Hatosfal

Olyan volt ez a hétvége, mint a tejcsokiba mártott kávészem: amíg csak nyalogattuk, édes volt, csak aztán bele is haraptunk. És nemcsak a csapat teljesítménye miatt érezzük azt a némi édessel kevert de összességében keserű ízt. Fantasztikus volt, hogy végre ott voltunk, hálásak vagyunk érte csapatnak, klubvezetésnek, de maradt bennünk néhány kérdés, amire nem kaptunk választ, néhány tüske, ami jövőre is fájni fog. És most nem a meccsekről beszélek, hanem az eseményről, az európai csúcskézilabda legfontosabb eseményéről, a Final4-ról. Zsinórban negyedik éve van szerencsém kinn lenni, és eddig mindig kizárólag jókat tudtam mondani a Final4-ról, mint rendezvényről. Minden évben változott pár apróság, idén sem volt ez máshogy.

Viszont most először éreztem azt, hogy a változások olyan irányba mutatnak, amerre én nem szeretnék menni.

Hajtás után szigorúan sportszakma-mentes rendezvénykritika.

Kezdjük ott, ami talán a hatosfal legtöbb követőjét érintette: a jegyértékesítéssel. Ezen a területen évek óta azok vannak behozhatatlan előnyben, akik részt vesznek az aktuális eseményen, mivel a helyszínen már az első napon, az online értékesítést több nappal megelőzően megnyitják a következő évi kasszát. Az EHF-nek ez eszméletlen jó, mert így az a közel 1M euró, ami idén is befolyt a két nap alatt, majd egy évet állhat a számlán. Az, hogy amikor áprilisban kiderülnek a résztvevők, már nem lesznek szabad jegyek, így azok, akik a saját csapatuknak szeretnének szurkolni, végül nem jutnak jegyhez, az nem számít. Vagy ha mégis sikerül belépőt szerezni, akkor kizárólag csillagászati áron valamelyik aukciós oldalon keresztül. Mert az EHF-nek az nem fontos, hogy megpróbája elejét venni a jegyüzérkedésnek (ld. még: névre szóló jegyek és központilag szabályozott online adásvételi fórum). Az sem probléma, hogy megjelentek a jegyhamisítók: rhynn mellől rángattak ki egy zokogó szerencsétlent, aki az ebayen vette a - mint utólag kiderült - hamis jegyét. Ezek nem férnek bele a min. 2M eurós jegybevetélbe? Ahogy az sem, hogy a csapatoknak normálisan visszaosszanak?

Nem kellene nagy újdonságokat kitalálni, lévén ezekre a problémákra a megoldásokat az amerikai sportesemények szervezői rég megtalálták. De ne legyünk igazságtalanok: van azért olyan terület, ahol sikerült tanulni a jenkiktől. Látványban például, abban lassan ott tartunk. Minden meccs előtt volt tüzijátékkal és videóshow-val kombinált tánckaros-éneklős hangulatfokozás, aztán a meccsek alatt minden játékmegszakításnál üvöltő, fix 120 BPM-es zorba/scooter/puttyohendzapindier!, mert erre lehet faszán ütni a papírtapsolót. A zenét persze elég átlag 8 másodperccel a játék újrakezdése után lehúzni, úgysem zavar senkit, hogy már folyik a játék. Na ja, a németeknek erre van szüksége, ők tényleg ettől tombolnak, nem egy szép góltól vagy egy nagy védéstől. Csak az marad ki a képből, hogy ez már rég nem németországi, hanem európai sportesemény.

Az európaiság talán legfontosabb jellemzője pedig az, hogy bár nem vagyunk egyformák, tiszteljük és elfogadjuk a másik szokásait. Ebből a tiszteletből nem kaptunk mi, magyarok, ezen a hétvégén semmit. Helyette inkább azt érezhettük, hogy mi vagyunk a trollok, akiket most már muszáj volt beengedni, viszont ha már itt vannak, kezeljük őket minél prosztóbban. A miértet ne kérdezzétek, nem tudjuk. De a legvalószínűbb, hogy a fő baj velünk az volt, hogy szurkolni akartunk, nem pusztán szórakozni. Hogy sporteseményre jöttünk és nem színházba.

Kezdődött azzal, hogy Remport Csabit kirúgták, így a Kabala Csaba nevű kabalfiguránk bőre alatt valami hansjürgenmüller lapult, és ahogy az várható volt, mindennel foglalkozott, csak a "saját" szurkolóival nem. Aztán ott volt a nevetséges 500 jegy. Mert ha az EHF-et az is érdekelné, hogy kinek adja el a jegyeket, nem csak az, hogy eladja azokat, akkor könnyedén megoldhatná, hogy egy-egy csapat szurkolótábora, vagy legalább azok, akik szeretnének a csapatuk szurkolói számára kijelölt helyen / annak közelében lenni, megtehessék ezt. Például úgy, hogy el lehessen cserélni a jegyeket. De ezen az úton még csak el sem indult a szövetség, legalábbis az, hogy még az elvileg veszprémi szektorba is szólt egy rakás random német jegy, az mindeképpen erre utal. 

