Hatosfal

Tudtam persze valahol mélyen, hogy ezt mi innen, így együtt már nem cseszhetjük el, de azért vasárnap remegő kézzel, reszkető lélekkel és izzadó tenyérrel ébredtem. Nagyon régen nem izgultam ennyire, komolyan, minden pótcselekvés kudarcba fulladt, még a lengyelpiac is szörnyű helynek tűnt, szóval inkább elhúztunk a Fricskába, hogy sört vegyünk magunkhoz, hátha majd attól jobb lesz. 

Jobb lett. 

Fél óra múlva rájöttem, hogy csupán Gulyás Peti kiegyensúlyozott nyugodtságának látványára volt szükségem ebben a krízishelyzetben, és hogy azt mondja, ő nem izgul, és higgyem el, meglesz ez, és hogy látszódjon rajta, hogy őszintén ezt érzi, de tényleg. A világ legjobb formájában játszó szélsőinek egyike, biztos tudja, mit beszél, úgyhogy kicsit meg is nyugodtam tőle. Bár azért nem átalkodott olyat is mondani, hogy ez most a két évvel ezelőtti Kiel elleni párharcra emlékezteti őt kísértetiesen, de ezen a ponton már nem hagytam magam összezavarni. Láttam, hogy ő nyugodt, és ez nagyon kellett nekem. Olyan biztos nem lesz, hogy a domboldalon fogok bömbölni vasárnap este, ezt azért valahol legbelül éreztem. De én izgulni sem akartam, és nem akartam nyitott kérdéseket a végére. Azt akartam hallani/érezni/hinni, hogy jobb csapat vagyunk ennél a Párizsnál, és hogy egy fullon telt, pirossá festett, kellemesen őrült hangulatú Arénában ezeknek esélyük sem lesz. 

És nem is lett.

A jó idő külön öröm volt számunkra, hiszen lehetett volna eső is, meg orkán, de még a szél is úgy járt vasárnap Veszprémben, hogy tulajdonképpen lábujjhegyen. Pedig az ritka, ezt tudja mindenki, aki eltölt itt minimum egy hetet. Szépen állt össze minden, már-már úgy, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Utolsó simítások, összepakolás, felszerelés bekészítése, garázsbuli vizitelés, illetve ugyanitt a tökéletes ebéd magunkhoz vétele és kellő számú pálinka elfogyasztása után irányba vettük a teret. 

Szeretem, amikor az Aréna előtti placcot megtölti az élet, és pirosruhás emberek tömegesen szaladgálnak éppen, de talán még jobban imádom a vihar előtti csendet azon a helyen. Amikor még csak azok vannak ott, akiknek ez a munkahelye. Vagy még azok sem. Pont, mint benn az Arénában. Azt is imádom üresen. De tényleg. Szeretem nézni a színeket, érezni az illatokat (nyilván nem a küzdősportos teremét), hallgatni a csendet, vagy egy labda pattogását a pályán. Olyan jó az, teljesen meghitt. Szeretem. 

Most is üres volt még minden, amikor megérkeztünk. Persze a csarnoktúra ment már, amit mindenkinek csak javasolni tudok, akit érdekel az Aréna összes titka, az öltözők, hogy a srácok egymásnak mit üzengetnek és persze a serlegterem, ahol ott van a klub múltja teljes egészében. Na de ez most mindegy, szóval üres térre érkeztünk meg, beállítottuk a kamerákat felvételre, összefutottunk mindenkivel, akivel szerettünk volna előzetesen, más dolgunk nem is akadt, csak várni a nyertest.

Elkezdett telni a tér, és én egyre nyugodtabb lettem. Minél közelebb voltunk a kezdő sípszóhoz, annál biztosabb voltam benne, hogy itt gond nem lehet. Végre mindenki komolyan vette a piros projectet, ez már látszódott kinn is a tömegen, de a lelátókon nyert csak igazi értelmet. Ezt köszönjük mindenkinek, rohadt jól nézett ki a csarnok benn! 

