Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bizalom a legfontosabb

0 Komment

Remek érzés volt előzetesen azt olvasni az eurohandballon, hogy négy csapat kvalifikálta magát az utolsó két forduló előtt Lengyelországba: a házigizdán kívül a franciák, a dánok és mi. Ilyenkor melengeti a lelkemet valami más is a verőfényes napsütésen kívül. Büszkeség, azt hiszem.

Megold(6)atlan?

0 Komment

A kék sarokban Töcök, és mivel mi magunk holnap korán útra kelünk, mert sűrű a program, gondoltam inkább kiteszem ma. Visszavágó elé, szuggerálós 6ossal.

Sokak szerint ledolgoz(6)atlan a hátrány a Veszprémmel szemben. Főleg a pályán, de a parketten kívül is előrébb tartanak a dombon túl. Vannak, akik ezt sportdiplomáciának hívják, mások csak simán szakmai hozzáértésről beszélnek. Sokak szerint nem reménytelen a helyzet, mert a Pick Szeged igenis már megérett rá, hogy a honi pontvadászatban begyűjtse a veszprémi skalpot. Abban mindenki egyetért, hogy a két tábor semmiben nem ért egyet, vagyis, hogy tök másként látják az ország piros szegletében a dolgok folyását, mint itt lent délen, a kékben.

A pillanat, amikor véglegesen megkedveltem Talant Dujshebaevet

0 Komment

Esküszöm, soha életemben nem voltam még ennyire jól meccs utáni sajtótájékoztatón, pedig Szkopjéban is frenetikusan éreztem magam, azt elhihetitek. De tényleg. Igaz, hogy Talantot eddig mindig csak ellenfél vezetőjeként hallottam nyilatkozni Veszprémben, szóval egyértelmű, hogy nem szerethettem bele egy-egy mondatába ezen a helyszínen, na de most. Most sikerült.

Pedig játékosként hogy utáltam. Tiszteltem ugyan, nyilván, de nagyon nem kedveltem.

Nyerjünk ma, és akkor van egy fél évünk felkészülni Polskára

0 Komment

Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy mit akartak kinn az oroszok! Mondjuk én a kollektív hisztit sem értettem, amit a Sport1-től kezdve a hétköznapi kommenteken át találtam a kinti meccsel kapcsolatban. Én tök örültem, sőt egyenesen elégedett voltam. Hogy miért?

Irány Polska, válogatott hét ON

0 Komment

Az a durva, hogy tegnap már olyan meccsek voltak, hogy GER vs ESP (29:28) meg NOR vs CRO (27:26) és SWE vs SLO (28:24), mondjuk valaki szólhatna a tokoknak, hogy az otthon szerzett 1 gólos előny annyira nem fog sokat jelenteni a valóságban, mint amennyire örültek neki, de mindegy. A szerbek megint belenéztek egy döbbenetesen csúf sallerba, Izlandon ráadásul (38:22), szóval asszem ezt a párharcot tekinthetjük lefutottnak. De volt még MKD vs FRA (25:27), meg olyan meccs is, ami valamiért meglepetés számunkra. Egyik, hogy Isztambulban nagyon lecuppantak a törökök Hollandiától (23.30 - WTF?), és hogy a lettek kicsinálták a szlovákokat (25:18).

Szóval Eb-selejtezőkre felkészülni, elrajtoltak a válogatottak.

«
1234

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia