Hatosfal

Mivel a hatosfal jelentős része éppen Kölnben issza a kölschöt (ezért egyáltalán nem tudom irigyelni őket, viszont jövőre én is úgy tervezem, hogy ismét odatolom az arcomt, de azt most megígérem, hogy nem követem el azt a hibát, hogy mint legutóbb, egyszer véletlenül kölschöt kérjek), rám maradt ez a nem kevéssé hálátlan feladat, hogy megpróbáljak okosakat mondani a döntőről. A vereség mindig fáj, és ez még akkor is igaz, ha kompletten végig azt hangoztatta a teljes hatosfal-szerkesztőség, hogy ez a Barcelona most valahogy igencsak verhetetlennek tűnik. Örülünk az ezüstnek, nyilván, de a tanulságokat bizony le kell vonni, hogy jövőre tovább lehessen lépni a sorban - negyeddöntő, elődöntő, döntő, logikus, hogy győzelemmel folytatjuk 2016. De ehhez szükség lesz néhány dologra. Hajtás után néhány ötlet.

A magam részéről bátran kijelenthetem, hogy ilyen korán meccsre még életemben nem érkeztem, főleg nem dolgozni. Kb. 11-kor kiértünk a Lanxess Arénába, miután a kötelező reggeli köröket lefutottuk a Hotelben. Megírtuk, megvágtuk, kiposztoltuk, kb. 1-re végeztünk mindennel, indulhatott a móka. A sajtósban marhagulyásnak csúfolt, de amúgy nem rossz kaja volt az ebéd, amire az egyik német kolléga hihetetlen éleslátással rávágta, hogy ez good sign for hungarian.

Aki azért nyugodt most, mert a Veszprémnek nincs veszítenivalója, hiszen "már a döntő is szép eredmény", az gondoljon bele, hogy miért vár győzelmet a játékosoktól, akik szerinte ugyanígy gondolják. Nem, itt más miatt van most nyugodtság.

De ne szaladjunk így előre, nézzük inkább, mi volt tegnap.

Nem hittem benne nagyon, de mégis de. Kb. 45 percnyi tökéletes játékkal, tíz plusz öt perc szenvedéssel végül is simán jutott a BL-döntőbe a veszprémi csapat. Marko Vujin elment Veszprémből, hogy majd ő aztán jól BL-győztes lesz, mert neki szinte az jár, és erre Veszprémben nincs esélye. Azóta a Téhávé nem nyert BL-t, és ahogy kinéz, az Építők előbb fog, mint a THW. Hajtás után örömködés, mert mi más lenne.

A felvezető show kicsit ugyan csúszott, de fasza volt nagyon. Rendben lezajlottak a bemutatások, a net kicsit izé ugyan, a sajtóshely szűkös, nincs áram, ugyan jó helyen van, de nem látni a kockát, és van más bajom is, de majd csak megbírkózunk valahogy ezzel a mai nappal és kész. Aginagalde is, Zorman is vállalta a játékot, ahogyan az várható is volt, Kölnre nyilván a halottak is feltámadnak.

Nagyon komoly, szinte átláthatatlan védekezésekkel nyitottak a csapatok, a Barcelona hozta a szokásos hatosfalát, és a Kielce is egy roppant erőszakos, masszív védelmet húzott, mindkét csapat 2-2 cserével. A kapusok is bekezdtek szépen, Vargas is, Sego is mutatott be bravúrt, de a kpufa is csattant néhányszor. A nyolcadik perceben lépett meg először a Barca két góllal.

Karabatic kétpercénél azért kicsit felhúztam a szemöldököm, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen kiszórják. Sajnos a lefelé tartó összes sárga lövést könnyedén olvasta az amúgy egyre stabilabb és jobb teljesítményt nyújtó Vargas, de persze ezek a lövőfolyosóba kényszerített lövések, amik átjutottak azon a hihetetlen védekezésen, már nem bravúr kategória ezen a szinten.

Az 15. percre nagyon meglépett a Barcelona, Talant ki is kérte az idejét, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy milyen gyenge pontot találhatott azon a védelmen, mert én sajnos úgy láttam, ott olyan nincs. Se Karabaticot, sem Sorhaindot nem nagyon kellett motiválni, odaértek mindenhova, a Kielce pedig talán kicsit keveset mozgott labda nélkül. Pedig ezt máshogy nem lehet átjátszani.

