Hatosfal

Holnap lesz csak igazán cudar Kölnben németnek lenni. Már az is szokatlan nekik, hogy csak egy német csapat van a négyben, attól meg végképp lelankadnak a keményre fújt csattogós puffancsok, hogy a döntőben már egy sem lesz. Illetve egy mégis: Christian „nincs rossz lövés, csak gyenge” Zeitz.

A Kiel ellen, ezt adnunk kell, nem sokszor van okunk felhőtlenül örülni. A legutolsó még Carlos első évében történt, amikor a csoportban megelőztük őket (emlékeztek, amikor egy héten belül legatyáztuk az egy évvel korábbi BL-döntő két résztvevőjét?), de az év végén, amikor a Final4-jegyeket osztogatták, újra rápucsítottunk a petrencés rúdra. Hiába játszottunk jobban a 120 percből legalább 90-ben, nem jött össze.

Ez egyébként visszatérő motívum. Mármint az, hogy egy darabig jól megyünk a Kiel ellen, aztán valami történik – ha nem ismerném a fiúkat, azt mondanám, megijedünk a lehetőségtől –, és a rendszerint bírói hátszéllel hasító Kiel nyer. Nézzük csak meg a következő találkozást, immár tavalyról.

Az első félidőben örömjáték, gálahangulat, pufók angyalkák repkedtek körbe rózsaszín egyszarvúakat a Lanxess fölött, mi pedig elhittük, hogy ezt a meccset még a bírók sem tudják odacsalni a Majdnem Dánoknak. Merthogy szokás szerint mindent megtettek ezért: az első félidő döntetlen állása kizárólag a két rigónak volt köszönhető, és bár a népnyelv, akár egy jó háborús sztorit, ezt is kicsit felfújta, és már azt hallani, hogy hattal kellett volna vezetnünk a szünetben, annyi bizonyos, hogy makulátlan első félidőt hoztunk le. A másodikban viszont beszippantott minket egy kozmikus fekete lyuk. Úgy, ahogy voltunk, kollektíve: edzőt, játékost, taktikát, küzdőszellemet, majd utoljára Sulic agyának önkontrollt szabályozó, a kívánatosnál amúgy is jóval kisebb részét.

No, akkor most lássuk, miért lesz idén minden más.

Először is azért, mert idén – szegény Ruesga fecnikre szakadt térdszalagjait leszámítva – minden ideálisan alakult. Három sorozatban már a miénk az arany (mondtam már, mennyire tetszik a #Go4Golds hashtag), a tarolás lehetősége pedig még a zsigerileg kishitűbb (aka ungarische wirtschaft) játékosaink szemében is fellobbantja a tüzet. Az utolsó tétmeccs és a Final4 közötti távolság ezúttal szintén ideális: van idő visszapihegni a Szeged komposztálása feccölt energiákat, de nem lankad a harci kedv és a sportforma a szükségtelenül hosszú tökvakarás közben – mint tavaly, amikor lement egy Barátok közt évad a bajnoki cím és a Kiel elleni  elődöntő között.

Ha önbizalmat kell meríteni, elég csak visszatekinteni a 99 százalékban magunk mögött hagyott szezonra. A Veszprém mindössze három meccsét nem nyerte meg, és csak kétszer kapott ki, ráadásul egyik vereség sem fájt jobban, mint egy bikinivonalról lerántott gyantázócsík: egy pillanatra kellemetlen volt, de mire begyógyultak a szőrtüszők, már tudtuk, hogy egyik sem számított semmit. A Löwen ugyan randán felkockázott minket, de egy off-day bőven belefér egy ilyen hosszú szezonba, és bár a szkopjei gyufa is olyan borzasztó látvány volt, mint egy rommá tört Lamborghini, még kevesebbet számított, hiszen ahogy a Mannheim Mayhem után a BL-csoportot, úgy a Vardar elleni gyufa után a SEHA-ligát is behúztuk. Mindkettőnél aggasztóbb volt a párizsi pontvesztés, hiszen ott már lemetszettük a Fekete Lovag mindkét kezét és lábait, hogy aztán visszasegítsük őket fejmagasságba, ahonnan már ki tudtak osztani egy fájó, de végül szintén gyorsan gyógyuló jobbhorgot.

