Össze vagyunk nőve, illetve szegény Ortegán lóg úgy az észak-német páncéloshadosztály, mint egy Töppedt Iker-szarkóma. Először a Final4-tól ütötték el két bitangul elfújt végjáték után, aztán tavaly meg egyenesen a BL-döntőtől. Stílusosabb lett volna, ha idén a BL-győzelemtől ütnek el minket. De mi győzni megyünk Kölnbe, úgyhogy jobb lesz ez így.
Nagyon rég nem vártam ennyire nyugodtan sorsolást. Itt mi nem kaphattunk rossz ellenfelet. A Kielce a mezőny leggyengébb tagja, jó lenne kapni, pipa. Aki Bl-t akar nyerni, annak idén így vagy úgy meg kell vernie a Barcelonát, és akkor már jobb friss lábbal, másfél hónap rákészüléssel, mint egy Kiel/ce elleni elődöntő sebeit nyalogatva. Szóval ők is pipa.
És a Kiel? Hát mi lehetne nemesebb feladat, mint pont a kontinens egyik legjobb csapata ellen lemérni évről évre, hogy mennyit fejlődtünk? Ez egy állócsillag: Karabaticok, Ilicsek, Omeyerek hagyják el, de soha nem lesz semmivel gyengébb. Maximum másabb. Szeretni nem kell, tisztelni muszáj.
Ha pedig a Kiel megfelelő viszonyszám, azaz mérőmókus a Veszprém számára, akkor egyenesen parádés, hogy pont ellenük juthatunk be a döntőbe. Egyébként meg – és ez egy BL-álmokat ilyen régen kergető klubnál igenis tényező – kimondottan hősies feladatnak tűnik úgy megdönteni a királylányt, hogy a legfelső toronyba vezető lépcsőn a Kielt és a Barcelonát szecskázza fel a Red Army
Az elmúlt évből kiindulva egy dolgot biztosan leszögezhetünk: a Kielt igenis zavarba lehet hozni. Emlékszünk, ugye, hogy tavaly az első félidőben csak a két átkozott rigó miatt nem vezettünk 3-4 góllal. A Szeged viszont idén egy egész meccsen át szekálta őket, és oltári nagy bravúrt bemutatva el is kapta a Kielt. Nem vitás, hogy a németek -2-ről is simán mentek tovább, ahogy az sem, hogy tavaly a második félidőben tökéletesen kihasználták, hogy a veszprémi játékosok bénult zombiként kóvályogtak a pályán. Még Sulicnak is erőt kellett gyűjtenie, hogy pofán bírja könyökölni Wienceket, pedig vele kapcsolatban minden szépérzékkel bíró embernek az jut először eszébe, hogy pusztán baráti szívességként pofán könyökli.
Az előbb beszéltem Gulyival, aki legnagyobb örömömre azzal hívott vissza, hogy „egy kicsit se parázik”. Mondjuk ő tegnap tutira vette, hogy a Barcát kapjuk, és miközben csemetéje sivalkodott a háttérben, blazírt hangon közölte, hogy „még jobb is pihenten játszani a Barcelonával”. That’s the spirit!
A csapatunknak persze idén is megvannak a tavalyi nyomasztó gondjai, és társult hozzájuk néhány új is, de a nagy meccseken – a Mannheimi Mészárlást leszámítva, ami valójában csak érzésre sebzett nagyot – idén mindig kicsaptuk a brét az asztalra. Masszívak vagyunk hátul, ha összeáll a fal, és Roló rámarkol a fonalra, senkitől (sen-ki-től) nincs félnivalónk.
Két fontos tanulsága van a tavalyi évnek. Az egyik, hogy nem szabad hideg lábbal menni, mert tavaly is nagyon rosszat tett a játékosoknak, hogy két hete a töküket vakarták a Final4 előtt. A másik, hogy a klub helyében már most lefoglalnék 2500 jegyet a jövő évi Final4-ra. 
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.