Dushjebaev néhány percre meglépte az 5+1-et, ezzel kicsit vissza is jött meccsbe a lengyel gárda, és érdekességként mindenképpen megjegyezném, hogy ez volt az a pont, amikor életemben tán először hallottam embereket a Barcelonának konkrétan szurkolni. Mármint spanyolokat. Tényleg. Szurkoltak. Vargas is elkezdte a lövéseket a szeme közé kapni, és ez ment is így, 2-3 gólos különbségen voltak a csapatok, amikor Nikola Karabatic valami elképesztő rossz döntést hozott, mondjuk én örültem neki, de ekkora rutintalanságot, hogy utánanyúl a levegőben lévő Cupicnak, hát tőle nem vártam épp. Második kétpercét is megkapta az első félidőben, így pedig elképzelhető, hogy Pascual ebbe a védekezésbe bele fog nyúlni. A Kielcének labdája volt az ikszhez két perccel a vége előtt, de belecsúnyáztak egy lerohanásba, így pedig ők kaptak újabb gólt. 16:14 a félidő.

A második félidő elejét kicsit bealudta a Kielce, úgyhogy megint csak kapaszkodniuk kellett, de hat perc után gyors egymásutánban lőttek két gólt, és máris újra ott voltak az x közelében, és a 38. percben meg is lépték. De sajnos a Barca is nyerni akart, még ha meg is kellett lépni Morros védekezését Nikola helyett ugye, és mi a sajtósban úgy láttuk, hogy ott lehetne keresnivalója a lengyel lövősornak, talán ott lehetne ezt a meccset megnyerni. Érezte ezt a lengyel kispad is. Mármint, hogy talán mégis lehet itt valami. 

A Nikola nélküli védekezést gyakrabban tudták átlőni, eztért felváltva estek a gólok döntetlen közelében, a végjátékhoz közeledve egyszer csak szoros lett. Saric váltotta Vargast, fogott is azonnal valamit, sőt, két ziccert konkrétan, ezzel pedig a Kielce elszalasztotta a diktálás lehetőségét. Pascual nem sokat szarozott, visszatette Karabaticot, viszont eddigre már elbizonytalanodott a csapata olyannyira, hogy a támadásokba is belehibáztak, konkrétan csak Nikola nem, akit talán ki lehetett volna venni, mert úgy tűnt, eléggé ő van csak észnél.

Egy biztos, bárki is megy a Barca ellen holnap, annak Karabaticot ki kell vennie, ha akar valamit. 

A csütörtök este kaotikusabban nem is telhetett volna, egyrészt este nyolckor konstatáltuk, hogy rohadtul nem működik az a mikrofon, amit a kameránkhoz kell majd csatlakoztatnunk, hogy interjúkkal jelentkezzen be az, akinek ez dolga, másrészt lebegett felettünk az ötkor kelés réme, na.

Nézegettük az EHF szemelvényeit, gyűjtöttünk ki néhány érdekességet, és emellett pedig Sótonyi Lászlót, a Csurgó szakvezetőjét, a magyar válogatott edzőjét kértük fel, hogy véleményezze röviden a hétvégét. Innen is köszönjük, hogy megosztotta velünk gondolatait, az övé mind, ami dőltbetűkkel vonul a poszton végig.

Holnap lesz csak igazán cudar Kölnben németnek lenni. Már az is szokatlan nekik, hogy csak egy német csapat van a négyben, attól meg végképp lelankadnak a keményre fújt csattogós puffancsok, hogy a döntőben már egy sem lesz. Illetve egy mégis: Christian "nincs rossz lövés, csak gyenge" Zeitz.

Alábbi szösszenet Fincs kolléga munkája, én csak kitettem.

Hazudnék, ha azt mondanám kedvelem őket. Hasonlóan többi bloggertársamhoz, azt kell, hogy mondjam, egyik nagy rémálmom, amiből izzadságban úszva ébredek fel, nem más, mint Marko Vujin kezében látni a BL-trófeát, amit megnyert. Remélem, az a kupa maximum azért kerül a kezébe, mert elugrik Veszprémbe megkérni a régi ismerősöket, hogy a nyári szünet alatt hadd dédelgethesse kicsit, mert máshogy nem tudja elérni, hogy a kezébe kerüljön. No de álomképek helyett lássuk az ellent, azaz mivel lesz dolga a Veszprémnek az elődöntőben, jöjjön az idei F4 harmadik csapatának bemutatása:THW Kiel.

Az egész úgy kezdődik majd el, hogy péntek délben kiérünk Kölnbe.

