Ülepedik szépen lassan. Emésztgetjük, mérlegeljük. Talán néhányunkban erős az az érzés, hogy megint betérdelt néhány kulcsember, és a Barca kijózanítóan megrépázott a döntőben, de bízom benne, hogy hozzám hasonlóan legtöbbünkben az marad meg, hogy ez egy hatalmas szezon, aminek a végén részünk lehetett az elmúlt évek legkatartikusabb győzelmében, és bizonyságot szereztünk egy meglehetősen melengető sejtésünket illetően: miénk a világ második legjobb csapata.
Holnap lesz csak igazán cudar Kölnben németnek lenni. Már az is szokatlan nekik, hogy csak egy német csapat van a négyben, attól meg végképp lelankadnak a keményre fújt csattogós puffancsok, hogy a döntőben már egy sem lesz. Illetve egy mégis: Christian "nincs rossz lövés, csak gyenge" Zeitz.
Össze vagyunk nőve, illetve szegény Ortegán lóg úgy az észak-német páncéloshadosztály, mint egy Töppedt Iker-szarkóma. Először a Final4-tól ütötték el két bitangul elfújt végjáték után, aztán tavaly meg egyenesen a BL-döntőtől. Stílusosabb lett volna, ha idén a BL-győzelemtől ütnek el minket. De mi győzni megyünk Kölnbe, úgyhogy jobb lesz ez így.
Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki úgy az első félidő kétharmadánál beflashelte a két évvel ezelőtti, kieli csoportmeccset. Vagy a két hónappal azelőtti szegedi bajnokit. Mióta Carlos Ortegának hívják az edzőnket, ezen a két meccsen vertek meg minket úgy, mint tegnap a Löwen mint szódás a lovát.
Nem akarunk sem izgulni, sem bírózni, sem dohogni. Nyerni akarunk, méghozzá úgy, hogy a csoportjaink többi tagjának is üzenjünk. Indul a BL, de most már tényleg.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.