AJÁNLÓ
 
11:00
2014. 06. 17.
Remek érzés volt előzetesen azt olvasni az eurohandballon, hogy négy csapat kvalifikálta magát...
A bejegyzés folyatódik
 
11:00
2014. 06. 17.
Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mit akartak kinn az oroszok! Mondjuk én a kollektív hisztit...
A bejegyzés folyatódik
 
11:00
2014. 06. 17.
Nyilvánvalóan hozzá nem értő kontárként ültem le a női EB magyar meccsei elé, de a három...
A bejegyzés folyatódik
 
11:00
2014. 06. 17.
Egy vártnál nehezebb mérkőzés után egy vártnál könnyebben sikerült meccsen vagyunk túl,...
A bejegyzés folyatódik
 
11:00
2014. 06. 17.
Nem fogunk hazudni, mi is úgy ültünk le a Portugál meccs elé, hogy közben majd még jól meg...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

El kell engedni Riót?

0 Komment

Újabb vendégposzt érkezett, aminek határozottan örülünk, hiszen az ilyesmire köztudottan nyitottak vagyunk. A téma természetesen a válogatott, azon belül pedig a mit rontottunk el hogy ide jutottunk, a hol az utánpótlásunk és a mi lesz most velünk kérdésköröket feszegeti, ugyan másik vonalon indul, viszont megoldást is javasol. Hajtás után jöjjön tehát Klemó.

Érdekes ez. Vasárnap még óriási volt bennem a düh és az üresség, de ez másnap reggelre letisztult. Az érzés fura, de kicsit hasonlatos ahhoz, amikor egy vizsgán megbuksz, de mivel vizsgáztál már, látod mit kell másképp és máshogy már „puska” nélkül, egy szóval látod az utat.

Két meccs volt oda-vissza alapon. Azt mondjuk, hogy kezünkben volt? Érdemes végignézni mind a két meccs utolsó 10 percét, vagyis mindösszesen 20 percet. Ez az úgynevezett „money time”, itt derül ki melyik csapat mennyit ér. Lesújtó, de ezalatt a mindösszesen 20 perc alatt tulajdonképpen már „nem láttuk” a kaput, és ugyan Veszprémben még megakadályoztuk, hogy átrohanjanak rajtunk, de ezt Szlovéniában már nem tudtuk megtenni. Az egyetlen lehetőségünk az lett volna, ha kiütjük őket még a középső „menetekben” és ez látszott nagyon Lacin, aki érezte tudta, hogy ha adódik a rohanás, akkor menni kell. Aztán a végén, mint Erdei Madár pár meccsén, csak tántorogtunk a ringben és ahhoz a hazai pálya kellett volna, hogy túléljük, lássuk be. Szóval a kezünkben volt? Ha pontozásra játszanánk lehet, de a fentieket is átolvasva azt mondom, hogy nem. Sérülésekkel nem illik jönni, mikor a szlovén keret első sorának szinte fele, köztük az egyetlen nagy átlövő hiányzott ellenünk.

Kereshetjük az okokat és megtalálhatjuk Mocsai Lajost, de szentül hiszem, hogy nagyon félrevinne, ha mindent a nyakába varrnánk és a taktikába. Először is azt gondolom, hogy egy dolgot az igazságosság jegyében szögezzünk le. Tanár urat lehet kritizálni, de egy dolog miatt igazságtalan lenne. Ha kikapunk és a végén, akkor mindig jön a Sydney Olimpia döntője, ami kétségtelen örökre emlékezetes marad, ahogy igen, a zágrábi vb-döntő is, de én akkor jönnék a Sydney-i Ausztria elleni meccsével, amire csak azok emlékeznek, akik látják a teljes képet. Ott van a román Eb-döntő Romániában, ott van a londoni Olimpia csodás, izlandi elleni győzelme, no és a precízen lejátszott lengyelek elleni derbi a vb-n, ami Londonhoz volt az egyik kulcs vagy hogy keretes legyen, az a bizonyos szlovénok elleni dráma pár évvel ezelőtt. Megannyi heroikus küzdelem és dráma, így nem gondolom, hogy az összeomlásokért őt lehetne okolni, amikor ugyanolyan heroikus örömökben (is) volt részünk. Igen, nehéz mit szólni egy emberelőnyhöz, ahol a végén 3 gólt kapunk, de az már nem taktikáról, fejről és szívről szólt.

