Hatosfal

Remek érzés volt előzetesen azt olvasni az eurohandballon, hogy négy csapat kvalifikálta magát az utolsó két forduló előtt Lengyelországba: a házigizdán kívül a franciák, a dánok és mi. Ilyenkor melengeti a lelkemet valami más is a verőfényes napsütésen kívül. Büszkeség, azt hiszem.

Esküszöm, soha életemben nem voltam még ennyire jól meccs utáni sajtótájékoztatón, pedig Szkopjéban is frenetikusan éreztem magam, azt elhihetitek. De tényleg. Igaz, hogy Talantot eddig mindig csak ellenfél vezetőjeként hallottam nyilatkozni Veszprémben, szóval egyértelmű, hogy nem szerethettem bele egy-egy mondatába ezen a helyszínen, na de most. Most sikerült.

Pedig játékosként hogy utáltam. Tiszteltem ugyan, nyilván, de nagyon nem kedveltem.

Minden szepontból egyszerűbb túrára számítottunk ugyan, de nem baj, szeretjük a kihívásokat. Volt itt minden: az utolsó pillanatban konstatált irathiánytól kezdve a részegekre vadászó szigorú rendőrökön át ugye, siralmas színvonalú, női típusú meccs, néhány kivételtől eltekintve többnyire értékelhetetlen egyéni teljesítményekkel, szedett-vedett szurkolás, ellenőrizhetetlen piros lap, nulla wifi, kabaré a sajtótájékoztató helyett, Zlatko Horvatra örjöngő némber (nem én, rajtam kívül más is volt, állítólag), ilyenek.

Szerencsére az út legalább sima volt hazafelé és még nyertünk is, ami egyáltalán nem elhanyagolható ebben az esetben.

Szerencsére ma nem kell Zágrábig elutaznia annak, aki élőben szeretné megtekinteni a Veszprém utolsó előtti SEHA alapszakaszos mérkőzését, hiszen a 210 km-re lévő Varasd adja a helyszínt az esti találkozónak. Ennek annyira megörültünk, hogy nem is hagyjuk ki, hirtelen felindulásból tulajdonképpen egy NordHedge-túra alakult pillanatok alatt, szóval természetesen ott leszünk ma!

Mivel verőfényes napsütés ígérkezik, és szeretjük a Karlovackot is, ezért viszonylag időben elindulunk, hogy legyen időnk tengeni-lengeni Varasd ódon várfalai vagy a veszprémihez oly hasonló belvárosi macskakövei között.

És még Dráva is van.

Vegyes érzések kavarognak bennem az EB után: öröm, harag, idegesség, értetlenség és még napestig sorolhatnám. Egy dologgal pedig nagyon nem értek egyet: ez az EB ebben a formában nem volt sikeres, sokkal több volt benne. A torna előtt egy eléggé negatív hangvételű írással jelentkeztem, sok kérdést tettem fel, sajnos az Európa Bajnokság közben olyan válaszokat kaptam ezekre, amik megerősítették a kételyeimet. A norvég meccs kivételével szerencsém volt minden magyar összecsapást a helyszínen megtekinteni, így kicsit sportturistába bújt értékelés következik. Saját képekkel, véleményekkel, kritika a játékról, szervezésről és még sok minden.