurkolni tudtunk. De tényleg. Pillanatok alatt felhívtuk magunkra a figyelmet, és nyilván voltak meleg pillanatok, például amikor megdobáltak tenisz méretű labdával a macedónok, de a végén odajött gratulálni az a csávó, aki egész meccsen fejlevágással fenyegetett minden eseménynél. És le is fotózott. 

A meccs veszprémi szemmel tökéletesen kezdődött, hihetetlen védekezést nyomattunk - Laci nélkül ugye - az első negyedórában a hazaiaknak momentumuk nem volt, lemostuk őket a pályáról, ahogy az álmaimban is volt. Mindenki harapott, ütközött, látszott, hogy tudtuk, itt csak a védekezés a fontos, így minden csatát megvívtunk a helyekért, a pozíciókért, Gulyás Peti labdát is csórt, szóval tényleg egészen elképesztő kezdést produkáltunk. Mi a lelátón nem is bírtunk magunkkal nagyon. Gonzales persze időt kért, és össze is rántotta a Vardart annyira, hogy visszajöjjenek nagyjából, de jobbak voltunk, és ez már ekkor is pontosan látszódott. Persze azt is látni kellett, hogy ez a Vardar támadásban nem túl világverő, rengeteget hibáztak, és nagyon idegesek voltak elöl, ami tulajdonképpen végig kitartott. De ez nem von le semmit az érdemeinkből. Timu második kétpercénél mondjuk belénk állt a morc, de eközben pedig Terzic védekezése konkrétan most volt idén a legjobb, és ezt azért emelem ki ennyire, mert amikor meccs után a legjobb emberünkön gondolkodtunk, én őt mondtam, és komolyan is gondolom.

A második félidő elejét szokásunkhoz híven megtoltuk, de a Vardar is rendezte a sorait, szóval kezdett élessé válni az addig veszprémi részről majdnem még nyugodtnak is tűnő találkozó. Aztán jött a mélypont. Támadásban kicsit elfogytunk, és ezzel a védekezés is megtört néhol. De összeszedtük magunkat akkor is, amikor a vardari ordításon kívül semmi nem hallatszódott. A végjáték nyilván szívrohamosan éles volt, ahogy azt vártuk, de amikor Gulyás Petit kizavarták (nem a labdaszerzésért, hanem az azt megelőző mezes visszahúzásáért, bár a hetes attól még indokolhatatlan volt), megállt bennem a szusz. Nem hittem el, hogy a végét így elbukhatjuk. És nem is buktuk. Mert megfogta azt a hetest Roló, aztán Ugalde pimasz, bátor, és nincs rá több szavam labdaszerzése után megkaptuk azt a hetest, amire az előbb a másik oldalról azt írtam, hogy indokolhatatlan. És természetesen bevágta Momo.

Aki bírózik, az nézze vissza nyugodtan, én is vissza fogom, de helyszínen mi semmi ilyesmit nem érzékeltünk, és ezt most tök komolyan mondom. Nyilván volt olyan fújásuk, ami vitatható volt, de szerintem semmi komolyabb para nem volt. 

Miután nyertünk persze, odajött az addig minden lehetséges momentumnál véres szájjal nekünk magyarázó csávó, és gratulált. Azt mondta qrvajó csapatunk van, és találkozunk Kölnben. Ezt mondjuk én nem hiszem nagyon, de sál/póló csere után összebratyiztunk nagyon. Nem jönnek sokan Veszprémbe, mert focimeccs lesz Szkopjében, pedig mi mondtuk neki, hogy szeretettel várjuk. 

Ezek amúgy dob és duda nélkül tolták végig a szurkolást akkor is, amikor 4 gólos hátrány volt, nem csak a B-közép, hanem az egész csarnok. Az oldalak közötti válaszolgatós, betűnkét mondogatós Vardarozásnál konkrétan felállt a szőröm mindenhol. Európa egyik, ha nem a legjobb szurkolótábora ma Szkopjében volt. Ezt irigylem tőlük nagyon. 

A sajtós amúgy győzelmi mámorban kicsit vicces is volt, amikor egy macedón újságíró megkérdezte Carlost, hogy Nagy Laci végülis miért nem játszott, és ő tényleg rendesen válaszolt, mi azon röhögtünk Bencével, hogy az lett volna erre a jó válasz magyarul, hogy: MINEK? 

Erre a megkönnyebbülten cinikus hangulatunkra még Lékai Máté kicsit rá is pakolt, amikor a gratulációinkra csibészes mosollyal a szája sarkában azzal válaszolt, hogy "Sima volt. Hajtós, szimpatikus kis csapat ez a Vardar."

Na szóval ma nagyjából ez volt. Várhatók még cuccok, képek, videók, de majd csak az EU-s komfortzónánkból. We love Skopje, ezt azt hiszem mindannyiunk nevében őszintén mondhatom. 

Ja igen, és Perke is megvolt :)