Nehéz meccs volt, és sajnos nem is a lányainknak jött ki most a lépés a végén... Mondanám, hogy semmi gond nincsen, de sajnos nem tudom, mert bizony van...
Vége a női kézilabdázók téli álmának, elkezdődik egymás gyilkolászása, hogy a negyeddöntőkben a legjobb pozíciókból (egyáltalán beszélhetünk ilyenről most a női mezőnyben?) várhassák a csapatok az ellenfeleket.
Így, bő egy hónappal az EB után megpróbálok megnyugodni (szerencsére a szürkeállományom szorgosan dolgozik azon, hogy pár meccset kitöröljön örökre az emlékezetemből), és pozitív(abban) nézni a jövőbe, de nem megy. Hogy miért? Hát ezért...
Vegyes érzések kavarognak bennem az EB után: öröm, harag, idegesség, értetlenség és még napestig sorolhatnám. Egy dologgal pedig nagyon nem értek egyet: ez az EB ebben a formában nem volt sikeres, sokkal több volt benne. A torna előtt egy eléggé negatív hangvételű írással jelentkeztem, sok kérdést tettem fel, sajnos az Európa Bajnokság közben olyan válaszokat kaptam ezekre, amik megerősítették a kételyeimet. A norvég meccs kivételével szerencsém volt minden magyar összecsapást a helyszínen megtekinteni, így kicsit sportturistába bújt értékelés következik. Saját képekkel, véleményekkel, kritika a játékról, szervezésről és még sok minden.
Vegyes érzéseim vannak a mai estével kapcsolatban. Az egyik szemem sír, a másik nevet...
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.