Hatosfal

Azért szeretem mikor elkezd a válogatottunk jól szerepelni, mert akkor úgy ülök le írni róluk, hogy nem kell ötvenszer újraírni, átgondolni amit papírra monitorra vetek. Ami eszembe jut, tök mindegy, hogy mikor és milyen formában, csak írom és írom, mert örömmel teszem azt, nem pedig bosszankodva... Ennyit a nyálas dumáról, jöjjön a lényeg.

Akkor általában jól végződik számunkra egy verseny. A kezdeti tökölődést nem igazán tudom, hogy a lámpaláznak tudhatjuk-e be, vagy a koncepciótlanságnak ami a pályán folyt. Egy dolog viszont biztos: ebben a mai estében minden benne volt, ami a női kézilabdát jellemzi...

Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki úgy az első félidő kétharmadánál beflashelte a két évvel ezelőtti, kieli csoportmeccset. Vagy a két hónappal azelőtti szegedi bajnokit. Mióta Carlos Ortegának hívják az edzőnket, ezen a két meccsen vertek meg minket úgy, mint tegnap a Löwen mint szódás a lovát.

Már csak kettőt kell aludni, és kezdődik a női kézilabdázás két hétig tartó ünnepe. Nekem legalábbis az EB az igazi rangadó, nem a széthigított világbajnokságok, ahová lassan mindenki bekerül, csak az igazi, nívós csapatok nem... Mint kb. az olimpián...

Igen, így lehetne nevezni az elkövetkező két hétvégét, hiszen a BL-győztes és a KEK-győztes, azaz az Eto és a Viborg találkozik egymással, amit mi már nagyon várunk.