Hatosfal

Fél szemmel nézem, ahogy a dánok úgy olvasztják el az izlandi olimpiai reményeket, mint kitörő Eyjafjallajökull az egyszeri jéghegyet, mindezt épp az izlandi Gudmundssonnal a padon. Szóval nézem ezt a meccset, és leesik, hogy még egyetlen rendes posztot sem bírtunk eddig összeizzadni a vb kezdete óta, pedig azért történt Katarban ez-az az elmúlt bő tíz napban. Csakhát mivel mi nem vagyunk ott, ezért most ez a torna nemcsak kilométerben, de érdeklődésben is igen távol esik tőlünk. Ennek megfelelően teljes bloghuszár örsünk együttesen sem látta az összes meccset, hát még külön-külön - pedig utóbbira volt már példa a Hatosfal történetében.

Hajtás után így jobb híján az érzéseinket és benyomásainkat szedtük össze, kissé töredezetten, pont úgy, mint a nagy, orosz romantikus írók.

Hogy valami rendszer azért mégis legyen a dologban, KP-szerűen vesszük sorra az állva maradt nyolc csapatot. Figyelem, ez továbbra is erősorrend és semmiképp sem a szerintünk várható végeredmény!

1. Franciaország

Onesta jó szokásának megfelelően ők a tornák első hetét még a felkészülésre szánják. Tehetik, mert erősek mint a Carolina Reaper, plusz Karabatic megint csúcsformában, így a meccseik még akkor is jórészt unalomba fulladtak, ha a gépezet egyelőre jól hallhatóan csikorog. A mondhatni szokásos elpottyintott meccsük már megvolt Izland ellen, és mint azóta kiderült, Sigurdssonéknak ez lett az egyetlen valamire való eredményük az egész vébén. Ezt leszámítva a franszoák ütötték a cseheket, algírokat, majd a svédeket a csoportdöntőn (ahogy kell, az utolsó tíz percben elővezetett magabiztos játékkal) végül a tizenhat között aztán az addig amúgy tök fasza játékot elővezető argentínákat.

2. Dánia

Wilbek, úgy tűnik, érezte, mikor kell lelépni. A dán válogatott gerince nem változott különösebben, miközben egy komoly fiatalítási hullám közepén vannak - egy új csapat felépítéséhez a jólismert dán ellenszélben elhiszem, hogy már öregnek érezte magát közel 60 évesen. Az viszont biztos, hogy a beépíteni tervezett fiatalok arrafelé nem arra valók, hogy kitöltsék a keretet, és a már tuti meccseken játsszanak pár percet, hanem, ha kell, vezérré lépjenek elő. Ez leginkább az amúgy Kielben sokat padoztatott Rasmus Lauge játékán látszik, az oroszok és Izland ellen Mikkel Hansent is némiképp háttérbe szorítva volt a csapat agya és vezére. Velük kapcsolatban mégsem ez, hanem Gundmundsson munkája az igazán érdekes: a francia receptet követve az első hetet simán csak túlélték, a jó játék a lengyelek, de főleg Izland ellen érkezett meg.

3. Spanyolország

A sportágat jelenleg meghatározó két kézilabdakultúra összecsapása lesz a dán-spanyol. Ez a párosítás leginkább az előbbiek németek elleni ikszének köszönhető, amivel lecsúsztak a csoportelsőknek járó kiemelt ágról - de erről még később is lesz szó. Ez nekünk annyiból jó, hogy így már a nyolc között lesz egy igazi rangadó, a legutóbbi vb- és a kettővel ezelőtti eb-döntő visszavágója. Mindenki emlékszik még, mekkora alázás volt mindkettő, ugye? Szóval lenne mit törlesztenie a dánoknak, de a spanyolok se gyengültek, sőt, az elmúlt évek gazdasági válsága miatt megindult exodus miatt ez a csapat, ha lehet, csak még színesebb lett. Épp ezért nem tudjuk megmagyarázni, mitől van az, hogy az ő esetükben ezúttal kevésbé érezzük az erőt. Az mindenesetre biztos, hogy Perez de Vargas tökéletesen kihasználta Sterbik sérülését, és két meccsen is zseniálisan védett - a többin meg Sierra hozta a Szegedben az ősz végére állandósított formáját.

