Nos igen, a kronológia néhol hibázik, a kép sem mindig full HD, de ami a lényeg, az a felvételeken jól látszódik: hogy Kölnben két vesztett meccs után sem volt szomorú veszprémi a múlt hétvégén. Spontán szurkolás és irányított, utcán vagy az Arénában, tök mindegy. Ez van, ez Veszprém.
Köszönjük a részvételt, jövőre veletek ugyanitt!
(De)
Végre ott voltunk, és vannak, akik szerint most csak ez számított. Vannak olyanok is, akik csalódottak, mert többet reméltek a puszta részvételnél. És akadnak, akik bíróznak, pedig szerintem most ennél csak fontosabb dolgok vannak.
Aki másban keresi a hibát, annak könnyű felelőst találni, főleg úgy, hogy a mi esetünkben nem is alaptalan a másra mutogatás. Mivel ez egy blog, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk nem kell objektív elemzést írnunk (majd fogunk azért), inkább a kudarc tökéletesen szubjektív okait kutatjuk majd. Tehát a Lanxessben járt MKB-MVM Veszprém.
Olyan volt ez a hétvége, mint a tejcsokiba mártott kávészem: amíg csak nyalogattuk, édes volt, csak aztán bele is haraptunk. És nemcsak a csapat teljesítménye miatt érezzük azt a némi édessel kevert de összességében keserű ízt. Fantasztikus volt, hogy végre ott voltunk, hálásak vagyunk érte csapatnak, klubvezetésnek, de maradt bennünk néhány kérdés, amire nem kaptunk választ, néhány tüske, ami jövőre is fájni fog. És most nem a meccsekről beszélek, hanem az eseményről, az európai csúcskézilabda legfontosabb eseményéről, a Final4-ról. Zsinórban negyedik éve van szerencsém kinn lenni, és eddig mindig kizárólag jókat tudtam mondani a Final4-ról, mint rendezvényről. Minden évben változott pár apróság, idén sem volt ez máshogy.
Viszont most először éreztem azt, hogy a változások olyan irányba mutatnak, amerre én nem szeretnék menni.
Hajtás után szigorúan sportszakma-mentes rendezvénykritika.
Ami a matek, az csúnyán néz ki, igen. Két elvesztett meccs, az egyik nagyon pofátlanul elcsalva - igen, ez volt a bronzmeccs - a másik csak mérsékelten ugyan, de nagyon időben és egyértelműen, nehogy bármelyik veszpréminek vérmes reményei legyenek a hétvégét illetően. Nem teljesen egyöntetű a megítélése, ezért én is leírom, hogy helyszínen hogyan éreztem.
A szombati vesztes meccs után, a motel társalgójában rögtönzött búfelejtő utáni fejfájással ébredtem, hajnali 11:00-kor. Mivel sajnos a bronzmeccs volt a miénk, így bele kellett húzni a készülődésbe. Gyors arcszerkezet rendbetétel, egy könnyű "reggeli" és irány az aréna. A szurkolók 15:00-ra a helyükön, kis szervezkedés után újra összeállt a szombati tábor, akik ahogy az elődöntőn, úgy a helyosztón is szuperül működtek, nagy gratula nekik. Igaz a csoportosulás egy kicsit nehézkesebb volt, mert próbáltak a rendezők a helyükön tartani mindenkit. Ennek az oka, hogy a csodálatos szervezők csak eladtak a veszprémi szektorba pár Kiel szurkolónak is jegyet. Róluk meg ugye tudjuk, hogy ülve tapsoló emberkék, akik nemtetszésüket fejezték ki, hogy nem látnak.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.