Lássuk a kevésbé szubjektív okokat, amik a Kiel vesztét okozzák majd holnap. Miközben a kezdőnk rutinosabb, összeszokottabb, a csapatjátékunk pedig gördülékenyebb lett, más szóval összeállt, mint a korpás széklet, a kispad is alaposan meghosszabbodott. Ha emlékszünk Laci és Momo kollektív bepunnyadására a tavalyi elődöntő második félidejében, már látjuk is, miért iszonyú fontos, hogy Zeitz velünk van, és hasonló a helyzet Nilssonnal is, aki amellett, hogy Sulic pihenőidejét biztosítja, még hármasban is elugrándozik, amikor szegény Laci már a seggén veszi a levegőt. És ott van még Máté is, aki ugyan tavasz óta, amikor káprázatos formában kézilabdázott, kicsit leült a jegelés miatt, de mivel egészen más típusú játékos, mint Chema, tökéletesen kiegészít a nyaknélküli spanyol önfeláldozó előkészítőjátékát. Ilic helyzete aggasztó lehet, ez igaz, de ha mindig gyorsan rájuk rohanunk, és nem lesz idejük cserélni Vujint, Momo felszecskázza gyújtósnak a kieli kaput.

Nem vitás, hogy a Vujin-Canellas-Jicha hármasnál erősebbel még nem találkozott a Veszprém idén, (főleg úgy, hogy mögöttük bevetésre vár a Duvnjak-Palmarsson-Weinhold hármas), de a Kiel sem játszott idén egyetlen egyszer sem olyan erős fal ellen, mint a veszprémi. A csoportjuk pitlák volt (hagyjuk a PSG-t, ha kérhetem), és még így is bekulcsoltak egy gyufát Zágrábban – jelzem, az egyetlen masszív fal, amivel idén találkoztak, 25 gólon tartotta őket – és bár a megroggyant címvédőt beledöngölték a parkettbe, Szegeden is sikerült kikapniuk a negyeddöntőben. Terzic, a világ legbarátságosabb arcú hóhéra, a 10. percben úgy lő majd lerohanásgólt, hogy az agyarai között még ott lesz Vujin ádámcsutkája, Canellast csak az első félidőben négyszer blokkolja le Laci és Timu, Jichának pedig már most rémálmai vannak, ha eszébe jut a videó, amin Sulic egy IFA-féltengellyel szériázik. És azt még nem is pedzegettem, hogy ha esetleg Carlos előhúzza a cilinderből a másfél éve jegelt 5 + 1-et, akkor nemcsak 10 gól alatt tartjuk a szünetig a Kielt, de Ugalde 30 perc alatt a Final4 gólkirálya lesz. Előre is szeretettel gratulálunk!

[Muszáj elmesélnem, hogy anutám akkora hatalmas nagy királynő, hogy nyugdíjasként úgy döntött, nem aszalja magát otthon, hanem heti két napra elmegy a Megyei Kórház újszülött osztályára önkénteskedni. Mivel szakmai tapasztalata csak három fiúgyermek felneveléséből van, viszont az idegenforgalomban eltöltött éveknek köszönhetően három nyelven is folyékonyan beszél, vele tudott egyedül beszélgetni Cristian felesége, amikor a Cholnokyban egészséges csimotának adott életet.]

Azt tudtátok, hogy Mikler úgy zárja az edzéseit Harissal, hogy a kapusedző a kilencesről teniszlabdákat bombáz (ütővel!) a kapura? A vesztes huszatgugú’. A hírek szerint ezt a Final4 előtt elhagyták, és az indulási előtti napokban Haris sörétes puskával próbált meg gólt szerezni, de még így sem megy neki, így lassan olyanok lesznek a tündéri kapusedző combjai, mint Schwarzié, miután a Conan elején 12 éven át tolta azt nemtommit. Rolónak, bármi lesz is az eredmény, óriási szerepe lesz benne, és ha a csapat többi tagjához hasonlóan neki is jól sikerül a mentális felkészülése, Vujin már a szünetben hisztigörcsöt kap.

