Mivel van Katarban beépített emberünk, aki szerencsére szorgosan küldözgeti a képekkel ellátott információkat, gondoltam itt az ideje egy posztnak erről a rendezvényről.
Varju Veronika nevét már ismerhetitek, ha olvastok mindenfélét a sportban, az ő meglátásait foglalom össze a vébé rendezésével, színhelyével, hátterével kapcsolatban. Ő most éppen az IHF programjában vesz rész, mint önkétes, gyakran szokta választani ezt a fajta megoldást világversenyek esetében, hiszen tanulmányait ilyen irányba folytatja éppen, szóval ez neki mindig igazi win-win helyzet. Rengeteg dolgozik persze, de kanyarít időt arra is, hogy informáljon bennünket arról, hogy mi történik ott éppen. Fényképes riportszerűség következik tőle.
Kicsit most hánynék, ha nem baj és nem is csak azért, mert tegnap későn feküdtem le enyhén spiccesen a dögunalmas argentin továbbjutás ellenére, hanem mert az IHF elképesztő diktatúrájától háborog a hasam.
Pedig még aludtam is rá párat (nyilván nem a tegnap estére), de továbbra sem hagy nyugodni a sztori, főleg mert látom, hogy ha még meg is kapargatjuk a felszínét kicsit, akkor kibuggyan az a visszavonhatatlanul elromlott valami, ami a szemünk láttára történik ezzel a sportággal. Is. Némi morfondírozás következik a németek világbajnoki szabadkártyájáról Katarba.
Vagy hogyan is hívjam.