A következmény: a veszprémiek fogták magukat, és egyszerűen összegyűltek a felső karéjban. Az, hogy nem jutott ülőhely, nem volt probléma, úgyis mindenki végigállta mindkét meccset. Az együtt szurkolást a második meccsen már nem sikerült összehozni, mert szombat délután kapcsolt a biztonsági szolgálat, és körbevette a veszprémi szektort - egyedüliként az egész csarnokban. Olyannyira, hogy a szombati második meccs előtt máshova szóló jeggyel a Veszprém mezes nézőket már a szektor közelébe sem engedték. Beleértve a 7 hónapos kismama felségemet, akit csuklás nélkül zavart vissza újabb 80 lépcsőt mászni a női(!) szekus, hiába mondtuk neki, hogy csókolom, a helyünkre mennénk, nem a magyar szektorba, és urambocsá ehhez a rövidebb közlekedőt használnánk.

Nomeg ott volt a döntő alatt az a szekusbrigád, akik a pálya széli Veszprém szektorból előbb Iváncsik Gerit, majd Timut küldték el a lépcsőről, mondván, nem szabad ott ülni.

Igen, jól értitek: volt egy utasítás, hogy a magyar szektor környékén milliméterre be kell tartatni minden szabályt, miközben azt nem sikerült levenniük, hogy alapvetően a veszprém meccsek idejére gyűlt (volna) a nép egy helyre. Azért, hogy szurkoljon. 

És ezzel még nem volt vége a dilettáns, átlátszó és épp ezért nézőt, szurkolót egyaránt lázító húzásokból. Az egyik főszponzor például lecserélte a tavalyi, jópofa, "vedd le a gatyád, adunk érte egy 100 ajrós farmervouchert" c. játékát egy olyanra, ahol 10 európai pénzért adnak egy rikítósárga reklámpólót, hogy a befolyt lóvéból az afrikai árva gyerekeket taníttathassák kézilabdázni (ne röhögj, komolyan!). Meg, úgy mellékesen, a vásárlók között kisorsoltak egy 2000 eurós utalványt. Lehet, hogy én vagyok érzéketlen tuskó, de nálam ez nem felelősségvállalás, hanem csak simán lehúzás.

Pont ugyanúgy, ahogy lehúzás az aréna körbekordonozása. Eddig ilyen nem volt, így lehetett piknikezni az arénához vezető domboldalon, amitől igazi családi majális hangulata volt az egész eseménynek. A kordonnal, tereléssel ez teljesen megszűnt. Mivel belógni - a telt ház miatt - gyakorlatilag eddig sem lehetett, így nem kérdés, hogy e változtatásnak az egyetlen és teljesen nyilvánvaló célja a profit növelése volt. A profithajhászás kézzel fogható jele volt az is, hogy a korábban a környezettudatosság magasztos jelszavával fennen hirdetett betétdíjas korsórendszert lecserélték sima műanyagra. Eldobósra. Mert az olcsóbb, mint mosogatni. Az sem számít, hogy a húszezer ülőhelyből tizenkétezernél csak a visszaváltós korsót lehet letenni, mert úgy lett kialakítva az italtartó, hogy a korsó fülét lehet beakasztani egy apró gyűrűbe. Az eldóbós pohárnak meg ugye nincs füle. Hátbrávó.

A kordonnal azt is megoldották, hogy már semmilyen ételt vagy italt ne lehessen a csarnok közelébe vinni. Nem vicc: még az almát is kidobatták velünk. Egyél inkább virslit hamburgerrel és sültkrumplival, mert választék az nincs, de legalább ótvar drágán (4,70 egy sör...). Ha valaki másra vágyna az alatt a röpke 6-8 óra alatt, amit a rendezvény helyszínén tölt, az a csarnokkal szemközti hotel aljában vehet magának normális főtt ételt - már persze, ha egyáltalán megtalálja azt. Kimenni? Azt nem lehet. Illetve de, csak nem engednek vissza. Egyáltalán nem. Karszalag, pecsét, egyedi jegy? Ja, az nincs. 

De a legalja a döntő előtti másodpercekben jött el. Az egyébként végtelenül szimpatikus magyar szpíkerlány, Szalay Edit, - nyilván felsőbb utasításra - megkérte a szervezők által addig csak akut problémaforrásként kezelt magyarokat, hogy ugyan, kezdjék már el a hullámzást. Hja, erre persze jók voltunk. Hátköszi.

A tanulságot inkább nem írom le, azt már úgyis elmondták helyettem a veszprémi szurkolók a Barca meccs után. Kórusban, jól artikuláltan, hátha meghallja valaki.