Maradjunk annyiban, hogy az első este alapján Szkopje elképesztően fasza hely. Kétarcú, de a különbség jóval látványosabb, mint Buda és Pest. Ideérkezés után egy órával már tartottunk is a városba be, amitől amúgy egyáltalán nem lakunk messze, ráadásul az utca is elég jellegzetes, ettől függetlenül a hazaszivárgó csoportosulásaink közül kettő sem talált haza. Pedig az utcában szálltunk be a taxiba, amikor már nagyon úgy éreztük, hogy ez sose lesz meg. Hetvenhat pitulkáért megfordult velünk a taxi, majd rámutatott a táblára.
A főtéren hihetetlen méretű építkezés folyik, a megalomániát tükröző szobrok árnyékában konkrétan oszlopos Akropoliszokat húznak fel mostanában. És ezt most vegyük komolyan. Hihetetlen méretű dolgok vannak itt minden sarkon, a lovasszobor akkora, hogy Napóleon ilyesmiről álmodhatott a saját korában.
Péntek este elég vegyes társaság volt az utcákon, az gyorsan feltűnt, hogy rengeteg a fiatal. A szállásunk összesen 6 percre van a főtértől, de a biztonság kedvéért kétszer is útba igazíttattuk magunkat. Az első család konkrétan elmenekült, amikor hozzájuk fordultam, a biciklis közterületesnek tűnő csákó viszont minimális angollal is kedvesen elmondta, hogy a látható harminc méteren túl rögtön jobbra, majd érdeklődött, hogy szlovákok vagyunk-e a focimeccs miatt. Mondtuk, hogy kikérjük magunknak, mert Veszprém, meg handball, meg magyar. Nem mondom, hogy azonnal tudta.
Az előzetes tanácsoknak megfelelően inni áthúztuk a belünket az albán oldalra, az átkelés a kőhídon mondjuk nem volt egyszerű, hihetetlenül kitartó koldus nő szegődött a nyomunkba, amíg velünk jött, az több volt, mint negyed óra. Lerázni ugyan mindenki megpróbálta, nekünk sikerült is a boly élén, de a többiekre is rácuppan. Végül csak kínkeserves bunkózás árán maradt le, már majdnem szégyelltem is magam.
Az albános részen ért minket még egy meglepetés. Az utca, ahol mindkét oldalon sorakoztak a teraszos vendéglátóhelyek a teraszokon csoportosan fiatalokkal, na szóval az az utca olyan utca, ahol nem kapni alkoholt. Na most megismétlen: nincs alkohol. Elég rosszul esett ezt tudomásul venni abban a pillanatban, de nem adtuk fel, hanem lelkesen tovább követtük a kék kabátost, aki végül tényleg tudta, hogy hol van a pia. Úgyhogy letelepedtünk egy háziállatokkal bőven ellátott hely teraszára a csobogó szökőkút alá. A lokál sör jó volt, és beleettem egy sült májas pitába, amiről ha csak úgy mesélnek róla én el nem tudtam volna képzelni, hogy fasza. Nagyon jó volt, komolyan. Szóval helyi kaja, helyi pia kipipa, a népség barátságos, legalábbis nem értek minket atrocitások, pedig senki nem volt szomjas. De nyilván bírtunk magunkkal.
A hely mosdója amúgy külön posztot érdemelne, ok, hogy Koko mondta, hogy higiéniailag készüljünk a legbalkánibb Balkánra, de azért az a tegnapi toalett elég alacsonyan van, na. Nagyjából fél centis meghatározhatatlan folyadék terült el az omladozó kövezeten, persze simán bementem a férfiba, de mindegy volt végülis. Azért a helyiek segítőkészen rámszóltak.
Nagyjából ennyi volt a tegnap, felszáradtunk, túrós és húsos bureket reggeliztünk helyi joghurttal, úgyhogy minden továbbra is az elképzelések szerint halad. Mindjárt bemegyünk duhajkodni a városba, aztán meg már meccsre készülődés van.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.