Hatosfal

Remek érzés volt előzetesen azt olvasni az eurohandballon, hogy négy csapat kvalifikálta magát az utolsó két forduló előtt Lengyelországba: a házigizdán kívül a franciák, a dánok és mi. Ilyenkor melengeti a lelkemet valami más is a verőfényes napsütésen kívül. Büszkeség, azt hiszem.

Esküszöm, soha életemben nem voltam még ennyire jól meccs utáni sajtótájékoztatón, pedig Szkopjéban is frenetikusan éreztem magam, azt elhihetitek. De tényleg. Igaz, hogy Talantot eddig mindig csak ellenfél vezetőjeként hallottam nyilatkozni Veszprémben, szóval egyértelmű, hogy nem szerethettem bele egy-egy mondatába ezen a helyszínen, na de most. Most sikerült.

Pedig játékosként hogy utáltam. Tiszteltem ugyan, nyilván, de nagyon nem kedveltem.

Egy vártnál nehezebb mérkőzés után egy vártnál könnyebben sikerült meccsen vagyunk túl, bár a meccs közben néha agybajt kaptam az ukrán-tv igencsak gyengére sikerült közvetítése miatt. Őszinte leszek, kicsit emiatt élvezhetetlen is volt a tv-képernyő előtt "izgulni", mindazonáltal ma ezt leszámítva szerencsére jó dolgokról írhatok. Azt hiszem az egész blog nevében mondhatom, továbbra is örömködünk és sokat várunk Talant barátunktól.

Nem fogunk hazudni, mi is úgy ültünk le a Portugál meccs elé, hogy közben majd még jól meg fogjuk nézni a napi történéseket a Facebookon, kibogarásszuk a napisajtóból, hogy meddig olvashatjátok még ingyen a Hatosfalat és hasonlók. Ehhez képest meglepődtünk.

Többször is.

Próbáltam megállni, de nem megy. Sajnos nem bírom ki, hogy ne kommentáljam a szívemnek oly kedves trió kinevezését követő sértődött véleményáradatot. Mert az van dögivel. Hogyne volna, hiszen puffogni, durrogni, hőzöngeni, nagyot mondani, kicsit kockáztatni, kudarc után - rosszabbik esetben előre - mosakodni remekül tud a magyar. Megsértődni meg még jobban. Ez bebizonyosodik újra és újra. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg ez van.