No de mi történt? Jó volna egyszerű választ adni, de szerintem ilyen nincs. Annyi biztos viszont, hogy nem volt az alapcsapatban egy, az első világeseményére menni akaró egyetlen újonc sem (erre még visszatérek). Az elmúlt pár évben jött Roli, jött Lékai, aki rántott egyet a hajón, de már Ancsin Gabi sem robbant sajnos, ahogy a B2 pozícióban még mindig Ilyés a kulcsember, ami azt gondolom nonszensz. No és itt álljunk meg egy picit. A szlovénok az elmúlt – talán nem túlzás – évtizedben az utánpótlásból ontották a tehetségeket és ezzel szemben mi – nincs szebb szó – a mezőny mögött kullogtunk. Ma nincs 20-25 év között szinte egyetlen nemzetközi szinten értékelhető játékosunk, ennek ellenére a szlovénok fele annyi világversenyen voltak ott, mint mi. Én azt mondom, hogy ez a bravúr, hogy idáig elhúztuk, hogy csináltunk egy olimpia negyedik helyet, szumma szummárum maximálisan kihoztuk az emberanyagból azt, ami benne van. Persze ettől még nem kellett volna most kikapnunk, de fontos ez, azt gondolom, és ez átvezet a következő gondolathoz.

Mi történt akkor? Elfogyott és beszakadt az a válogatott mögött levő „hártya”, amelyet a nemzetközileg értékelhetetlen 21 év feletti közvetlen utánpótlás jelent(ett). Hiszem, hogy hiába épül be egy Varsandán, egy Szalafai, egy Lele, nem vagyunk előrébb. Ahogy Ancsin Gabi is hiába egészséges tegnap, nem mentette volna meg a csapatot, nem az a típus sajnos.

Mégis miben vétett Tanár úr? Abban, hogy a 20 év alá nem nézett be, nem mert bátran, az immáron láthatóan erősebb utánpótlásból meríteni. Egy Szöllősi Bence csapata legjobbja volt a Lele vezette Csurgó ellen, de mégsem láttuk még a válogatott mezben, ugyanakkor egy Császár Gábor a szlovénok ellen a nemzetközi szinttől játékban és morálisan is mélyen elmaradva tudott összességében egy meccsnyit a pályán lenni, ahogy sajnos Vadkerti Attila is ma már egy jó közepes védő, de ha a szlovén szélsőket nézem, akkor fáj a szívem. Hol kellett volna bátrabban építkezni? Ott volt az Eb, ahol kint voltunk, ami sehová nem kvalifikált. Ezen a rendezvényen is tutira mentünk, azért, hogy jobb ellenfelet kapjunk és így nem játszattunk fiatalt érdemben. (A sors fura fintora, hogy kedvezőbb sorsolási helyzetből kaptuk meg a szlovénokat). Ez volt az óriási hiba. Meggyőződésem, hogy ha fél éve egy Zdolik, egy Bodó, egy Szöllősi, vagy egy Bánhidi kint van és minden második meccsen kap 20 percet, egy közülük ma itt van és lehet, hogy ez lehetett volna a különbség, egy nyerni akaró fiatal, egy friss erő.

Mi a remény? Ezt nagyon egyszerűnek látom. Ma 2016. januárjára kell optimalizálni, ide kell építkezni. Nagy Lacit kell használni arra, hogy felépítsünk/beépítsünk fiatalokat. Olyanokat is, akik ma nincsenek készen, de láthatóan 2017-re készen lehetnek. Nem gondolom, hogy Rióban kell gondolkodni, bizony tovább kell nézni, egy a következő világversenyekre kijutni akaró válogatottat kell építeni és majdan Nagy Laci nélkül, de most vele együtt. Ez borzalmasan nehéz lesz, de ma kaptunk egy esélyt erre. Hogy lehet ezt esélynek nevezni? Esély, mert lássuk be, a Qatari vb-re a legerősebb összeállításban mentünk volna és a fenti példával élve meggyőződésem, hogy ott jött volna az a „vizsgasor” amit nem tudtunk volna megoldani. Onnantól viszont már nehezebb, sőt lehetetlen lett volna építkezni, legalábbis Lacival, az a fiatalok bedobása lett volna a mélyvízbe és lássuk be egyik sem a „kézilabda Gyurtája”, hogy ezt meg lehessen lépni velük (értsd: nem vagyunk utánpótlásban sem a világélvonalban, csak a térképen).

A végére pedig a köztes mondatomat újra, mert fontos. Ez a válogatott az elmúlt időszakban megszoktatta velünk, hogy nem kérdés, hogy ott van és az sem, hogy ott van az elit mögött. Most egy olyan időszak jön, amikor ez nem lesz természetes. Ugyanakkor ez a 30-on felüli generáció „elvitte” a stafétabotot majdnem oda, hogy 5-6 év kiesett utánpótlás ellenére ott tudjunk maradni az elitben. Bízzunk most abban, hogy ez a generáció képes lesz még 1-2 évig kitartani és felhúzni maga mögé a mostani tizenéveseket.

Hát akkor építkezzünk és továbbra is és csakazértis’ Hajrá Mogyorók!

comments powered by Disqus

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia