Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

El kell engedni Riót?

0 Komment

Újabb vendégposzt érkezett, aminek határozottan örülünk, hiszen az ilyesmire köztudottan nyitottak vagyunk. A téma természetesen a válogatott, azon belül pedig a mit rontottunk el hogy ide jutottunk, a hol az utánpótlásunk és a mi lesz most velünk kérdésköröket feszegeti, ugyan másik vonalon indul, viszont megoldást is javasol. Hajtás után jöjjön tehát Klemó.

12. menet

0 Komment

Akkor most az van, hogy megkaptuk az utolsó jeges tömlőt a nyakunkra, szépen összefoltozták a sebeinket, jó alaposan lekenték azzal a fehér cuccal a szemöldökünket és az orrnyergünket, még szusszannánk egy kicsit, de már húzza ki a seggünk alól a kisszéket a ringsegéd. Fel kell állni, nincs mese, menni kell, idén utoljára, még egy menet, aztán mehetünk tengózni a Neptunusra. Most már tényleg egyetlen apró izületünk sem kívánja, de mégis muszáj összeszednünk magunkat. Úgy hatvan percre.

Hat meccs nyitott még

0 Komment

Az odavágók után valami azt súgja, hogy muszáj foglalkoznunk kicsit az egésszel is, nem csak a magyar vs szlovénnel. Európából már kinn van a spanyol, a francia, a horvát és a dán válogatott ugye, a többiek selejtezőjének play-off-ja pedig ma és holnap dől el. A csapatok az elsőkön jellemzően nem döntötték el a meccseket, de azért a papír sok esetben nem hazudik ugye. Ki kit vár Katarba? Tippeket kérek! Zárójelben az első meccs eredménye.

Ha megelégszel, sosem leszel első

0 Komment

Úgy tűnik ez a hét a beállókról szól, most Töcök örvendeztetett meg minket egy elég hosszú Zubai interjúval. Lassan remélem az admint is megtanulja, hogy minden egyértelmű legyen mindenki számára. Hajtás utántól már ő tolja.

Vasárnap mindenki Velenjébe!

0 Komment

Hát a nagyarányú győzelem nem nagyon jött össze, sőt, hogy őszinte legyek ez egy kicsit soványnak is tűnik elsőre. Pedig benne volt azért, hiszen bár lábbal gyors volt ez a szlovén válogatott, átlövésgóljuk például nem sok volt szerintem. Csak közben nekünk sem. Kár érte, mert nem lesz ez egyszerűbb Velenjében sem.

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia