Hatosfal

Igen, tudjuk, hogy már rég elmúlt a SEHA 7, és ez már csúnyán a negyeddöntők hete a BL-ben, aka a szezon leg-fon-to-sabb időszaka, de akkor se nem bírjuk lerakni az akkori történéseket. Ha már a volunteerek vették a fáradtságot és elkészítették a verbális lenyomatát a hetüknek, akkor nekem kutya kötelességem ország-világ elé tárni mindezt. Ugye. A cím amúgy természetesen nem az én felkiáltásom, annál öregebb vagyok már azt hiszem. 

Úgyhogy itt jövünk a sofőrök, a team service (edzések és meccsek előtt/alatt/után az öltözőfolyosón szolgálatot teljesítők), a press manager (sajtósok segítése, sajtótájékoztatók körüli minden, jegyzőkönyvvel kapcsolatos teendők) és a vardari team guide történetével, aztán az általános segítők és egy kabala fejezik majd be a sorozatot, remélhetőleg még a héten, bár erre azért nem vennék mérget. De akkor is meglesz.

Mire számítottál, amikor jelentkeztél? 

Lele Ibolya (sofőr)

Kb. erre számítottam, hogy az MKB Veszprémet segíthetem, és a játékosai közelében foroghatunk.



 

Szász Dávid (sofőr)

Arra számítottam, hogy egy jó és eredményes csapat tagja lehetek 1 héten keresztül és megismerkedhetek közelebbről egy komolyabb rendezvény megszervezésével. Az motivált, hogy imádok szervezni (és értek is hozzá) és sportbuzi vagyok születésem óta, minden minden mennyiségben (sakkot meg gyephokit kivéve).

Szeitz Dóri (press manager)


Igazából érdekesnek tűnt a dolog, szerettem volna kipróbálni, milyen részt venni egy nemzetközi rendezvény lebonyolításában, meg persze a referencia sem jön rosszul majd. És gondoltam sok új embert megismerhetek és ez így is történt.

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Leginkább az motivált, hogy találkozhatok a kedvenc játékosaimmal és hogy gyakorolhatom valamennyire az angol nyelvet, meg persze, hogy ingyen lehettem bent a meccseken és láthattam, hogy mi történik a "kulisszák" mögött.

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Tíz éve foglalkozom külföldiek mentorálásával, koordinálásával az egyetemen, bár egy ideje kevésbé jut időm rá. Szerencsém volt, mert kiderült, hogy ha a Vardar csapatkísérőjének jelentkezem, akkor a munkám mellett is beleférhet az önkénteskedés. Egyik kedves kolléganőm, Starhon Kata biztatott, hogy jelentkezzek erre a posztra, és abszolút nem bántam meg! Mivel sokat mozgok külföldiek között, könnyen megtalálom velük a közös hangot, és a kézilabdásokat is lazának, rendes srácoknak ismerem, ezért abban reménykedtem, hogy pörgős, vidám három és fél napnak nézek elébe, ami be is jött! 

Azt kaptad-e, amit vártál?


Lele Ibolya (sofőr)

Majdnem. Mert sajnos pont az MKB edzéseit nem nézhettük meg. De a munka terén igen.




Szász Dávid (sofőr)

Teljes mértékben, bár arra nem számítottam, hogy ennyire lefáradok minden nap, és hogy például annak örülni fogok egy szombati NEM meccsnapon, hogy hazamehetek mosogatni, mert van annyi időm éppen.

Szeitz Dóri (press manager)

Végülis igen. Talán annyi, hogy a feladatkör hallatán nem pont arra gondoltam, hogy folyamatosan kávéért kell majd futni, meg az újságírók mocskát takarítani, de nem lepődtem meg semmin.

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Sokkal többet is. Mikor jelentkeztem nem gondoltam, hogy így új barátokat fogok szerezni, és hogy az önkéntesek ilyen jó csapatot fognak alkotni együtt.


Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Abszolút! Sőt, többet is! Azért arra nem számítottam, hogy már a kezdetektől, ahogy elkezdtem a munkát a Vardar mellett, csapattagnak tekintenek! Remek csapatot alkotnak a pályán kívül is, ezért különösen fájt, ahogy pénteken a negyeddöntőben ellendrukkoltak nekik; gondoltam is rá, ha tudnák a veszprémiek, hogy messze a legemberségesebb csapat ez az öt idegenlégiós közül!

Feladatkört hogyan választottál? 


Lele Ibolya (sofőr)

Mivel minden feladatkör már le volt foglalva, de sofőrhiányban voltak, hát sofőr lettem. Nem bántam meg.



Szász Dávid (sofőr)

Elmondták a csajok, akik voltak az első tájékoztatón, hogy milyen feladatkörök vannak, és mivel szeretek vezetni (és tudok is, nem csak áramot és babakocsit), ezért a sofőrködést választottam. Tudtam azt is, hogy ezáltal még több embert ismerek majd meg.

Szeitz Dóri (press manager)


Azért választottam ezt a feladatkört, mert úgy gondoltam, talán ez hasznos gyakorlat lehet a tanulmányaim szempontjából is (Fordító-tolmács szakon tanulok). Azelőtt soha nem vettem még részt sajtótájékoztatón, örülök, hogy most már tudom nagyjából hogyan megy ez. 

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Az volt a legfontosabb, hogy minél közelebb kerüljek a játékosokhoz és szem előtt tartottam, hogy a suli miatt egész héten nem hiányozhatok, így a team service tökéletes volt, pláne úgy, hogy Bíborral (másik team service - szerk) kiskorunk óta barátnők vagyunk, így nagyon könnyű volt együtt dolgozni. Felettesnek Arit kaptuk meg, akiről nem tudom, hogy több jót vagy rosszat tudnék mondani. Az elején nagyon kedvesnek tűnt, aztán a másik pillanatban olyan dolog miatt cseszett le minket, amit ő kért meg két perccel ezelőtt, hogy csináljunk, de utána meg két perccel megint lepacsizott velünk, meg mondta, hogy mennyire örül, hogy velünk dolgozhat. Így visszagondolva annyira nem is volt szörnyű. Abban viszont biztos vagyok, hogy ennél jobb posztot nem is választhattam volna, hiszen közvetlen kapcsolatban voltam a csapatokkal és ha valami kellett nekik, akkor rögtön hozzánk jöttek, meg persze az sem utolsó, hogy az összes csapatnak megvolt az a szokása, hogy az öltöző ajtaját soha nem csukják be maguk után, így esküszöm hogy már az első meccsnapon több meztelen férfitestet láttam, mint eddig egész életemben. Talán legjobban a meccsek előtti pillanatokat élveztem, hiszen ott állhattam a csapattal és láthattam, hogy mit csinálnak közvetlen meccs előtt (és után) és azért nem mindenki mondhatja el ezt magáról, hogy ilyen nagy játékosokkal tölthetett ennyi időt.


Mesélj kicsit a feladatkörödről, mikor, hol, kivel, mennyit és mit dolgoztál? 

Lele Ibolya (sofőr)

Első nap az autók lehozatala Budapestről. A második naptól beindult a gépezet, hol  Tv-riportert és kamerást vagy újságírót kellett vinni egy-egy edzésre, vagy éppen vízért vagy gyümölcsért kellett menni, ami fogyóban volt. Vagy a tévések mentek kamerázni,  mert ajándékátadás volt a Kórház gyerek részlegén. De legjobban az tetszett, mikor az edzőt és játékost kellett vinnem a sajtótájékoztatóra. Vagy ha egy-egy játékos vagy újságíró  elkóborolt, visszavinni a csapatához. De én vittem a bírókat a döntő meccsére is. Vagy a Seha elnökének a kocsiját elvinni szervizbe és vissza.

Szász Dávid (sofőr)

Rögtön hétfőn megismertem Ibolyát, egy másik önkéntes sofőrt, aki egyedüli nőként jött fel velünk Pestre a kisbusszal és aki az első pillanattól kezdve kedves volt hozzám. Mivel egyedül ő szólított meg a kisbuszból, ezért majdnem egész úton dumáltunk. Aztán a hét további részében nem csak a sofőrökkel, az önkéntesekkel is jobban összespanoltam és úgy érzem sikerült kialakítani tartós, jó kapcsolatokat. Csalódi Robit (szintén a sofőr brigád oszlopa - szerk.) ismertem előtte személyesen pl., de vele ezen a héten spanoltunk össze jobban, Gorza Dávid szintúgy, meg természetesen a lányokkal is. De a döntő előtt, amikor pólót kellett osztogatni és tapsolni, az is nagyon tetszett.

Szeitz Dóri (press manager)

Press Manager asszisztens voltam, egy alkalom kivételével mindig az Arénában dolgoztam a Szandrával együtt. Minden nap volt dolgunk, igaz, amikor nem volt meccs, kevesebbet kellett maradni.
 A feladatunk abból állt, hogy a meccsek előtti és utáni jelentéseket meg kellett valamilyen úton-módon szerezni a SEHA irodából, vagy a veszprémiekhez tartozó irodából (ahol mellesleg szintén mindenki nagy arc), le kellett fénymásolni és szétosztani az újságíróknak, médiásoknak. Minden meccs után, meg meccs-mentes napokon is volt sajtótájékoztató, amiken segítenünk kellett a lebonyolításban (= tartottuk a mikrofont, adogattuk az újságíróknak, akiknek kérdésük volt). Az Arénában a sajtós termekben voltunk leginkább és igyekeztünk rendben tartani őket, bár ezt az újságírók igencsak megnehezítették. Rengetegszer futottunk a büfébe vízért, tejért, cukorért, kávéért, (irdatlan mennyiséget meg tudnak ezek rövid időn belül enni és inni) úgyhogy egy jó edzéssel mindhárom alkalommal felért a meccsnap a futva lépcsőzés miatt.

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Csütörtökön munka után indítottam a Ramadában. Az alapfelállás szerint a csapatkísérők a csapatvezetővel tartották a kapcsolatot, nálam ez a hihetetlenül jófej (és jóképű), laza Marko Savovskit jelentette. Legtöbbször tényleg vele egyeztettem az étkezések időpontjáról, arról, mikor akarnak indulni edzésre, a meccsekre, vagy mikorra foglaljak le termet a videokonferenciázáshoz. De mellette Davor Stojanoskival is mindig átbeszéltem a dolgokat, mert Marko hajlamos volt mindig máshol lenni (ez egyébként eléggé alap volt, hogy a team guide team folyton a csapatvezetőjét kajtathatta…), és Davor már az elején megjegyezte nekem, hogy jobb, ha tőle is rákérdezek dolgokra, mert Marko „nem mindig beszámítható”, és jót nevetett… Csütörtökön edzésre menet ismerkedtem a csapattal. Ekkor még főleg a csapatvezetőkkel, a buszsofőrökkel és a fiziósokkal „bandáztam”, mert vagy fél órával előbb már vártunk a Ramada előtt az MKB-buszra. (A Vardarnál volt saját busz is, de Zágrábból azzal tették meg az utat, így a buszsofőrök aznap már nem dolgozhattak.) Hamar befogadtak, már ekkor oltottuk egymást. De végig ez a közvetlenség volt jellemző rájuk, a buszúton Davor már a fél életemről kikérdezett.

Hozzátartozott a munkámhoz az is, hogy a „kulisszatitkaikat” is simán előttem tárgyalták ki. Így például már ezen a buszúton beszámolt Árpád magyarul arról, milyen állapotban van a csapat, milyen eredményre számítanak stb. Az edzésükről is udvariasan kiküldték az újságírókat a nyitott 10 perc után, és csak én követhettem figyelemmel. Az edzés közben a „kulcsemberség” mellett (nekem kellett zárni és nyitni az öltözőjüket) ad hoc feladatom is akadt: Davor megsúgta, hogy az egyik játékosnak aznap van a szülinapja, és tortát kellene szerezni. Mindezt már sikerült éjjel kitalálniuk, így nagy szervezkedésbe kezdhettünk, honnan legyen torta. De vettük a kihívást, végül összejött a meglepetés, de erről kicsit később! Az egész „team guide team” (ezt a kifejezést én találtam ki, bocs) egyetért abban, hogy a Vardar volt a legemberibb csapat. Ez már első este megmutatkozott: más csapatkísérők a csapatuktól külön ettek, engem rögtön maguk közé ültettek a középső asztalhoz, és mint később kiderült, éppen a szülinapos Pribak Nemanja mellé. Már csak mi vacsoráztunk, így nagyon meghittre sikerült a meglepetés „parti”, behozták a tortát, énekeltünk, Pribak elfújta a gyertyát, és vicces köszönőtósztot mondott. Az első szelet az övé lett, de a másodikat rögtön nekem kínálták – végig ilyen figyelmesek, udvariasak voltak ezek a macedón srácok! Még vacsora után egyeztettünk Markoval a másnapi menetrendről, és hazavittem a lányokat is, fél éjfélre értem haza. Pénteken már 8.20-kor a Ramadában voltunk, meccsnap, így nem volt edzés, viszont már két órával meccs előtt kellett mennünk az Arénába. Lótifuti dolgok voltak ilyenkor a szállodában, olyan félóránként jelentek meg ügyes-bajos dolgaikkal, pl. jeget kellett szerezni stb. Így jókat nevetgéltünk a többi csapatkísérővel, és még dolgozni is volt időm a gépemen. A meccsen a csapat kispadja mögötti sorban ültem, az első meglepetés az volt, amikor Raul és David, az edzők hátrafordultak, és elegánsan átnyújtották nekem a hivatalos pontozólapjukat. Marko meg a szemüvegét bízta rám mindkét meccsen – tényleg amolyan asszisztensként dolgoztunk. A szombati edzéshez nem kaptunk rendőri felvezetést, így a buszsofőr megkért, hogy segítsek neki eltalálni az Arénához. Úgy alakult, hogy kocsival mentem, így én lettem a felvezetőjük. Nagyon muris volt: amikor odaértünk, odaugrott hozzám a sofőr, megrázta a kezem, és azt mondta, hogy jobb felvezető voltam, mint az előző napi rendőr. Végig ez volt a jellemző, hogy kedvesen megköszöntek minden segítséget! Vasárnapra már minden csapattag közvetlen volt: Marko még aludt reggel, így az örökké mosolygó David, a másodedző beszélte le velem, mikor szeretnének még videokonferenciázni (a sérülések ellenére nagyon készültek ám, aznap kétszer! is elemeztek), a termet pedig a halkszavú Raullal, a vezetőedzővel nyittattuk ki.