4. Horvátország

Ők főleg azért csúsztak le a virtuális dobogóról, mert belőlük láttuk a legkevesebbet. Nomeg az sem épp mellettük szól, hogy az övék volt talán a legkönnyebb csoport, ennek ellenére a 24 között egyáltalán nem brillíroztak. Sőt, a 16 között sem, mert az amúgy kicsit talán várakozás alatt teljesítő brazilok majdnem meglepték őket. Félteni ettől még nem kell őket, mert bár a lengyelek nem lesz épp könnyű feladat, őszintén meglepődnénk, ha a kroátok nem jutnának a négy közé - onnan pedig már csak egy hegyesebb köpés a dobogó, és nem a virtuális, hanem a valódi.

5. Németország

Vitán felül ők a vb legnagyobb meglepetése. Azután, hogy a lengyelek ellen nem jutottak ki, majd az IHF egészen röhejes/vérlázító módon kreált, majd ajándékozott nekik szabadkártyát, egy hét után azt kell, hogy mondjuk, hogy igenis ott a helye a németeknek. Kellett ehhez persze Bob Hanning, aki már-már Hassan Mustafa-i módszerekkel juttatta a Füchsenél megismert jóbarátját, Dagur Sigurdssont, a válogatott kispadjára.

De milyen jól tette, hogy ezt megtette!

Mert ez a német válogatott valami egészen más. Egyrészt ez újra egy jó hangulatú, tényleg küzdeni tudó brigád, valami olyasmi, mint ami Brandt fénykorában volt. De ami ennél is fontosabb: szervezett, taktikailag és egyénileg is jól felkészített, tudatos és láthatóan megtervezett játékot játszó csapat. Akármennyire nem szeretjük amúgy a tokokat, ezt a Nationalmannschaftot jó nézni. Ráadásul azzal, hogy megnyerték a vébé legnehezebb csoportját, egyből a négy közé is kerültek. Mert akármilyen jó is Katar, nekik a nyolc között lesz a végállomás.

6. Lengyelország

Az eddig várakozáson felül teljesítő, de mostanra kimanderssontalanított svédeken átlépve jutottak a nyolc közé. Biegeler csapata azt hozza, amit ezzel az iszonyatosan homogén lengyel csapattal lehet: kőkemény, leginkább hatosfalas védekezés mellett támadásban a belső posztok és a három lövős játék erőltetése. Ez eddig kifizetődő volt, de valószínűleg a nyolcba jutással ez a csapat elérte a célját - és tudása határait is.

7. Szlovénia

A szerkezeti hiányosságok - azaz a klasszikus átlövők szinte teljes hiánya - az ő eredményeiket is döntően befolyásolni fogja (milyen állat lenne már a szlovén-lengyel monarchia csapata?!). Natek már csak méretei miatt sem lehet az a gátlástalan gépágyú, Vugrinec már pár éve nem (szlovén) válogatott, Mackovsek pedig sérült. Helyette vannak szélsőik, főleg ugye Gajic, aki valami döbbentes lőlappal nyomja eddig. Meg sok gyors irányítójuk. Namármost ez pont arra lesz elég, mint a lengyelek esetében, azaz a legjobb nyolcra, ahol a most már utazósebességre gyorsult TGV várja őket.

8. Katar

Artmooney - és még sokak - véleményét osztom én is: ha egyszer valaki felnőtt fejjel magára húzta egy válogatott mezét, akkor lesz szíves annál maradni élete végéig. Gondoljatok bele, sose lett volna Sterbik, vagy Nagy Laci ügy (meg persze Radulovics sem). Viszont ha már ilyen gyökér szabályokkal büntet minket az IHF, akkor hozzuk ki belőle a legtöbbet, gondolták a katariak, majd szóltak Valero Riverának, aki a tervet hibátlanul véghez is vitte. Egészen elképesztő, hogy milyen csapatot rakott össze az amúgy nagyrészt a nagyobb kézinemzetek B válogatottjából lenyúlt játékosokból (mínusz Saric, természetesen).

Gudmundsson, de főleg Dagur Sigurdsson mellett Rivera a másik fényes példája annak, hogy ebben a sportágban milyen fontos a kapitány szerepe. Egyúttal az ő példájuk húzza alá igazán azt, hogy jelenleg az izlandi (északi) és a spanyol iskola határozza meg a kézilabdázást. A kettő között pedig ott a francia, ami innen is, onnan is lecsippent egy kicsit, hogy aztán a trónra üljön.