Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ez AZ a Szeged, amelyik jövőre beéri a Veszprémet?

0 Komment

Vagy még nem? Majd csak jövőre? Vagy hogy is van ez, kedves szögedi illetékesek, mi lesz ezzel az lassan három évvel ezelőtti ígérettel? Hogy majd Csányi hátterével, meg minden? Vagy most még nem ér ilyet kérdezni? Na mindegy, tényleg nem most van itt a számadás ideje, még ha már számolom is addig a perceket.

Bajnoki döntő van!

0 Komment

Amikor azon a csodálatos szombaton bejutottunk a Final Fourba nem volt nálam boldogabb ember ezen a planétán. Mostanra már biztos van. Sok is. Ahogyan az várható volt, elkezdődött a jegymizéria. Erről majd bővebben később, most lassan bajnoki döntő van. Ugye milyen fura, ahogy így szerda és vasárnap este majdnem hogy csak elsikkad? Na mindegy.

Nagy Laci volt a párharc királya, Hansen eltűnt a mezőnyben

0 Komment

Sziasztok, ez itt a Hatosfal következő verziója, egyelőre még gagyi dizájnnal, sufnituning jelleggel, aztán szépen lassan a korábban megszokott magas minőségben.

A rövid beköszönés után (melyet végül a poszt végére raktam) következzen a Bl-negyeddöntők statisztikai elemzése, melyet a HADRIAN-system készített a mérkőzések videós elemzésével.

A két csapat az első meccsen statisztikailag is elég szoros meccset játszott, a másodikon pedig óriási fölénybe került a Veszprém, nyolc perccel többet támadott, mint védekezett, s emberhátrányban is leradírozta az ellenfelet a pályáról. Egyénileg a csapatkapitány Nagy László emelkedett ki, 13 góljával és 12 gólpasszával egyértelműen eldöntötte a párharcot, s emiatt még néhány gyengébb lövését is el kell, hogy nézzük neki.

Csapatszintű statisztikák

Sok volt a gól az Arénában, a Veszprém nagy különbséggel nyert, a támadómutatók pedig minden szempontból ezt igazolják.

A Veszprém mint csapat szolidan dominálta az első mérkőzést, s rendesen lenyomta a PSG-t a másodikon: előbbin másfél, utóbbin nyolc perccel többet töltött támadással, mint védekezéssel, s nagyjából a gólarány is ezt mutatja. 

A lövéshatékonysági mutató jó 10 százalékkal erősebb volt a magyar csapatnál mindkét mérkőzésen (60-70% a Veszprém javára), s több gólt is szereztek, így megérdemelten jutottak a négyes döntőbe.

Néhány érdekességet kiemelnék a támadásokkal kapcsolatban:

  • 15-ször adta el a labdát a PSG Veszprémben, a másik oldalon ugyanez a mutató 9.
  • 8 emberhátrányos gólt szerzett a Veszprém hazai pályán, a Párizs ezen a mérkőzésen mindösszesen egyet.
  • A támadási idő és a lőtt gólok arányában a Párizs jobb volt mindkét mérkőzésen, de ez kevés volt a sikerhez.
  • A cserepadra szorult játékosokat mindkét csapat idegenben használta ki jobban, ami számomra egy kicsit meglepő.
  • A gólokat tekintve a párizs háromszor annyit szerzett letámadásból (fastbreak), mint a Veszprém, ellenben gyengébb volt átlövésben, ami a felállt fal jól működését mutatja.
  • A támadások számában a második mérkőzést a Veszprém 55-31-re nyerte.
A továbbjutás mégse a támadáson dőlt el, hanem azon, hogy a Veszprém védekezése volt kiemelkedő. Emberhátrányban egyetlen gólt kapott a csapat a visszavágón, pedig a Párizsból ötször is kiállítottak valakit.

Érdekes képet mutat a posztonkénti védekezési hatékonyság is, amit egy-az-egyben bemásolnék:

Poszt. 

PSG

Veszprém

B1

50%

41%

B2

26%

45%

B3

37%

62%

J3

61%

38%

J2

59%

45%

J1

43%

33%

Bal 2-ben 15 lövésből 11-et nem sikerült hatástalanítania a párizsi védelemnek!

Egyéni statisztikák

Persze a csapatstatisztikáknál sokkal érdekesebb az egyéni teljesítmény.

Párizsi oldalon Mikkel Hansen volt a legjobb, úgy, hogy a 6 büntetőjét leszámítva összesen csa 3 gólt ért el! Átlövésben 33%, betörésben 80% volt a mérlege a két mérkőzésen, s ötször adta el a labdát.

Veszprémi oldalon Momir Ilics 67%-os mutatóval dobott, a visszavágón 6 mezőnygólt szerzett, hármat előkészített. Bár Lacinak volt egy-két gyengébb lövése, a két mérkőzésen 12 gólt készített elő, a párharc legjobbja pedig ő volt.

(Magyarázat: G: Gól, G%: Lövési mutató, 7M: hétméteres, AST: gólpassz, AST%: amikor pályán volt, akkor a csapat góljaiból hány százaléknyit készített elő, ADV: előnyszerzés, TOV: eladott labda, FB: lerohanás (fastbreak), PI: bejátszás, STL: labdaszerzések, F%: faultok hatékonysága, B: Sárga lapok, 2P: kétpercesek)

Néhány érdekesség a statisztikákból:

- Nagy Laci lövőhatékonysága az első meccs 64%-ról 40%-ra esett.

- Ezzel szemben Chema a második meccsét hibátlanul hozta, igaz csak két lövése volt.

- Hansen és Laci is 13 gólon fejezték be a 120 percet, náluk csak Ilic volt jobb,  15 góllal 23 lövésből.

- Ilic mindösszesen 2 labdát adott el, Laci hetet, Hansen ötöt.

- Előkészítésben Nagy Laci a király 12 gólpasszal.

- Az első meccsen a pályán töltött idejében Chema a gólok 43%-hoz adta a gólpasszt. Ezt senki sem tudta megközelíteni.

Az elemzés végén pedig kis személyes indíttatás a cikkel kapcsolatban:

Úgy alakult, hogy az én posztom lesz a Hatosfal 3.0 nyitóposztja, így szeretném jelezni, hogy ezentúl - az elején félig-meddig, aztán teljesen - itt folytatjuk az Origon.

Folyamatosan keressük az új utakat, megoldásokat, így kötöttünk ki a postr.hu rendszerén, s ha kedvező fogadtatásra talál a következő elemezgetős, statisztikás poszt, a jövőben sok ilyet fogunk nyomni.

A HADRIAN-System Kft-vel az elmúlt hetekben kerültem közelebbi kapcsolatba, hiszen a Statzupban én is napi szinten foglalkozom statisztikákkal, s cégükben Kocsi András és Marczinkó Máté is ennek álltak neki, ráadásul nem hozzám hasonló lelkes amatőrként, hanem válogatott kerettagként, aktív kézilabdázóként, ami azért nem ugyanaz. Egyik közös beszélgetésünkön merült fel, hogy ezt hatosfal-bloggerként mennyire jól tudnám használni, s így kaptam meg a két mérkőzés összehasonlító elemzését 28 oldalban. Úgy néz ki, a két Final Four minden meccsét szintén megkapjuk, s ebből igény esetén olyan posztokat írunk, mint ez. Ha szeretnétek, lesz ez még jobb is, de ahhoz még nekem is sokat kell tanulnom.

Bónusznak pedig itt egy kis videó is a srácokról.

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia