Próbáltam megállni, de nem megy. Sajnos nem bírom ki, hogy ne kommentáljam a szívemnek oly kedves trió kinevezését követő sértődött véleményáradatot. Mert az van dögivel. Hogyne volna, hiszen puffogni, durrogni, hőzöngeni, nagyot mondani, kicsit kockáztatni, kudarc után - rosszabbik esetben előre - mosakodni remekül tud a magyar. Megsértődni meg még jobban. Ez bebizonyosodik újra és újra. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg ez van.
Megszakítottuk nyári szabadságunkat a U18 menetelése miatt, rácsimpazkodtunk a monitorra, visszanéztük a visszanézhetőt, elolvastuk a leírtakat, felhívtuk az összes olyan delikvenst, akik erről mondhatnak okosokat, levontuk a következtetéseket, és most jövünk egy örülünk, Vincent poszttal. Mert van minek, na. Itt van minden, amit erről a tornáról tudni akarsz. Este 20.00-tól pl. streamen a dánok elleni elődöntő.
Kicsit most hánynék, ha nem baj és nem is csak azért, mert tegnap későn feküdtem le enyhén spiccesen a dögunalmas argentin továbbjutás ellenére, hanem mert az IHF elképesztő diktatúrájától háborog a hasam.
Pedig még aludtam is rá párat (nyilván nem a tegnap estére), de továbbra sem hagy nyugodni a sztori, főleg mert látom, hogy ha még meg is kapargatjuk a felszínét kicsit, akkor kibuggyan az a visszavonhatatlanul elromlott valami, ami a szemünk láttára történik ezzel a sportággal. Is. Némi morfondírozás következik a németek világbajnoki szabadkártyájáról Katarba.
Vagy hogyan is hívjam.
Újabb vendégposzt érkezett, aminek határozottan örülünk, hiszen az ilyesmire köztudottan nyitottak vagyunk. A téma természetesen a válogatott, azon belül pedig a mit rontottunk el hogy ide jutottunk, a hol az utánpótlásunk és a mi lesz most velünk kérdésköröket feszegeti, ugyan másik vonalon indul, viszont megoldást is javasol. Hajtás után jöjjön tehát Klemó.
Akkor most az van, hogy megkaptuk az utolsó jeges tömlőt a nyakunkra, szépen összefoltozták a sebeinket, jó alaposan lekenték azzal a fehér cuccal a szemöldökünket és az orrnyergünket, még szusszannánk egy kicsit, de már húzza ki a seggünk alól a kisszéket a ringsegéd. Fel kell állni, nincs mese, menni kell, idén utoljára, még egy menet, aztán mehetünk tengózni a Neptunusra. Most már tényleg egyetlen apró izületünk sem kívánja, de mégis muszáj összeszednünk magunkat. Úgy hatvan percre.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.