Vegyes érzéseim vannak a mai estével kapcsolatban. Az egyik szemem sír, a másik nevet...
Mielőtt belemennénk, köszönjük meg a dánoknak, hogy hétfő este 10 óra környékén ezek tényleg elhitték magukról, hogy egytől-egyig, mind a tizenhatan, plusz a szakmai stáb átlagon felüli zseni, és kifejezetten gusztustalanul, arrogánsan nyilatkoztak rólunk. Sokra mentek vele, köszönjük meg a spanyoloknak, hogy a mi nevünkben is helyretették az egojukat. Lehet menőzni majd 7-8. hellyel is ugyanígy...
Akkor most jöjjön a ma este; kövezzetek meg érte, de én annyira nem tudok örülni ennek a győzelemnek. Nem azért, mert azt szerettem volna, hogy alázzanak meg minket, vagy mert szimplán rosszindulatú vagyok. Nem. Egész egyszerűen azért nem szerettem volna, hogy nyerjünk, mert már látom, hogy mi lesz majd... Az 1-6. helyezést tűztük ki célul, ezt teljesítettük, hoztunk egy jó meccset Norvégia ellen, kiosztják a szakmai stábunknak a prémiumot (miért is?) és megint, mintha mi sem történt volna (mert azért ez nem olyan 5-6. hely ami jogos lett volna nekünk) megy minden tovább a megszokott medrében. Németh továbbra is marad szövetségi kapitány. Továbbra is brillírozhatunk majd szlovákok és osztrákok ellen, és majd ha megkapunk egy VB-selejtezőre teszem azt egy Oroszországot, majd megint rághatjuk a körmünket, hogy most mi lesz... Ezt én egyáltalán nem tartom bíztató jövőnek... Sőt.
Úgy gondolom, hogy a norvégok nem adták fel ezt a meccset. Persze, ez nekik már nem számított sehova sem, tehát nyilván úgy álltak fel, hogy játszanak egy lazát, vagy gyakorolhatnak a helyosztókra, de tuti nem úgy jöttek ki az öltözőből, hogy hagyjuk a magyarokat nyerni... Ők kifejezetten imádnak minket kitömni 10-20 gólokkal. Eddig csak Artmooney kollégánk nevezte szövetségi kapitányunkat dilettánsnak... Én eddig védtem őt azzal, hogy azért aki nyert egy EHF-kupát és BL-döntőzött már, talán annyira nem az, és bár ugyan védekezni soha nem tudott egyik csapata sem, de támadni legalább igen. Hát most már én is osztom kollégánk véleményét, mert ami ment itt ezen az EB-n, az tényleg a dilettantizmus főiskolája volt... Az egész EB-n nem tudott meccselni, folyamatosan, végig, csakis kizárólag a kedvenc játékosait játszatta, amivel nem is lett volna addig gond, amíg ezek a játékosok nem lettek volna baromira formán kívül, vagy már nem lépték volna át régesrég fénykorukat.. Állítom, erre a meccsre ma abszolút nem készültünk semmivel sem, csak felrakosgatta azokat a játékosait akik eddig szinte semmit nem játszottak, vagy ha igen akkor is az első hiba után le lettek kapva, és nézd már, megvertük a norvégokat! Mi lett volna, ha mondjuk Tóth Gabriella nem csereként érkezett volna a középdöntőkre, hanem már rögtön az oroszok ellen bevetettük volna? Mi lett volna, ha mondjuk esetleg Triscsukból nem heteslövő királynőt faragunk támadásban? És mondjuk baloldalt felváltva játszottak volna Tomorival? Mi lett volna, ha esetleg Szamoránszky-Mészáros páros játékidejének az egész EB-n csak a negyedét megkapta volna Mayer? Mi lett volna, ha Kovacsics irányító? Ha nem csináltuk volna tök ugyanazt, másodpercre pontosan 5 teljes mérkőzésig? Megmondjuk: most ott lehetnénk az elődöntőben, és egy laza sörmeccset tolhattunk volna a norvégokkal! De nem, egy 20-30 éve szakmájában lévő edző ezekre semmit nem tudott lépni! Könyörgöm, hát Bulath ma ezen a meccsen annyi gólt termelt, mint az egész EB-n eddig összesen. És mi volt ennek az oka? Az, hogy nem fásult játékosokkal kellett pályára lépnie, Tóth-Triscsuk-Mayer hármas meghozta az önbizalmát és a kedvét a játékhoz és máris válogatotthoz méltóan játszott.
Ja, azt amúgy remélem megfigyelte mindenki, hogy amint elkezdett menni a szekér, előkerültek az EB nagy favoritjai (kapitányi szemmel persze) és máris kezdtek felzárkózni a norvégok... Esküszöm azt hittem, hogy a végén direkt ki akarunk kapni, mert mi az már, hogy akik a padot koptatták, lehozzák az aktuális EB-favorit ellen a meccset...
Úgyhogy bocsánat, de én a mai győzelmet vegyes érzelmekkel tudom csak fogadni. Örülök, hogy egy hosszú átkot törtünk meg, hogy nem féltünk az örök mumus norvégoktól. Hogy képesek voltunk iszonyatosan mélyről feljönni és így játszani, hogy megmutattuk, hogy bizony mi még így is simán ott lehetnénk az elitben. Igen, csak ott lehetnénk... De nem leszünk, mert nem volt edzőnk ismételten... És most, hogy sikerült elérni azt, hogy Budapesten még egy utolsót játszhassunk, félek egy darabig még nem is lesz...
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.