Kik és milyenek voltak azok az emberek, akikkel együtt dolgoztál? 

Lele Ibolya (sofőr)

Tv-riporterek, újságírók nagyon aranyosak voltak. A mi önkénteseink és magyar feletteseink szintúgy nagyon aranyosak voltak. Nagyon örülök hogy megismerhettem őket! De a horvát szervezőkről már sajnos ezt nem mondhatom. A csapatok edzői és játékosai is szintén nagyon aranyosak és kedvesek voltak.

Szász Dávid (sofőr)

Rendkívül kedvesek voltak az emberek, még a horvátokat is megszerettem, pedig hát ők belőlünk élnek legalábbis a mi "területeinkből". Azt hiszem nem is volt nagyon konfliktusom a héten, meg úgy lazán vettem az egészet, így nem tudtam idegeskedni semmin. 

Szeitz Dóra (press manager)

Szandrával, Domján Petivel, Maidával és talán még mondhatjuk, hogy Kulcsár Andrással dolgoztam együtt. Szandrát és Petit már korábbról ismertem, a csatakanca elsőre ijesztőnek tűnt és komolynak, de aztán kiderült, hogy tök jó arc, még csokit is hozott nekünk. Az András is rendes, bár neki túlzottan sokat nem tudtunk segíteni, vagyis nem volt rá szüksége.

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

A csapaton túl Ari Bekkerrel és a többi csapatkísérővel volt a legtöbb kapcsolatom. Ari – nomes est omen – tüdéri kisfőnökünk volt: már több hasonló esemény szervezésében benne volt, s csak úgy pörgette a dolgokat! A „team guide team” pedig egyértelműen összekovácsolódott ebben a pár napban, már éppen egyeztetjük a jövő heti találkozónkat, de Verával már azt is, melyik meccsre nézünk ki közösen. 

Csúcspontja a hétnek?

Lele Ibolya (sofőr)

Mikor a horvát edző, Veselin Vujovic, meghívta kis családom az edzésükre, és nagyon kedvesen fogadta is őket.

Szász Dávid (sofőr)

Amikor a döntő után elénekeltük 5 ezer emberrel a Himnuszt, na ott azt mondtam, hogy totál megérte! Libabőrös lettem és kicsit el is érzékenyültem.

Szeitz Dóri (press manager)

Végig úgy voltam vele, hogy nem rossz dolog ez a sok szopás ellenére sem, de szerintem a csúcspont az vasárnap volt, amikor a szerbiai együttes a Simply the best című számot énekelte, és a többiek „táncoltak”. Akkor úgy éreztem az a szám igazából nekünk szól, önkénteseknek, és még néhány szervezőnek, aki sokat szívott egész héten, hogy minden faszán lemenjen. De persze lehet, hogy ezt csak én éreztem így.

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

A csúcspontja a hétnek számomra mindenképp az volt, amikor a Veszprém nyert és megkapták a serleget, én meg olyan boldog és büszke voltam rájuk, hogy kajak elbőgtem magam, olyan jó volt látni, hogy annyira boldogok. 

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Egyértelműen a vasárnap délután: meccs előtt pókereztek még a szállodában a csapatvezetők, a fiziósok és a sofőrök, s odahívtak maguk közé. Mondták, most csapattagnak avatnak: hoztak egy eredeti Dibirov-mezt, s a gyülekező játékosok egyesével aláírták. Az egyik fiziós, Dimitar Manevski elcsente a fényképezőgépemet, s mindenkivel lekapott. Volt, akinek már csak a buszon jutott rá ideje, de ott is hátraültettek a játékosok maguk közé, s egész úton poénkodtunk, szelfiztünk – ekkor még jó kedvük volt. (Aztán a bronzmeccsen már elég feszült volt a kispad.) 

Legmélyebb pontja a hétnek?

Lele Ibolya (sofőr)

Amikor az egyik horvát szerevező (Igor) ordított velem a telefonba, hogy hagyjam ott  a kisbuszt tele játékossal, és üljek be egy másik autóba (ami ott sem volt) és azonnal hozzam el a még ebédelő horvát játékosokat.  

