Hatosfal

Szegény svédek. Nem elég, hogy eleve nem sok eséllyel érkeztek Győrbe a hazai 17 gólos zakó után, még egy csarnokavató meccs is kerekedett belőle, így számítani lehetett rá, hogy nem csak azért fogja komolyan venni a győri csapat a meccset, mert úgy alakult, hogy lényegében középdöntős meccs lett belőle. Ebből az első félidőben nem sokat láttunk ugyan, mondjuk úgy, hogy az új csarnok okozta megilletődöttség miatt, de a másodikban kiosztotta a címvédő az esedékes sallert, így 8 ponttal, brutális gólkülönbséggel ment a 12 közé, de lényegében már a nyolc közé is. Hajtás után több.

Elkészült végre a győri csarnok, megérdemelte már a város a sok bénázás és halasztás után, de erről inkább jobb is nem írni. Amit viszont nem értek, hogy a zöld székekhez hogyan jött ez a narancssárga, én úgy tudom, egyelőre a győri klubok színe a zöld-fehér. Persze ez legyen a csarnok legnagyobb baja, de gondolom, Veszprémben is elég hülyén néztek volna az ottaniak, ha mondjuk narancssárga-fehér a csarnok a piros-fehér helyett. A csarnok természetesen gyönyörű, hibátlan, igazán 21. századi, úgyhogy örvendezzünk ennek.

A meccsen a kezdődobást ki más végezhette volna el, mint Görbe, ez így volt igazán stílusos, egy korszakos egyéniség nyit egy új korszakot, és ugye azért fog ő itt még játszani is. Aztán hamar kiderült, hogy Misi méltó utódja Görbének, elképszető passzokat tologatott be Heidinek, csak a hetesek nem jöttek össze, de van ez így - meg a védekezés sem mindig. Az az egész csapatnak nem sikerült, vagy inkább a hatosfal nem vált be: jó ideig a hatosra zártan visszahúzúdó fallal próbálkozott Ambros, aztán utána jöttek egy időkérés után a kilépő kettesek, és ugyan ez utóbbi verzió sikeresebb volt, mint a teljesen zárt, de csak annyi történt, hogy a szűk svéd vezetésből szűk győri előny lett. A félidő végére előkerült a nemválogatott balszélső is, aki nem csinált megint semmi extrát, csak körülbelül világklasszisszinten játszotta a zavarót. Sok idő nem volt kibontakozni már, így a félidő kétgólos győri előnnyel zárult. 18%-os volt a kapusteljesítmény, ami ebben az esetben Herrt jelentette, jónak bajosan lehetne ezt nevezni.

De a már szinte szokásossá váló második félidei forgatókönyv megint előkerült, kiegészítve egy kapuscserével. Bejött Gruba, aki 6 perc alatt pont annyi labdát fogott, mint Orsi az első félidőben, Korsó zavarójával megint nem tudtak mit kezdeni (ez azért is különösen izgalmas, mert még mindig olyan érzése van az embernek, mintha meglepődnének az ellenfelek ezen), és hogy ne legyen egyszerű az élet, néha sikerült belekeverni egy kis 3-2-1-et is, na ott aztán végképp elveszítették a fonalat a svédek. Bár valószínűleg nagyon megtetszett nekik ez a nyitott, mert ők is megpróbálták, Maca pedig köszönte szépen, és azonnal besétált a falon. Tegye fel a kezét, aki érti, hogy egy olyan csapat ellen, ahol Aguilar és Kovacsics a két irányító (vagy az utóbbi balszélső? én már nem is tudom, kérdezzük meg a szövetségi kapitányt, mégis csak ő a szakember), miért játszik egy csapat nyitottat - megmagyarázhatatlan.

A feljavuló védekezés mellé aztán szépen sorban jöttek a klasszis megoldások támadásban is. Litre is megmutatta, hogy bizony nagyon is használható elől, Korsó megint úgy vágta be a három hetesét, mintha nem is kellene egész életében mást csinálnia, Heidi természetesen tarthatatlan volt, olyan labdákat szedett össze, amiket tényleg csak ő tud, Dudát már külön meg sem említjük. Megemlítjük viszont Bodeszt, aki megint a második félidőre húzta elő a pikk ászt, és valami sebészi magabiztossággal zúzta be a helyzeteit, még úgy is kapura húzott, ahogy már nem illik, lényegében az alapvonalról. Naná, hogy a hosszúba lőtte. El is mondta a meccs után, hogy fejben nehéz a helyzettel megbírkózni, nem fizikailag, némi öntömjén, hogy mi is pont ezt írtuk a múlt héten. Megoldotta, meg is fogja oldani, úgyhogy ha tavaly azt mondtuk rá, hogy klasszissá érett Győrben, akkor ezt most meg is erősíthetjük. A másik, akit külön ki kell emelni, Maca: azt tudjuk róla, hogy ha van a falon három és fél centi rés, akkor bemegy. Először ő, aztán a labda. De nem csak ennyi volt a játéka, osztott ki hatalmas labdákat, és volt olyan is, amikor felugrott, magára rántott két védőt, de simán el lehetett volna lőni. Ő viszont kinézett jobbra, meglátta, hogy érkezik a résbe a menetrendszerinti Duda-gyors, passz, gól. Ilyen egy igazi irányító.

A meccs legaranyosabb jelenete viszont Szepi jobbszélről induló gólja volt, annyira látszott, hogy nem pontosan tudja, hogyan is kellene indulni és mozogni, de van ő annyira jó játékos, hogy megoldotta. Egyre jobban formába lendül ő is, tavaszra semmi gond nem lesz a balszélen. Az egyébként ugye mindenkinek megvan, hogy az ETO egyetlen posztja, ahol a két BL-győzelem alatt csak magyarok játszottak, az a balszél? És ugye az is mindenkinek megvan, hogy ez a két balszélső nem válogatott? Aki meg az, az irányító. Efölött - bármennyire is unalmas - nem tudunk napirendre térni. Pont annyira értjük, mint a svédek nyitottját.

Annyira sima ügy lett a meccs vége, hogy bőven belefért, hogy újoncot avasson a csapat, a 17 éves Wéninger Alexa jött a kapuba az utolsó 6-7 percre, rögtön védéssel is mutatkozott be, ennek is örülhetünk, sőt még utána is volt védése.

Ennyi volt a női BL az Eb előtt, valamikor a napokban még jövünk egy ETO-értékelővel, egy KP-val, előretekintve kicsit talán tavaszra is. Az Eb-ről pedig igyekszünk sokat posztolni.