Amikor megérkezett Fehérvárról a franciák busza, egészen mélabús képeket láttunk leszállni róla. Persze mindenki koncentrált is ezerrel, de valahogy nem láttam azt az amúgy indokolatlanul nagy bizakodást, amit a kinti x után tapasztaltunk a helyszínen. Innen nézve nem is nagyon volt mire. 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én hiába érek ki általában időben, valahogy akkor is mindig kések. Pedig alapvetően pontos ember vagyok, de annyiféle emberrel kell mindenfélét megbeszélnem, hogy csak rohanok az időm után ezerrel. Azért a ceremóniára most is beértem, rögvest igyekeztem is mindent kikapcsolva átszellemülni igazi, kiabálós szurkolóvá, ahogyan azt kell egy ilyen meccsen. 

Sikerült. 

A rohadt nagy molinóval nem volt gond, és többen imádjuk a konfettizést is, igen, ugyan néhányan korábban kezdtek neki az előre megbeszélt helyett, de ez belefért azt hiszem. A meccs elején még vezetett az ellen, de nem sokáig, mert ahogy összeraktuk rendesen a védelmet, onnantól esélyük sem volt a meccsre. Chema döbbenetes lendülettel kezdett, valószínűleg a tegnapi volt veszprémi élete egyik, ha nem a legjobb meccse, csodálkozom is, hogy nem fingott ki teljesen, mert sok rizikót nem vállalt Ortega az irányító kérdéskörben. Nyilván az volt a cél, hogy nyerjünk ezen a meccsen, de én nem bántam volna néhány változatot még erre. 

Mikler Roló rémálmaiban Mikkel Hansen csuklója fog szerepelni valószínűleg, ő volt az egyetlen, aki tegnap tényleg fel tudta venni a harcot a Veszprémmel. Nálunk viszont tulajdonképpen mindenki nagyot ment. Elvetemült fejeket láttam, ellentmondást nem tűrő mozdulatokat, koncentrált hozzáállást, alázatot, eltökéltséget, szóval mindent, amiben reménykedtem előzetesen. Abban a boldog bizsergésben léteztem a meccs egésze alatt, amit szerintem csak szurkolóként érezhet át igazán az ember. Egyáltalán nem vártam, hogy vége legyen a meccsnek, annyira jól alakult minden, hogy nem volt mitől féljek. 

A támadójátékunk a kintihez képest gördülékenyebben ment, és bár sokan nem látják, hogy Chema mit össze nem melózik annak érdekében, hogy úgy tűnjön, ez a kézilabda egyszerű sport, kérem szépen, de nem véletlenül lesz ám Ilicnek meg NagyLacinak akkora helye, amekkoráról nekik kötelező beverniük ugye. És azon túl, hogy pazarul készített elő a lövőknek, most minimális hibaszázalékot hozott emelett, ráadásul gólerősen irányított, ami azért alapvetően messzebb áll tőle, mint bármelyik másik irányítónktól ugye. Lövőink is remek százalékban lőttek O'meyernek, a Momir vs Titi meccset egyértelműen előbbi nyerte. Átlövők, irányítók pipa.

Az már lassan evidensnek is tűnik nekem, hogy mennyire stabilak a szélsőink, pedig ez kurva nagy dolog, szerintem. Egyszerűen mindegy, hogy melyik páros van fenn, mindenki megbízhatóan hozza a tőle elvárható 3-4 gólt, és nem fingik ki tőle. Az, hogy a korábban O'meyer ellen azért gyakran megremegő kezek ennyire biztosak legyenek, ezt fejben kellett elrendeznie mindenkinek. És elrendezték, ami hihetetlenül nagy eredmény, higgyétek el. Biztos voltam benne, hogy Ugalde még egyszer nem fog hibázni a kinti meccs után, nos nem is tette. Marguc is, Peti is talán hiba nélkül lőttek, Geri meg a kinti meccsen hozott felejthetetlent. Most már biztos, hogy Carlos olvas Hatosfalat, mert a szélsőink befutkosását mintha kértem volna előre, és jött is mindenkitől biza, hehe. Szélsők hatalmas pipa. Kínai gól szintén. Megkülönböztetős gól dettó, és vissza is értünk időben.

Timuzsin és Terzic a tavalyihoz borzasztóan hasonló módon tették össze a védelmet, utóbbi góljánál éreztem konkrétan azt, hogy innen már nem lehet hátrafelé. Ez megvan, ez meg kell legyen. 41. perc, 22:16-nál, O'meyer ezután cserét is kért, hehe. 

A beállóink szintén rendben voltak teljesen, hatalmas meló ám döngetni a hátakat ott benn, Sulic emelett most 5 gólt hozott össze, ráadásul védekezésben is visszajött a tőle megszokott szintre, ami profi meló, köszönjük szépen! Mátét és Mirkot kicsit hiányoltam ugyan, nagy luxusnak tartom ugyanis, hogy ennyire ne legyen szükség egy eltérő mozgással rendelkező irányítóra a keretben, vagy akkor ki lehet hagyni, ha tudjuk, hogy úgysem játszik egy percet sem. Emiatt azért kicsit mérges vagyok, de mindegy.

Van egy hónapunk rendbe szedni magunkat olyan téren is, hogy mindig legyen valódi B-terv. Ez a tegnap nem az a pillanat volt, amikor Carlost ezzel kapcsolatban kérdezni kellett, ez a tegnapi egy elmondhatatlanul fontos meccs volt, a szezon legfontosabb meccse egyértelműen, ezen múlt az egész idényünk tulajdonképpen, így joga volt azt tenni, amivel a meglátása szerint a legjobb eredményt érhetjük el. Az élet igazolta ezt. Melczer Zsolti képe a boldogan ölelkező Chemáról és Ortegáról nálam a meccs képe.

A franciáknak kell egy edző, komolyan nem értem, hogyan nem veszi ezt észre az arab csákkó, aki állítólag tájékozott is ebben a kérdésben. Két éve csinál bohócot magából és ezzel együtt a PSG-ből is persze azzal, hogy egy ilyen erősségű és mélységű keret nem tud mit kezdeni egy normális ellenféllel szemben. Abalo 1 gólig jutott tegnap, a kinti négy mellett ez kevés szerintem, de úgy látszik már elmúltak azok az idők, amikor ő meccseket nyert akárkinek, illetve elképzelhető, hogy egy mérhető szintű edzői teljesítmény mellett kivirágzik még egyszer a karrierjében, de Gardent mellett ő nyilvánvalóan nem éles fegyver. Mikkel Hansen viszont elképesztő volt tegnap, én annyira nem vagyok elájulva úgy összességében tőle, na de tegnap embertelent ment. Ő egyedül ebből a keretből, ami belefért ugye. Beestem sajtósra, de minek, gyors szemmel és ujjal gratulálás mindenkinek után leültem ugyan, de három mondat karcolása közben hallottam a téren felcsendülő, szurkolói fülnek imádnivalóan kellemes hangokat, úgyhogy azzal a lendülettel jeleztem is Ortegának, hogy nekem most mennem kell, ő meg csak somolygott és intett, hogy ért mindent. Áhh, imádom az ilyet. 

A szurkolás szerintem fasza volt teljesen, akinek nincs hangja, az volt az ügyes, jókor voltak jó dolgok, aktív volt a közönség nagy része, nincs ok panaszra, azt hiszem. Pirosak voltunk, kellőképpen őrültek, a csapat pedig ezt egy magabiztos, néhol csodás játékkal elért hatgólos győzelemmel hálálta meg. A kapott gólok száma ugyan kicsit megtévesztőnek tűnhet, mert a védekezésünk ennél jobban volt rendben, de kicsire már nem adunk ugye. Final four, final four. Köszönjük még egyszer. Hatalmas nyomást kellett feldolgozni, ami néha nehezebb is, mint egy-egy bravúr, de nem remegett meg a kezünk, és mindig volt valaki, aki hozzátett. Gyönyörű volt, szeretnék még sok ilyen meccset. 

Ízlelgetem meg minden, hogy találkozunk Kölnben, ahova most már nem csak tapasztalatot szerezni megyünk, annyi szent. Persze nem számítok arra, hogy a Kielcét kapjuk az elődöntőre, de innentől már jöjjön az, aminek jönnie kell. 

Hétvégén pedig kupadöntő Pécsett.