Szász Dávid (sofőr)

Amikor szerdán a Robival este 11 felé kecmeregtünk haza a SuperB-vel, mind a ketten úgy éreztük, hogy ennyit nem ér az egész és nem kapunk annyit, mint amennyit adunk. Aztán én (szerintem Robi is) rájöttem, hogy csak a fáradtság beszélt belőlem és megéri csinálni. Hát megérte.

Szeitz Dóri (press manager)

Olyan igazából nem volt, hogy haza akartam menni, a félórás guggolás az újságírók között mondjuk nem tett jót a lábaimnak, de már közben is csak röhögtem rajta.

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Mélypontja a hetemnek nem volt, nem éreztem azt, hogy most akkor fogom magam és hazamegyek (az mondjuk igaz, hogy voltak pillanatok, mikor az Ari fejét a falba tudtam volna húzkodni).

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Pénteken nagyon rosszul lettem a meccsek előtt, még injekciót is kaptam a helyszínen lévő mentőstől. Véletlenül se akartam kihagyni a meccseket, pláne, hogy szinte a kispadról követhettem! De nagyon jólesett, mennyire figyelmes volt a csapatom, még másnap is egyesével kérdezgették félóránként, hogy jól vagyok-e, de szerencsére hamar kihevertem.

Legviccesebb beszólás/pillanat (kitől kinek, miről)?

Lele Ibolya (sofőr)

Talán a Szász Dávid képe, amit a Daninak rakott ki, amikor a galambok ülnek egy oszlopon a rangsor betartása révén.

Szász Dávid (sofőr)

Természetesen egyik a csatakanca  (amit az egyik elsőre elég agilisnak, szigorúnak, helyenként már-már gonosznak tűnő szervezőre aggatott az egyik biztonsági őr, de a végére őt is megszerettük - a szerk.) de hozzám is köthető egy-kettő. Döntő után a Dani egy kisbusznyi embert vitt az Ikon-hoz, ahol mindenki kiszállt, csak én nem, és a Rebeka majdnem odacsukta a jobb kezem, mire ő: "Normális vagy, mi lesz így a kezeddel, ha odacsukom?" Mire én: "Akkor meg kell tanulnom bal kézzel matyizni." Mondanom sem kell mindenki szakadt a röhögéstől. Számomra még az is vicces pillanat volt, amikor Andreas Nilsson meghívott egy viszkikólára, de közben csodálkozott rajta, hogy még a lábamon állok, mert annyit ittam.

Szeitz Dóri (press manager)




Én legjobban akkor röhögtem, amikor a Peti szombat délután a Betekintsben megkapta a feladatot, hogy másnapra szerezzen 100 darab happy-young önkéntest, akik majd vasárnap nagyon fogják élvezni a koncertet és táncolnak meg tapsolnak .

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

A szülinapi vacsin a srácok faggattak egy-egy magyar szó jelentéséről, amelyeket Árpád tanított nekik, de azt nem magyarázta el, mit jelent. Nah, azért vicces volt pár keményebb kifejezést elmagyarázni hat férfinak. De ők lepődtek meg, milyen lazán kezelem a dolgot magyar, mint idegennyelv tanárként.

Az újságíró tényleg külön faj?

Szeitz Dóri (press manager)


IGEN!! Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani őket. Nem tudnak rendet tartani maguk körül, az ásványvizes flakonokat is csak úgy visszadobták az asztalra, a tejszínes dobozkákkal együtt, pedig csak egy karnyújtásnyira volt a kuka. Háborogni viszont nagyon jól tudtak mindenen, például azon, ha nem volt kávé (ami egyszer fordult elő a héten, vasárnap) mert nagyon sokan voltak a büfében és nem tudták gyorsan pótolni. De akkor szó szerint az asztalt csapkodta az egyik és magyarázott, hogy csináljak valamit, mert nincs kávé. Nem értettem, hogy mi alapján dolgoztak, hol figyelték az eseményeket hol nem. A sajtótájékoztatókon pedig Szandrával többször is láttuk, hogy a Candy Chrush-al játszanak. Ha köszöntünk nekik érkezéskor/távozáskor a legtöbbjük ránk sem nézett, nemhogy visszaköszönt volna. 
Egyedül csütörtök este a Canyonban szóltak normálisan hozzám, amikor felismertek és érdeklődtek hol lehet még a héten bulizni, merthogy ők unatkoznak. Valahogy a továbbadás szó megértésével is gondjaik voltak. Hiába mondtam nekik lent az újságírók asztalainál, hogy legyenek szívesek továbbadni a papírokat, mert nem tudok egyesével mindenkihez odamenni. Vagy semmi válasz és letették maguk mellé az összeset, vagy értetlenkedtek, hogy minek adok annyit mikor nekik csak 1 db kell. Szóval nehéz volt velük szót érteni nagyon… 
Az egy hét alatt azt sem tudták megjegyezni, hogy a kék a szénsavas, a rózsaszín pedig a mentes víz. Rengeteg vizet és kávét dobtunk ki a kukába, mert egyszerűen beleittak egy kortyot és otthagyták. 

 

Melyik nemzet újságíróival volt a legtöbb baj, volt-e ilyen egyáltalán? 

Szeitz Dóri (press manager)


Nem tudtam őket nemzetiség szempontjából megkülönböztetni. Magyar csak néhány volt, de ők még egész rendesek voltak.

 Hogyan viszonyultak az önkéntesekhez? 
Szerintem nem értették, miért vagyunk mi ott. Vagyis leginkább azt gondolták, hogy csicskások vagyunk, akik hozzák nekik az inni és ennivalót meg feltakarítanak utánuk. Tisztelet a kivételnek. Szám szerint egy dicsért meg minket közülük, hogy jól csinálunk mindent és köszöni. 
Az egyik például nekem toporzékolt, mikor az egyik meccs előtti lapon nem volt rajta a bíró neve, hogy nem igaz hogy ilyen figyelmetlen vagyok, mondjam meg ki a bíró. Szóval összességében szerintem tök jó volt ez a hét, unalmas is most órákra járni. Nagyon örülök, hogy ennyi új jófej embert megismerhettem és részese lehettem ennek a nagy, egész héten át tartó közös „szopásnak”. Ja, és a vasárnap esti buli az Ikonban is szuper volt. Köszönöm az élményt!

Kiket szállítottál általában, mivel honnan és hova?

Lele Ibolya (sofőr)

Újságírókat, tv-ket, csapatokat, bírókat. Újságírókat és Tv-stábot a Betekintstől az alsóörsi sportcsarnokig és vissza, vagy az Arénától  a Betekintsig. Vagy a játékosokat és edzőit sajtótájékoztatóra és vissza. De vittünk szurkolókat is. Vezettem Audi A6-ot, Skoda SuperB-t, de a legtöbbet a Volswagen transportert.



Szász Dávid (sofőr)

Mindenkit, mindenhonnan, mindenhova. Volt akit Laroba-ból (Alsóörs) Ramadába (Almádi) - ők újságírók voltak, Ramadából Arénába, szintúgy. Takarítónőt is szállítottam Arénából Csopakra. Kisbusszal vittem pl. a szerb játékvezetőket és a játékosküldőt Olivából Arénába, és Betekintsbe is. Itt megjegyezném, hogy amikor a szerb úrnak bemutatkoztam, hogy I'm David, egyből rávágta, hogy I'm Goliat. Mit ne mondjak, nem kicsi ember volt. Volt, hogy Betekintsből vittem Ramadába a SEHA-liga igazgatóhelyettesét, majd lekísértem Füredre, az Anna Grand Hotelhoz. Vittem a szép riporter hölgyeket is Larobából Ramadába, onnan Arénába meg úgy bárhova, ahová szerették volna. 600 km-t tettem bele a Seat Leonomba (2300-nál vettem át), meg kb. 200-300-at a kisbuszokba. 

Volt-e problémás utas?

Lele Ibolya (sofőr)

Hála istennek nem.

Szász Dávid (sofőr)

Volt. Aki végül nem is lett az utasom, ugyanis szóltak, hogy az igazgató urat Betekintsből Füredre kéne vinni kisbusszal, de mire én kimentem az Arénához és felvettem a kisbuszt, elment a saját kocsijával. Engem meg nem értettek, hogy miért kisbusszal jöttem, mire elmagyaráztam, hogy ezt kérték! Ilyenek voltak.

Volt-e olyan, akit legszívesebben többször vittél volna?

Lele Ibolya (sofőr)

Igen. Az edzőket és játékosokat.

Szász Dávid (sofőr)

Természetesen. A riporter hölgyeket, Jasminát és Zvonkát, és az egyik szervező hölgyet, Simona-t. És a szerb játékvezetőkkel és ellenőrrel is jól elpoénkodtam.


Beszélgettél-e az utasokkal?

Lele Ibolya (sofőr)

Természetesen igen. Országunkról, hogy jártak-e már nálunk, ha igen, hol és mikor? Vagy éppen családjukról. Vagy jövőbeli programjukról.




