Hatosfal

_benito és Töcök ugyan remekül összefoglalta egy-egy illetve több szempontból is a Kupadöntőn történteket, de azért kimaradt még néhány okosság. Na nem valami világot megváltó szakmai feeling, nyugi, inkább csak szurkolói dolgok. Többnyire jó dolgok, de azért van itt más is. 

Az üzengetés szerintem csodás szokás, hozzátartozik ehhez az egész szurkolósdihoz, egyszerűen ráz a hideg, és széjjel kacagom magam, amikor az van, hogy egy-egy beszólásra azonnal prezentálni kell valami választ, főleg, ha megy is. És most ment. Az Építőkre jött Köművesezést ráadásul nem is hallottam, pedig azon is szétröhögtem volna magam. 

A kommentek között valaki írta, hogy szegény Pécs, amúgy tök jó házigizda, meg minden, de az a csarnok azért khm, hát hagy maga után kívánnivalókat, na. Nos valóban. Én szívesen járkálok Pécsre, főleg, mióta megtudtam a rövidebb utat, de kellene oda egy sportcsarnok, azt kell mondjam. Az hagyján, hogy kurvára nem látszódik a hatos, mert hát ez eredetileg egy kosárpálya, de hogy levegő sem volt már az első félidő végén a csarnokban, az szar. Aztán az a lambéria kb. olyan, mint Veszprémben, a dózsavárosi Bagolyban, ahol éppen múlt héten bontották le a dartos pajtásaim, hogy kipucolják azt, ami mögötte van, úgy negyven év mocskát. Durva volt, láttam képeket róla. 

Sokan mentünk családostól, úgyhogy a szombati napon többeket meggyőzött a napsütés, hogy maradjanak a városban, de mi nagyon kemények voltunk néhányan, és kilátogattunk a sporiba. Nem bántuk meg annyira, mert a mi meccsünkön a kövesdi szurkolók dalai és az ebből fakadó qrvajó hangulat, a szegedi meccsről pedig több vicces momentum is megmaradt. Bajusz Sanyi hosszú haja odacsapott az arcunkba, na. Vicces volt Szacsát is lelátóról kiabálni, aki meg a Szeged meccsét fújta. Ugye mi nem nagyon látjuk munka közben, hiszen ő is veszprémi, szóval a Horváth-Marton pároshoz hasonlóan arra van kárhozatva, hogy ffi vonalon itthon értelmes meccset nem kaphat.

Az a maréknyi szögedi szurkoló, aki már odaért szombatra, mondjuk elég randa módon fikázta Csababát onnan az emelvényről, ahogy hallottam, hát nem tudom mi kell ehhez, de tényleg. Most tekintsünk el nagyvonalúan attól, hogy amúgy valószínűleg egy lapon sem lehet említeni az életutakat, vagy hogy némi tisztelet jár alapra, ha másért nem, hát a kora miatt, vagy hogy a fentről kiabáló szurkolók nyilván kussoltak volna, ha nem csapatostól vannak. De könyörgöm, mire jó ez? Most komolyan? Nekem eszembe nem jutna nyilvánosan kiröhögtetni a részeg haverjaimmal dr Szűcs Ernőt vagy akár Pistruit, pedig mindig van/volt/lesz olyasmi, amit ők mondtak, és amivel egyáltalán nem tudok azonosulni, nyilvánvalóan. Szóval várom, hogy valaki megérvelje, ez mitől olyan fasza. Én sem ordibáltam be Süli Robinak, pedig még ez sem lett volna ekkora parasztság, csak mondom. Nekünk legalább volt életünkben ennél személyesebbnek tekinthető, nézetünkben mutatkozó különbség, azt kell mondjam. Nem védeni akarom Hajnal Csabát, mert nem vagyok az ügyvédje, de azért ez nekem furcsa. És most senki ne jöjjön a játékosok vagy a bírók szidalmazásával, mert tudjuk, hogy ez nem ugyanaz.  Na mindegy. Mindenkinek lelke rajta.

