Igaz, hogy ezt most nem gyermekkéz húzta, de így sem lett sokkal szimpatikusabb vagy szerencsésebb, na. Ettől függetlenül azért nagy duzzogva tán még áldásomat is adnám erre a csoportra. De végignyálazom azért gyorsan, hogy melyik kalapból melyiknek örülnék jobban és miért.
Elsőre jónak tűnik, bár ez női kézilabda, szóval franc tudja... Az biztos, hogy egy könnyebb ágra kerültünk, és ha lenne szakmai stábunk nem is aggódnék...
Remek érzés volt előzetesen azt olvasni az eurohandballon, hogy négy csapat kvalifikálta magát az utolsó két forduló előtt Lengyelországba: a házigizdán kívül a franciák, a dánok és mi. Ilyenkor melengeti a lelkemet valami más is a verőfényes napsütésen kívül. Büszkeség, azt hiszem.
Tavaly is nekem jutott az a kevésbé megtisztelő feladat, hogy beszámoljak Köln sötét oldaláról. Ok, ez így kicsit Origo címlaposra / kattintásvadászra sikerült, de az a helyzet, hogy az önkéntesek és a más nyakbalógós szervezők sugárzó mosolya nomeg a Lanxess hatalmas, fényesre nyalt üvegfalainak csillogása egyre kevésbé képes eltüntetni a háttérben húzódó sötét foltokat.
Nosztalgia és aggodalmas jövőbe pislogás egy klikkolásnyira.
Ülepedik szépen lassan. Emésztgetjük, mérlegeljük. Talán néhányunkban erős az az érzés, hogy megint betérdelt néhány kulcsember, és a Barca kijózanítóan megrépázott a döntőben, de bízom benne, hogy hozzám hasonlóan legtöbbünkben az marad meg, hogy ez egy hatalmas szezon, aminek a végén részünk lehetett az elmúlt évek legkatartikusabb győzelmében, és bizonyságot szereztünk egy meglehetősen melengető sejtésünket illetően: miénk a világ második legjobb csapata.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.