Hotel becsekkolás, majd gyors Arénába trappolás közben már tevékenykedünk bőszen, hiszen új játékot próbálunk ki magunkon és rajtatok, amit elneveztünk NordHedge Challenge-nek. Semmi komoly, nyugi van, annyi lesz a lényeg, hogy járjatok Kölnben nyitott szemmel, és keressetek ilyeneket itt lenn.

Bombafavoritok, vagy hogy is mondja ezt szép szóval a szaksajtó, teszem hozzá gyorsan már megint, hiszen amúgy is rekordgyőztesei ennek a sorozatnak. Talán egy kivételével az összes Hatosfalas KP-t a trónon töltöttek idén, ami nem véletlen. Ez van, sajnos a keret mélységével, a játékosok minőségével és egyáltalán a papírformával nem nagyon lehet vitatkozni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne őket Kölnben legyőzni, de én továbbra is őszintén örülök annak, hogy az első napon ez a Kielce feladata lesz, és nem a miénk.

Mostantól nincs seggvakarásra való időnk, ezek a hétköznapok úgy fognak elhúzni fölöttünk, mint egy sinkanszen, szóval jobb is, ha nekiállunk felvezetni a hétvégét. Igyekszünk megadni a módját, úgyhogy várható négy csapatbemutató, és poszt a párosítások tükrében is. Ami sok. Reméljük tényleg lesz rá időnk és módunk, de majd meglátjuk.

Kezdjük talán a Kielcével.

Igen, holnap ráfordulunk arra a hétre, aminek a végén bizony már Köln van. Tehát egy héten belül visszavonhatatlanul beárazzuk az idei szezonunkat.

Várjátok már? Mi is.

Továbbra is kék az ég, főleg Szeged felett, még mindig csodálatosan kék az uszoda az újszegedi spori mellett, sőt, kék a szeme, arca csupa derű, de a lényegen mindez semmit sem változtat, a lényeg pedig az, hogy a bajnok újra piros maradt. Huszonharmadik szezonját húzta be ezúttal idegenben az MKB-MVM Veszprém csapata, és ezzel el is dőlt, hogy mától kizárólag egy dolog fontos a srácoknak: Köln.

Csak mert az is mindjárt itt van.

Úgy volt, hogy nem megyek a döntő utolsó meccsére, mert tutira éreztem, hogy az utolsó lesz. Továbbra is utálom, amikor itt ünnepel bajnoki címet a Veszprém. De két dolog felpiszkált: egyrészt Csiliccsel összefutni a Vakegérben, az már valami, másrészt Körtének mégis ez a búcsúmeccse.

A derbi majdnem igazi volt, sikerült kb. a tizedik percben mindenkit megfelelő hangulatba hozni.

Azon röhögök, hogy múlt vasárnap hogyan esküdöztem, fogadkoztam, hogy még egyszer tuti nem megyek idén Szegedre, aztán tessék, már megint mi van? Hát persze, hogy lemegyek. De hát ez van, az ember nem pihengethet kedvére egy rendes bajnoki döntő alatt. Ráadásul kicsit rám is ijesztett az az első félidő végi balfaszkodás, mit tagadjam, szóval muszáj lemenni ordítani, meg hát azért is, hogy a saját szememmel lássam, mi van.

Mert mi is van? Franc tudja.

Na jó, most már bevallom, nem volt teljesen őszinte a mosolyom a félidőben és a nyugalmat is inkább agyból erőltettem magamra oly erőteljesen, nem megszállt valami keep calm-sugallat. De azért alapvetően tényleg nem tudtam volna elképzelni, hogy kikaphatunk a Veszprém Arénában.

Negyven percet adtam ennek a szögedi csudának, nem sokkal többet tudtak futni azon a szinten tegnap.

Azt javaslom, ezeccer tekintsünk el az udvariassági köröktől, mert az a múlt heti hat gól Szegeden azért 500 wattos színpadi reflektorként világított rá a lényegre. Mégpedig, hogy a különbség tényleg ekkora, szóval nem véletlenül nem megy őszintén sem a szájkarate, sem a fröcsögés a zinternet setét bugyraiban, ahogyan az pedig egy ilyen helyzetben elvárható lenne. Számomra igazából egy nyitott kérdés maradt: két meccsre vagy háromra lesz szükség, de igazából erre is volna elég erős tippem. Persze ezt én így leírhatom, de a játékosoktól ennél több kell. Minimum annyi, mint Szegeden.

