Hatosfal

Igen, tudjuk, hogy már rég elmúlt a SEHA 7, és ez már csúnyán a negyeddöntők hete a BL-ben, aka a szezon leg-fon-to-sabb időszaka, de akkor se nem bírjuk lerakni az akkori történéseket. Ha már a volunteerek vették a fáradtságot és elkészítették a verbális lenyomatát a hetüknek, akkor nekem kutya kötelességem ország-világ elé tárni mindezt. Ugye. A cím amúgy természetesen nem az én felkiáltásom, annál öregebb vagyok már azt hiszem.

Úgyhogy itt jövünk a sofőrök, a team service (edzések és meccsek előtt/alatt/után az öltözőfolyosón szolgálatot teljesítők), a press manager (sajtósok segítése, sajtótájékoztatók körüli minden, jegyzőkönyvvel kapcsolatos teendők) és a vardari team guide történetével, aztán az általános segítők és egy kabala fejezik majd be a sorozatot, remélhetőleg még a héten, bár erre azért nem vennék mérget. De akkor is meglesz.

Hat gól alapvetően nem a világ, ledolgozható egy visszavágón. Hiába aludtunk azonban egyet a tegnapra, meg ittunk rá egyet (kettőt, hármat, négyet), egyelőre még nem látjuk, hogy miben lehetne bízni ahhoz, hogy ez egy tényleg ledolgozható hat gól legyen. Talán az egyetlen, optimizmusra okot adó tényező az, hogy még egyszer ennyi kulcsember egyszerre nem betlizhet ekkorát. Hajtás után megpróbálunk okosakat mondani. Nem lesz könnyű.

Szerettem volna, ha valaki más viszi el ezt a sztorit helyettem, de nem volt tolongás érte, hogy finom legyek, úgyhogy a nyakamon maradt a dolog. Pedig szerettem volna, ha nem nekem kell felesleges hisztire és állandó bírózásra reagálni, előbbit már amúgy is megtettem személyesen, utóbbit meg annyira unom. Továbbra is dühít az álszentség, és bár vágom, hogy vesztes meccs után jobban fáj minden szó, azért én óva intenék mindenkit attól, hogy egy ilyen meccs után a lefújás után negyed órával felhangzó nótákkal foglalkozzon. Mert minek?

Inkább foglalkozzunk azzal, hogy az ország elsőszámú (MUHAHA) bírópárosa vezette ezt a tegnapit, és bár megszoktuk, hogy balfaszok, azt hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire imádják a rivaldafényt. Az a Szeged pedig, aki innen akart volna üzenni a Kielnek (újabb MUHAHA), örülhet neki, hogy ez nem nyolc. Öt lett, annyi, amennyit legkevesebbnek meghatároztam, szóval örülnöm kéne, de azért van némi hiányérzetem na. Mondjuk nem sok.

Érzem az ujjbegyeimben, hogy már többször leírtam az évek során azt, amit most is fogok, de hát muszáj megint, mert újra ezt érzem. A többség szemében ez nyilván szentségtörés, meg persze mindig jó egy jó Veszprém vs Szeged meccs, de most annyira nem vagyok ráhangolódva, hogy még valamirevaló szájkaratébe is csak ma reggeltől szálltam be.

Mármint Budapestre, ugye. Egy rakat tök fölösleges és érdektelen meccs után elérkeztünk ahhoz a 2×4-hez, ahol végre van miért izgulni. Győri szemmel meg pláne, mert nagyjából ezer éve megszoktuk, hogy legalább az elődöntő megvan, sőt az utóbbi években inkább döntő volt az, viszont az idei szezonban az ismert körülmények miatt sok minden, de nem egyértelmű, hogy ismét meglesz. Ehhez ráadásul szembejön az egyik legkellemetlenebb ellenfél. De ne szaladjunk ennyire előre, hajtás után először kicsit a másik három, aztán kicsit jobban a negyedik.