Oké, az nem vitás, hogy a Kiel kerete bámulatosan erős, és talán jobban tűzben is tartották a teljes keretet, mint mi. Ugyanakkor ezt a meccset a kötelező pihenőidők kivételével a kezdő fogja megnyerni, ott pedig nincs okunk tartani az összehasonlítástól. Ráadásul a Kielből hiányozni fog Klein és a tökéletes chewbaccát megvalósítva egy északnémet városban dzsungellázat kapó Sjöstrand, szóval a széleken és a kapuban egyértelmű lesz a fölényünk.  Az élete formájában tevékenykedő Gulyás Peti és Iváncsik Geri együtt lettek 14-szeres bajnokok (ezzel behozták Charlie-t az örökranglistán), és most együtt lesznek BL-győztesek is. Én mondjuk hétszentség, hogy utcát neveznék el Petiről Veszprémben, ha így lesz.

Mitől tarthatunk?

A medvétől. Az nem játék. Aztán a bíróktól egy kicsit, mert bár a németek hazai pályájától szurkolás szempontjából nem tartok (a Kielce-tábor minket fog biztatni, ahogy mi is őket a Barca ellen), azért egy szoros végjátékban meglepő lenne, ha nem dőlne meg egy kicsit a pálya. Nagyon viszont már nem fog, ebben is biztos vagyok. Ez a Veszprém Európa meghatározó kézilabdaklubja, már nem lehet vele bármit megcsinálni, mint mondjuk 6-8 éve, amikor épphogy nem vettek megkülönböztető mezt a játékvezetők.

Nem is azt mondanám, hogy tartok tőle, inkább csak roppant izgatottan várom a választ két kérdésre. Az egyik, hogy a már tavaly is megénekelt tutizás Carlos részéről mennyire volt képes tűzben tartani azokat, akik nem kulcsemberek, de adott esetben fontos szerep várhat rájuk.  Értsd: a szezon legfontosabb meccsén jön-e plusz a padról, vagy lesz-e egyáltalán lehetőség bárkinek érdemben hozzátenni. A másik, hogy készülünk-e valami meglepővel, vagy a rongyosra drillezett és csiszolt, pont ezért zsigerből jövő játékunkkal kívánjuk-e felkoncolni az ellenséget. Gondolok itt a fent citált 5 + 1-re, esetleg néhány támadás erejéig egy kétbeállós játékra, ne adj’ Isten emberhátrányban Dzsamali egy-egy ballisztikus föld-föld rakétájára.

És ha már szóba került Carlos, én újra kinyilatkoztatom: szerintem tévednek, akik szerint a padon vagyunk a leggyengébbek, és ő akadályoz minket a BL-cím megszerzésében. Ortegának fel lehet róni, hogy ragaszkodik a saját embereihez, és hogy néha tétován, sőt késve nyúl bele a meccsekbe, ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjében ott van, hogy ki a bánat akarná lecserélni a világ legjobbjait, ha rajtuk múlik az alapjátékunk, ami ráadásul annyira hatékony, hogy igen ritkán kényszerül arra, hogy belenyúljon a meccsbe. Carlos tudja, mit csinál, és bár felfoghatjuk személyes tragédiájának, hogy ennek bizonyításához Veszprémben nem kevesebbet kell tennie, mint minden kurva meccset 21 góllal megnyerni, és minden sorozatban veretlenül végezni az élen, azért nyugodjunk csak bele, hogy pont erre készül.

Izgultok? Nem kell, bemegyünk a döntőbe. És stílusosan úgy nyerünk BL-t, hogy a kontinens két megmaradt, a közvélemény által fölénk pozícionált csapatát, a Kielt és a Barcelonát győzzük le. Mi szóltunk.