Ma pont arról beszéltünk Artmooney kollégával, hogy mekkora fail lenne, ha a Fradi ma bajnok lenne, az Etonak meg selejteznie kéne... Hát most már nem fail, hanem true...

Azt kell mondjam, hogy alig vártam, hogy véget érjen ez a szezon. Mert, hogy ez volt minden idők legigénytelenebb, legszínvonaltalanabb és leggyengébb szezonja az elmúlt nem is tudom, hát maradjunk annyiban amióta női kézilabda létezik, az is biztos... A döntőről ne is beszéljünk, vagy inkább mégis...?

Pont a harmadik percig gondoltam komolyan azt, amit előzetesen leírtam, mégpedig, hogy benne van egy szűk vereség is ebben a meccsben, szóval innen kérek elnézést így utólag, mert minimálisan is, de hitetlen voltam. Persze azért elsősorban győzelmet vártam, de a szegedi pajtásaink annyira felhúzták magukat bizakodóra, hogy külső szemlélő számára már majdnem úgy is tűnt, elég lehet ez a hat gólra. Elég lett, azt mindenki láthatta, csak kicsit máshogyan.

Eljött hát a női kézirajongók várvavárt (?) hétvégéje. A zárójelben ragadt kérdőjel pont azért mert úgy gondoltuk még szeptemberben, hogy simaliba lesz majd az Etonak idáig eljutnia, hiszen minden klappolt még a szezon elején, Lunde hiányát azt hittük, hogy simán pótolni fogjuk. De nem, sőt, ez még csak az első kis hógolyója volt a lavinának ami aztán lezúdult...

Említettem már, hogy én kifejezetten szeretek úgy lemenni Szegedre, hogy van is min izgulni? Félreértés ne essék, Szeged mocskosul messze van, úgyhogy igazából lemenni sem szeretek, mert úgy vagyok vele, hogy ha már ennyit utazom, akkor legalább érjek ki az oszágból, ismerjek meg új kultúrákat, ilyenek. Természetesen nyerni szeretek a legjobban, de az biztos, hogy egyáltalán nem szeretek kikapni ott - sajnos megéltem már párszor, de belátom, hogy van ez így néha - konkrétan viszketek olyankor, ugyanakkor rühellem nagyon azt is, amikor nincs tétje egy Szeged vs Veszprémnek.

Na most van.

A kék sarokban Töcök, és mivel mi magunk holnap korán útra kelünk, mert sűrű a program, gondoltam inkább kiteszem ma. Visszavágó elé, szuggerálós 6ossal.

Sokak szerint ledolgoz(6)atlan a hátrány a Veszprémmel szemben. Főleg a pályán, de a parketten kívül is előrébb tartanak a dombon túl. Vannak, akik ezt sportdiplomáciának hívják, mások csak simán szakmai hozzáértésről beszélnek. Sokak szerint nem reménytelen a helyzet, mert a Pick Szeged igenis már megérett rá, hogy a honi pontvadászatban begyűjtse a veszprémi skalpot. Abban mindenki egyetért, hogy a két tábor semmiben nem ért egyet, vagyis, hogy tök másként látják az ország piros szegletében a dolgok folyását, mint itt lent délen, a kékben.

Csak hogy tudjam, hátha tényleg így megy ez.

Bocs, de arra a címre, hogy Nekünk is álmunk itthon nyerni és amúgy erre az egészre hirtelen ezt tudom reagálni. Vagy kicsit nyersebben azt, hogy nekünk nem az álmunk mindez, hanem évtizedes valóságunk, ugye.

Bővebben alant.

Esküszöm, soha életemben nem voltam még ennyire jól meccs utáni sajtótájékoztatón, pedig Szkopjéban is frenetikusan éreztem magam, azt elhihetitek. De tényleg. Igaz, hogy Talantot eddig mindig csak ellenfél vezetőjeként hallottam nyilatkozni Veszprémben, szóval egyértelmű, hogy nem szerethettem bele egy-egy mondatába ezen a helyszínen, na de most. Most sikerült.

Pedig játékosként hogy utáltam. Tiszteltem ugyan, nyilván, de nagyon nem kedveltem.

Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mit akartak kinn az oroszok! Mondjuk én a kollektív hisztit sem értettem, amit a Sport1-től kezdve a hétköznapi kommenteken át találtam a kinti meccsel kapcsolatban. Én tök örültem, sőt egyenesen elégedett voltam. Hogy miért?