Fél szemmel nézem, ahogy a dánok úgy olvasztják el az izlandi olimpiai reményeket, mint kitörő Eyjafjallajökull az egyszeri jéghegyet, mindezt épp az izlandi Gudmundssonnal a padon. Szóval nézem ezt a meccset, és leesik, hogy még egyetlen rendes posztot sem bírtunk eddig összeizzadni a vb kezdete óta, pedig azért történt Katarban ez-az az elmúlt bő tíz napban. Csakhát mivel mi nem vagyunk ott, ezért most ez a torna nemcsak kilométerben, de érdeklődésben is igen távol esik tőlünk. Ennek megfelelően teljes bloghuszár örsünk együttesen sem látta az összes meccset, hát még külön-külön - pedig utóbbira volt már példa a Hatosfal történetében.
Hajtás után így jobb híján az érzéseinket és benyomásainkat szedtük össze, kissé töredezetten, pont úgy, mint a nagy, orosz romantikus írók.
Nyilvánvalóan hozzá nem értő kontárként ültem le a női EB magyar meccsei elé, de a három meccs alatt megfogalmazódott pár gondolat bennem, amiket eredetileg a Hatosfal sokat emlegetett listájára szántam, de végül a többiek bíztatására csak poszt lett belőle.
Felfoghatjuk ezt akár a csoportkör - félig-meddig külső szempontból való - értékelésének is.
Kicsit most hánynék, ha nem baj és nem is csak azért, mert tegnap későn feküdtem le enyhén spiccesen a dögunalmas argentin továbbjutás ellenére, hanem mert az IHF elképesztő diktatúrájától háborog a hasam.
Pedig még aludtam is rá párat (nyilván nem a tegnap estére), de továbbra sem hagy nyugodni a sztori, főleg mert látom, hogy ha még meg is kapargatjuk a felszínét kicsit, akkor kibuggyan az a visszavonhatatlanul elromlott valami, ami a szemünk láttára történik ezzel a sportággal. Is. Némi morfondírozás következik a németek világbajnoki szabadkártyájáról Katarba.
Vagy hogyan is hívjam.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.