Hatosfal

Egy vártnál nehezebb mérkőzés után egy vártnál könnyebben sikerült meccsen vagyunk túl, bár a meccs közben néha agybajt kaptam az ukrán-tv igencsak gyengére sikerült közvetítése miatt. Őszinte leszek, kicsit emiatt élvezhetetlen is volt a tv-képernyő előtt „izgulni”, mindazonáltal ma ezt leszámítva szerencsére jó dolgokról írhatok. Azt hiszem az egész blog nevében mondhatom, továbbra is örömködünk és sokat várunk Talant barátunktól.

A meccs szerencsére csak támadásban indult a portugál meccshez hasonlóan, védekezésünk valami olyan volt, amit szeretnénk látni ettől a csapattól. Gyorsan több gólos előnyre tettünk szert, Bánhidi nagyon élt a falban, Ancsin szépen tüzelt, de alapvetően mindenki jól teljesített már ekkor is. A 21. percig volt igazából izgalmas a meccs, ekkor csak 9-7 re vezettünk viszont innentől a félidő végéig sikerült 6 gólos előnyre szert tenni, és 15-9-re ellépni. Amit már most kiemelnék, jó volt látni, hogy a lövőkedvünk továbbra is megvolt, és nem mentünk át ész nélküli csapkodásba, ha valami nem sikerült. Viszont a Mocsai korszakkal ellentétben az se történt meg, hogy egy rosszul sikerült próbálkozás után remegtek a kezek.

A második félidő előtt bevallom kicsit hevesebben vert a szívem a portugál meccs után, a fiúk viszont tanultak az előző meccsen bemutatott szerencsétlenkedésből, és nagyon tudatosan bedarálták az ellenfelet. Külön szívmelengető pillanat volt, amikor középen egy Nagy Kori, Ancsin, Bodó hármassal beállóban pedig Bánhidivel álltunk fel, mégis jól játszottak a fiúk, a támadás-védekezés cserék működtek. Feci és Timuzsin szépen összefogták a védelmet, Roli védett nem is keveset és Iváncsik Gerinek köszönhetően a lerohanások is működtek. A meccs végén tarthattuk volna az ellenfelet 20 gól alatt, de Dujshebaev bent hagyta a nem létező utánpótlásunk néhány félresikerült termékét, hadd szokják kicsit a védekezésbeli csatákat is. A meccs végül 33-20-as magyar győzelemmel végződött, de ahogy a portugálok elleni izzadós győzelemből, úgy ebből a lazábbra sikerültből sem szabad hosszú távú következtetéseket levonni. Viszont érdemes néhány dolgot mind pozitív mind negatív oldalon kiemelni.

Pozitív: Nagy Kornél. Egy játékos, akit aranyfukszos előző kapitányunk teljesen tönkretett a válogatottban, végre azt mutatja eddig itt is, amit tud. Parádés labdák, bátor, jó lövések, biztató, amit látunk. Fiatalok. Ancsin és Zdolik már azért ismertek voltak, de szerencsére melléjük felkerült Bánhidi, Bodó, Pásztor és a kapuba Székely is. Van bennük lehetőség, sokat játszanak klubjaikban (szívemnek külön öröm, hogy Bodó és Pásztor Tatabányát boldogítja) és magabiztosan tudtak ezen a két meccsen is beszállni, bár szerencsére a lövőkedv mindenkinél megvolt és nem az volt a játék, hogy addig tologatjuk, míg valaki elvállalja, ha pedig hibázik, könnyen kikerülhet a csapatból. Ne kiabáljuk el, de talán van jövője ennek a válogatottnak, és bizony ehhez kell egy külföldi kapitány, aki felkészült és bátran mer hozzájuk nyúlni, nem pedig a biztos 8. helyekért meríti ki teljesen a rutinos játékosainkat. 

Negatívum: Látszik, hogy kevés időt töltött még együtt a csapat, néha nem értik meg egymást a srácok. Ez az első meccsen jobban kijött védekezésben, szerencsére ma annyira nem, de ezen kell majd javítani (januárban lesz rá időnk!).

A lényeg: egyelőre úgy tűnik, alakulunk, jó lesz ez. Szerencsére Jabba helyett most Yoda mester a kapitányunk, bízzunk benne, hogy az erő velünk lesz a jövőben.