Szász Dávid (sofőr)

"Te itt tanulsz Veszprémben? Van itt egyetem? Hányan járnak ide? Milyen szakos vagy? Mikor végzel? Ti tényleg nem kaptok pénzt ezért?" Természetesen ezt mind angolul. Beszéltünk arról is az utasokkal, milyen Szkopje, vagy épp Zágráb Veszprémhez képest, mennyire tetszik nekik a város és az ittlét és hasonló finomságok. És mellette a szokásos dolgok: "Fáradt vagyok." "Én is." "5 órát aludtam" "Én meg hármat"
.

Hogyan viszonyultak hozzád?

Lele Ibolya (sofőr)

Páran meglepődtek, hogy női sofőr vagyok, de amúgy nagyon kedvesek, aranyosak és barátságosak voltak.

Szász Dávid (sofőr)

Mindenki nagyon kedves volt, és ha épp nem jártattam a számat, akkor ők meséltek nekem, kérdeztek tőlem.


Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Valójában a Zágráb kivételével minden csapat a kezdettől fogva hihetetlenül közvetlen és rendes volt, a Zágrábnak kellett egy kis idő, mert állítólag a Verára sokat panaszkodtak, mert nem nagyon kommunikált velük. Igazából ezen nem nagyon lepődöm meg, mert ők az elején tényleg kifejezetten bunkók voltak és én kaptam meg őket, szóval már a legelején eldöntöttem, hogy "betöröm" őket, és igazából szerintem sikerült, tényleg csak kommunikálni kellett velük. Bemutatkoztam az edzőnek meg a fizikoterapeutájuknak (akivel össze is haverkodtam) minden játékosnak elmondtam, mit hol talál, meg ha kell valami, mindig itt vagyok a folyosón, és sikerült náluk azt elérnem, hogy már ők köszöntek nekem előre, meg mikor megnyertek egy meccset, lepacsiztak velem és ez lehet, hogy a többi csapatnál alap volt, de náluk nagyon nem. 

Természetesen a veszprém játékosai álltak a legnormálisabban hozzánk, mármint teljesen egyenrangú emberként kezeltek, és fogalmad sincs, hogy mennyire meglepődtem, mikor az összes játékos előre köszönt nekem, én meg köpni-nyelni nem tudtam, hiszen imádom őket, a kedvenceim meg minden és ez így nekem, mint rajongónak nagyon sokat jelentett (míg így is, hogy ez csak egy egyszerű emberi gesztus).


Volt-e vmi kurvanagy sztori?

Lele Ibolya (sofőr)

Számomra az, hogy a család eljöhetett a horvát edzésre. De az is jó volt, amikor a tv-sek főnöke ült mellettem, a város közepén pirosat kaptunk, mert gyalogátkelő hely volt, én véletlen megnyomtam a  dudát és mindenki minket nézett. Ő meg csak integetett nekik, mintha ismerné őket. Nem jött zavarba.

Szász Dávid (sofőr)

Hát például az kurva nagy volt, amikor leküldtek Larobába kisbusszal és egy riporter csaj szállt be, hogy vigyem Arénába. Mondtam neki, hogy kisbuszt kértek hozzá, mire ő ironikusan: Valószínűleg olyan nagy vagyok és olyan sok a cuccom, hogy nem férnék el egy kocsiban. Egyébként a 8-10 alkalomból, amikor kisbusszal mentem valakiért/valakikért kb. 1, max 2 alkalom volt, amikor valóban szükség volt kisbuszra. Ez is kurvanagy, a maga vonatkoztatásában. Hatalmas sztorihoz még annyit, hogy a Gulyás Petivel összespanoltam már egy héttel a rendezvény előtt DC-ben, majd a döntő után kérdeztem, hogy jön-e Ikonba, mire ő: ma nem megyek sehova. Természetesen vele találkoztam először a játékosok közül. Majd anyával telefonáltam kint, és adtam neki telefonba a Gulyit, akivel jót beszélgettek, és megígértette vele a Gulyi, hogy felhívja holnap délelőtt és ezek után megkaptam a számát.  Vagy amikor hétfő este azt mondták nekünk, hogy kedden nem fognak kelleni az önkéntes sofőrök. Másnap 11 után már hívott PD, hogy bocs, mégis, mondom semmi baj, küldj értem kocsit. 5 perc múlva hívott: "Az Iman Jamali fog menni érted, csak épp aláírást osztogat és képeket csinál a lányokkal". Mondanom sem kell, hatalmas megtiszteltetés volt, jól elpoénkodtunk az úton, és ez megadta számomra a kezdőlendületet a héten.

Legek csapatokkal/játékosokkal/edzőkkel kapcsolatban?


Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Ha külföldi csapatot nézünk, akkor mindenképp a Meshkov. Ők leálltak velünk beszélgetni, és a záróbulin is velünk ittak, meg hozták a piát és nekem így vendég csapat közül ők lettek a kedvenceim. A legjobb arc játékos is szerintem a Meshkovból van, Janko Bozovic, hát őt nagyon imádom, aláírta a pólóimat, meg mikor kérdeztem, hogy csinálhatok-e vele képet, teljesen meglepődött, meg tök megörült, meg minden nap kérdezte, hogy hogy vagyok és talán a játékosok közül vele beszéltem a legtöbbet. Annyira meglepő, hogy amúgy egy kétméteres, általában komor arcot vágó ember mennyire aranyos tud lenni. Pedig esküszöm, hogy mikor először megláttam, az volt az első két gondolatom, hogy jesszus de helyes, de nem találkoznék össze vele egy sötét sikátorban, mert rohadt félelmetes.
  Így kifejezetten nem tudok mondani egy köcsög játékost se, mondom: a Zágrábbal voltak az elején apróbb "gondok", de azon felül mindenki teljesen normális volt. A kedvenc edzőm természetesen Ortega, valami hihetetlenül aranyos az az ember, de ha a vendég edzők közül kell választanom, akkor a Zágráb edzőjét kedveltem meg a legjobban, velem végig közvetlen volt, meg az utolsó két meccsnapon ő is kérdezte, hogy hogy vagyok meg ilyenek, de valószínűleg ő volt e legproblémásabb is, mert volt olyan, hogy bejelentés nélkül egy órával előbb érkezett, meg szeretett a meccs utáni sajtótájékoztatóra csak úgy magától elindulni, úgy, hogy ugye nekem kellett volna felvinnem, és valahogy sikerült úgy kijönnie az öltözőből, hogy senki nem tudta merre van, még a játékosok sem, én meg vagy hat kört szoktam utána futkorászni az Arénában.
 

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Legjófejebb csapat? Nem kérdés: a Vardar! A játékosokat még nem említettem: közülük a kapus Milic Strahinjával beszélgettünk sokat. Bevallom, nem tudtam névről őket, és amikor bemutatkozott, és szenvedtem a szláv nevével, azt mondta, hívjam egyszerűen a becenevén Jumbonak, ahogy a többiek. Ő meg folyamatosan „teacher”-nek hívott (az egyetemen és a Waldorf-iskolában tanítok). Mikor kiderült, hogy beszélek németül is, ő is és Stefan Terzic is rajtam próbálgatta a nyelvtudását. Stefan egyébként folyamatosan szívatott. Egyik edzésen megkérdezte, mennyi az idő, keresem a telefonomat, és sehol se találom. Erre rám vigyorog, és előkapja a háta mögül: ezt keresed? De annyira közvetlen volt, hogy egyszer kikapta a fényképezőgépemet a kezemből, és végignézte a fotóimat. Ő is mutatott magáról képeket. Kinevettem, hogy miből gondolja, hogy kíváncsi lennék rá, erre az orrom alá dugta az eléggé privát képeit. A játékosok közül még Árpád volt az, aki soha nem ment úgy el mellettem, hogy ne szólt volna hozzám magyarul néhány kedves szót. A többi csapattal nem volt dolgom, nekem mindig köszöntek, de a többi csapatkísérő sokat panaszkodott rájuk, főként, hogy nem tudtak angolul. A Vardarnál viszont még az is, aki csak pár szót tudott, kézzel-lábbal és széles mosollyal próbált velem kommunikálni. 

Vállalkoznál rá legközelebb is? 

Lele Ibolya (sofőr)

Igen. Örülök hogy részese lehettem. 

Szász Dávid (sofőr)

Persze, alap! Két kisbusz rendel, 1 főre a Magisterhez!

Szentgyörgyi Rebeka (team service)

Ha lehetne ezt csinálnám 24/7. Nagyon imádtam, nem csak a feladatomat, de mindenkit annyira megkedveltem, hogy mikor hétfőn felkeltem és rájöttem, hogy nem kell többet mennem, esküszöm úgy éreztem, hogy honvágyam van. Csak annyit tudok üzenni a következő önkénteseknek, hogy próbáljanak meg olyan posztot választani, ahol kapcsolatban lehetnek a játékosokkal, de még ha ez nem is sikerül az általános segítői posztot is vállalják el, mert a végén teljesen mindegy, hogy milyen posztot töltesz be az biztos, hogy egy örök életre szóló élmény lesz. 

Bagladi Orsolya (team guide, Vardar)

Simán! Üzenni csak annyit: aludják jól ki magukat előtte! S legyenek lazák, nekem bejött: értékelték, hogy nem sztárként, hanem emberként kezeltem őket, cserébe ők is nagyon emberségesek, barátságosak, figyelmesek voltak velem.

Fotókért köszönet Bagladi Orsinak és Lele Ibolyának!