A női küzdelem remek volt felvezetőnek, na jó, nem mondom, a visszafújt és újra mellézett fradis hetes után hirtelen felindulásból elhagytam a csarnokot, de ezt már tőlem megszokhattuk. Nehezen viselem a női meccseket.
Meccs
Egyenes kieséses odavágóján belefért ugyan, de most nem fog. Szóval előzetesen csak annyit kérnék, hogy ne kapjunk ki, és ne legyen Carlosnak a sajtóson majd ilyen feje. Nyilván bővebb értekezést magáról a kézilabdáról tolni fogunk, amikor itt lesz az ideje, de most még csak tervezgetési fázisnál tartunk ugye.
Igaz, hogy ezt most nem gyermekkéz húzta, de így sem lett sokkal szimpatikusabb vagy szerencsésebb, na. Ettől függetlenül azért nagy duzzogva tán még áldásomat is adnám erre a csoportra. De végignyálazom azért gyorsan, hogy melyik kalapból melyiknek örülnék jobban és miért.
Ülepedik szépen lassan. Emésztgetjük, mérlegeljük. Talán néhányunkban erős az az érzés, hogy megint betérdelt néhány kulcsember, és a Barca kijózanítóan megrépázott a döntőben, de bízom benne, hogy hozzám hasonlóan legtöbbünkben az marad meg, hogy ez egy hatalmas szezon, aminek a végén részünk lehetett az elmúlt évek legkatartikusabb győzelmében, és bizonyságot szereztünk egy meglehetősen melengető sejtésünket illetően: miénk a világ második legjobb csapata.
Holnap lesz csak igazán cudar Kölnben németnek lenni. Már az is szokatlan nekik, hogy csak egy német csapat van a négyben, attól meg végképp lelankadnak a keményre fújt csattogós puffancsok, hogy a döntőben már egy sem lesz. Illetve egy mégis: Christian "nincs rossz lövés, csak gyenge" Zeitz.