A mérkőzés 38. percéig bírtam. Annyi pont elég is volt belőle...
Nem fogok most itt mindenféle frappáns felvezető szöveggel szórakozni, mert sajnos nem vagyok olyan állapotban... Kezdjünk is bele.
Azért szeretem mikor elkezd a válogatottunk jól szerepelni, mert akkor úgy ülök le írni róluk, hogy nem kell ötvenszer újraírni, átgondolni amit papírra monitorra vetek. Ami eszembe jut, tök mindegy, hogy mikor és milyen formában, csak írom és írom, mert örömmel teszem azt, nem pedig bosszankodva... Ennyit a nyálas dumáról, jöjjön a lényeg.
Akkor általában jól végződik számunkra egy verseny. A kezdeti tökölődést nem igazán tudom, hogy a lámpaláznak tudhatjuk-e be, vagy a koncepciótlanságnak ami a pályán folyt. Egy dolog viszont biztos: ebben a mai estében minden benne volt, ami a női kézilabdát jellemzi...
Már csak kettőt kell aludni, és kezdődik a női kézilabdázás két hétig tartó ünnepe. Nekem legalábbis az EB az igazi rangadó, nem a széthigított világbajnokságok, ahová lassan mindenki bekerül, csak az igazi, nívós csapatok nem... Mint kb. az olimpián...
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.