Na jó, most már bevallom, nem volt teljesen őszinte a mosolyom a félidőben és a nyugalmat is inkább agyból erőltettem magamra oly erőteljesen, nem megszállt valami keep calm-sugallat. De azért alapvetően tényleg nem tudtam volna elképzelni, hogy kikaphatunk a Veszprém Arénában.
Negyven percet adtam ennek a szögedi csudának, nem sokkal többet tudtak futni azon a szinten tegnap.
Azt javaslom, ezeccer tekintsünk el az udvariassági köröktől, mert az a múlt heti hat gól Szegeden azért 500 wattos színpadi reflektorként világított rá a lényegre. Mégpedig, hogy a különbség tényleg ekkora, szóval nem véletlenül nem megy őszintén sem a szájkarate, sem a fröcsögés a zinternet setét bugyraiban, ahogyan az pedig egy ilyen helyzetben elvárható lenne. Számomra igazából egy nyitott kérdés maradt: két meccsre vagy háromra lesz szükség, de igazából erre is volna elég erős tippem. Persze ezt én így leírhatom, de a játékosoktól ennél több kell. Minimum annyi, mint Szegeden.
Ma pont arról beszéltünk Artmooney kollégával, hogy mekkora fail lenne, ha a Fradi ma bajnok lenne, az Etonak meg selejteznie kéne... Hát most már nem fail, hanem true...
Azt kell mondjam, hogy alig vártam, hogy véget érjen ez a szezon. Mert, hogy ez volt minden idők legigénytelenebb, legszínvonaltalanabb és leggyengébb szezonja az elmúlt nem is tudom, hát maradjunk annyiban amióta női kézilabda létezik, az is biztos... A döntőről ne is beszéljünk, vagy inkább mégis...?
Pont a harmadik percig gondoltam komolyan azt, amit előzetesen leírtam, mégpedig, hogy benne van egy szűk vereség is ebben a meccsben, szóval innen kérek elnézést így utólag, mert minimálisan is, de hitetlen voltam. Persze azért elsősorban győzelmet vártam, de a szegedi pajtásaink annyira felhúzták magukat bizakodóra, hogy külső szemlélő számára már majdnem úgy is tűnt, elég lehet ez a hat gólra. Elég lett, azt mindenki láthatta, csak kicsit máshogyan.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.