Hatosfal

Pénteken 13 órakor kisorsolták a magyar-horvát közösen mutyizós EB csoportjait. Mieink az A-csoportban vitézkedhetnek majd, egy viszonylag könnyedebb csoportban, de máris kivesézzük az egész mezőnyt.

Töcök újabb (s)portréja, most még utoljára az én szerkesztésemben. Képek hiányáért hatalmas elnézést, de nem működik ez a része jelenleg.

Válogatott, kapus, kicsit őrült, őszinte, és egy kicsit naiv is. Mindenkiben megbízik, nem beszél mellé. Tatai Petiről szól ez a poszt, aki 4 év után búcsúzik Szegedről váratlanul és korábban, mint kellene. Örökre beírta magát a szurkolói szívekbe, mert a drukkerek hisznek benne, becsülik az egyenességet, szeretik a közvetlenségét. A számomra szomorú apropóból beszélgettünk egy kicsit örömökről, sebekről, sportról és az életről.

Újabb vendégposzt érkezett, aminek határozottan örülünk, hiszen az ilyesmire köztudottan nyitottak vagyunk. A téma természetesen a válogatott, azon belül pedig a mit rontottunk el hogy ide jutottunk, a hol az utánpótlásunk és a mi lesz most velünk kérdésköröket feszegeti, ugyan másik vonalon indul, viszont megoldást is javasol. Hajtás után jöjjön tehát Klemó.

Nemrég még azt gondoltuk, az egyébként is nagyszerű szezon vége mámorossá fokozódik. A Veszprém ott volt Kölnben, a szlovénoktól eltiltották a fél csapatot, minden adott volt, hogy a Szeged és a Győr BL-győzelme után a nyár azzal teljen, hogy a szövetség teljes vezérkara seggrészegre issza magát, és fűszoknyában és NagyLaci-mezben twerkel valami tóparti strandon. A sors nem így gondolta. A veszprémi bukás után jött egy középszar, de reménykeltő odavágó Szlovénia ellen, de a feketelevesből csak Velenjében, ott is csak az utolsó percekben slukkoltunk egy fojtogatóan sűrűt.

Akkor most az van, hogy megkaptuk az utolsó jeges tömlőt a nyakunkra, szépen összefoltozták a sebeinket, jó alaposan lekenték azzal a fehér cuccal a szemöldökünket és az orrnyergünket, még szusszannánk egy kicsit, de már húzza ki a seggünk alól a kisszéket a ringsegéd. Fel kell állni, nincs mese, menni kell, idén utoljára, még egy menet, aztán mehetünk tengózni a Neptunusra. Most már tényleg egyetlen apró izületünk sem kívánja, de mégis muszáj összeszednünk magunkat. Úgy hatvan percre.