Megszakítottuk nyári szabadságunkat a U18 menetelése miatt, rácsimpazkodtunk a monitorra, visszanéztük a visszanézhetőt, elolvastuk a leírtakat, felhívtuk az összes olyan delikvenst, akik erről mondhatnak okosokat, levontuk a következtetéseket, és most jövünk egy örülünk, Vincent poszttal. Mert van minek, na. Itt van minden, amit erről a tornáról tudni akarsz. Este 20.00-tól pl. streamen a dánok elleni elődöntő.
Újabb vendégposzt érkezett, aminek határozottan örülünk, hiszen az ilyesmire köztudottan nyitottak vagyunk. A téma természetesen a válogatott, azon belül pedig a mit rontottunk el hogy ide jutottunk, a hol az utánpótlásunk és a mi lesz most velünk kérdésköröket feszegeti, ugyan másik vonalon indul, viszont megoldást is javasol. Hajtás után jöjjön tehát Klemó.
Akkor most az van, hogy megkaptuk az utolsó jeges tömlőt a nyakunkra, szépen összefoltozták a sebeinket, jó alaposan lekenték azzal a fehér cuccal a szemöldökünket és az orrnyergünket, még szusszannánk egy kicsit, de már húzza ki a seggünk alól a kisszéket a ringsegéd. Fel kell állni, nincs mese, menni kell, idén utoljára, még egy menet, aztán mehetünk tengózni a Neptunusra. Most már tényleg egyetlen apró izületünk sem kívánja, de mégis muszáj összeszednünk magunkat. Úgy hatvan percre.
Úgy tűnik ez a hét a beállókról szól, most Töcök örvendeztetett meg minket egy elég hosszú Zubai interjúval. Lassan remélem az admint is megtanulja, hogy minden egyértelmű legyen mindenki számára. Hajtás utántól már ő tolja.