Természetesen meccsen (meg bárhol máshol) az ember simán elénekli a szegedis dalokat, na de az egy ilyen műfaj, nem óvoda, ezt fel kellene végre fogni. Igen, van csúnya szó is benne, de aki egy szurkolói rigmust vesz véresen komolyan, az talán ne járjon meccsre, és akkor nincs baj. A normális szurkolókat éppen az választja el a böszméktől nálam, hogy meccsek előtt és után is oda tudnak menni vagy egyáltalán, le tudnak állni értelmes ember módjára társalogni egymással és nem sértődnek meg azon, hogy buzi Veszprém vagy hogy Túl az Óperencián. Persze trollkodni jó, de csak addig, amíg ezt be is fogadom ellentétes irányból, és amíg ez kizárólag szájkaratéra korlátozódik, ami egyenlő feltételekkel zajlik és kollektív, egyáltalán nem személyes. 

Azért nagyrészt most is így volt ez. És ez jó.

Szombaton még sztorizgattunk kicsit, bevonultunk a városba, ahol is gyermekekkel együtt hatalmas vacsorázásba kezdtünk az egyik remek konyhájú vendéglátóhelyen - a Korhelyben - ahova a spanyolok, kiegészülve néhány magyarral és svéddel, végül mindkét csapatból befutottak. Igazából nem is, mert a szegedi különítmény csak bejönni szeretett volna, de pechjükre pont kinn álltunk az utcán, és egy reflexből érkező Hajrá Veszprém! hallatára ők elképesztően megilletődött módon sarkonfordultak. Lehet, hogy nem attól, de vicces volt, na. 

Aztán éjszakában nyúlóan gondolkodtunk az élet igen fontos dolgain nem annyira halkan, de végül megkaptuk a választ Pitics legfontosabb kérdésére, és ezzel a zsákunkban nyugovóra térhettünk szépen. A mit eszik a sün, mert kbszttul biztos, hogy nem almát gondolatmenetre két arra járó fiatal srác élből vágta ki a választ: csirkecombot, nem? Vita nélkül fogadtuk el helyesnek ezt a felvetést, és ezen a ponton mintegy varázsütésre meg is éhesedtek a férfiak, elindultak gyrost keresni, úgyhogy én jobbnak láttam aludni menni. 

Másnap a párizsihoz hasonló, bár nyilván számaiban nem összehasonlítható futóverseny volt a városban, de az a fránya ég továbbra is kék maradt. Reggeli, majd erős gondolkodás következett abban a témában, hogy vajon mitől leszünk jobban. A sétálóutcán egyre több veszprémi mez bukkant fel vasárnap, ez mondjuk jól hatott az állapotomra. A bronzmeccs nem annyira érte el az ingerküszöböt nálunk, de hívott Töcök, hogy már ott van, úgyhogy nem annyira látványos módon próbáltam sürgetni a dolgokat. Annyira nem sikerült, de nem baj. 

Összefutottam minden kékkel, akivel csak szerettem volna, kezdődhetett a műsor tehát. A pécsi csarnokban az is jó amúgy, ahogyan a két tábor pont egymással szemben van. Látjuk egymást, halljuk egymás szavát, nótáit, tudunk válaszolgatni a másiknak, imádtam. A személyes kedvencem a meccs lefújása utáni, szegedi részről felelőtlenül felhangzó "Mi vagyunk a legnagyobbak, hej, hej"-re érkező, "Ti vagytok a másodikak, hej, hej" volt, pedig erős volt a mezőny. És a kövesdiek segítsége is csodás volt, a "Gyertek ide, gyertek ide" mellé felhangzó "menjetek oda, menjetek oda" formájában. Eközben pedig künn a szérűn megvörösödött az ég alja. 

Jó volt ez, na, szeretjük a kupadöntős hangulatokat. Mindjárt bajnoki döntő, de addig is válogatott hét van.