A felvezető meccs(ek) egészen jól sült(ek) el, legalábbis ami a román győzelmet illeti, az mindenképpen, mi viszont annál szarabbul kezdtük a meccset. Nem koncentráltunk rendesen, ami visszatérő probléma, úgy érzem, és ez egy hazai rendezésű világversenyen egyszerűen hihetetlen.
Igazából megalázóan esélytelenek voltunk ezen a meccsen, nem volt válasz, nem volt ötlet, nem volt semmi, és senki, aki megmondta volna, hogy mi legyen. Ezt a nihilt még meg is koronázta NA a meccsvégi nyilatkozatával, melyben közölte, hogy nem érezte, hogy az elején elment volna a meccs és hogy a támadójátékunkkal volt gond. Elnézést kérnék, de ha Évi nem nyújt ekkorát, akkor nem villoghatunk a huszonvalamennyi kapott góllal, mert lett volna vagy negyven, szóval beszéljük meg azért azt a védekezést is, ha kérhetem. Ok, tényleg, a támadás is homály volt, na de válaszok a pályán történtekre kitől kellene jöjjenek? Na mindegy.
Idegben voltak a csajok, az tisztán látszódott az első perceken, mindkét oldal elkapkodta az első támadásait, ebből az adok-kapokból előbb pedig a dánok eszméltek. Az elképzelés egy dinamikus, faultolni magasra kijárkálós falat sejtetett, ami nem lett volna rossz elképzelés, csak hát kicsit sem működött ugye. 3:0-nál időt kellett kérni, mert félő volt, hogy gyorsan elmegy a meccs.
Nyilván ebből következik, hogy a védekezésnél csak a támadásaink működtek kevésbé, időkérés után viszont Tomori bombáival és Kiss Éva hetes és egyéb védéseivel majdnem visszajöttünk ikszre. Évi amúgy nagyon jól kezdi a meccseket, esetleg menet közben tehermentesíteni kellene, hogy bírja a hajrákat is idegekkel. Miatta maradt belátható távolságon belül az ellenfél, de amikor elkezdtek kapuslehozós két beállóval játszani a rohanás helyett, Németh András a 18. percben kikérte a második időnket.
Aminek az egyetlen értelmes hozománya az volt, hogy Tóth Gabi pályára került hirtelen, viszont a dánok pótkapusos +1-e két beállóval bennünket egészen elrettentett. Engem is egyébként, ezt azért jelzem. Fura volt látni, ahogy a dán mester konkrétan lassította a lányait, és elképesztő, hogy mennyire működött ez. Triscsuk percei következtek, gyönyörű akció végén egy lövőcsel után küldött mindenkit el, majd hetest is lőtt sikerrel. A 28. percre ráztuk le magunkról a döbbenetet, láthatóan ekkorra felfogtuk, hogy mit kell csinálni ilyen helyzetben, de a támadásaink ettől függetlenül továbbra is veszélytelennek tűntek. Kiss Éva rulez, neki köszönhető, hogy félidőben csak mínusz kettő volt ez.
Szörnyű látni amúgy, hogy a dánok bezzeg meg tudtak lepni bennünket valamivel. Egyáltalán nem a saját játékukkal jöttek, de ezek szerint hosszú tornára készülnek, mert nem akarják szétfutni magukat, mi viszont milyen újdonsággal készültünk a mai meccsre? Na milyennel? Semmilyennel, kérem szépen.
Meccsek óta próbálom megérteni - mert azon már túl vagyok, hogy ki maradt ki a keretből ugye - hogy minek tartunk mi egyáltalán szélsőket? Miért, miért, miért nem lehet végignyomni egy rohadt húzást le a szélre? Meg sem próbáljuk? Misit továbbra is nullázzuk csak le, igen, mit is várnánk egy kétszeres BL-győztes irányítótól végülis, igaz? Hú, hát ez a félidő szörnyű volt, ennél csak jobb lehet - gondoltam naivan a szünetben.
Tóth Gabi hálistennek kilóg felfelé mind észben, mind sebességben, egy támadáson belül több helyzetet alakított ki, mint a magyar csapat nélküle az első félidőben, ki is egyenlítettünk a 32. percre. Megnézném azért, ahogy előkészít Zizinek, máris ütőképesebbnek érezném a külsőinket, de persze nem változtatgatunk csak úgy hirtelen, minek is, hát megy ez. Ja, nem. Hatalmas mákunkra a dánok is belehibáztak ám mindenbe, volt labdaelbénázásuk, belépésük, mindenféle ilyen, viszont mi újra elvesztettük a fonalat védekezésben, szóval nem tudtunk közelebb sunyítani a továbbra sem rohanó ellenfélhez. Sőt.
Ami a 40-50. perc között történt, arról jobb is inkább nem beszélni, egy teljesen egyértelmű taktikának a megakadályozására konkrétan semmi - tehát NULLA - ötletünk volt egész meccsen, erre én nem tudok mit mondani. Nem tudjuk elégszer ismételgetni, hogy ez nem elsősorban a lányok bűne, nem nekik kellene kitalálni, hogy ez ellen mi legyen, erre a feladatkörre van egy csapatnak edzője. Ehelyett annak kellene örülnünk, hogy egyéni megoldásokkal, egyéni teljesítményekkel sikerült elkerülnünk a kiütéses győzelmet hazai pályán. Tényleg? Bocs, de én nem tudok örülni ennek.
Az első szélre húzott labda az 54. percben egy emberelőnyös helyzetben történt meg, és ekkor bírtuk először kihasználni azt is, hogy a kapus nem ért vissza időben, pedig ekkor már negyven perce ezt tolták a képünkbe, mi pedig asszisztáltunk hozzá, és kis túlzással előzékenyen megvártuk azt is, hogy mindenki a saját pozíciójában legyen játékra készem. Szóval itt egy pillanatra belénk állt a remény, végülis fordítottunk már meg utolsó öt percben dánok elleni meccset világversenyen, szóval miért is ne? De hát persze, hogy nem. Az utolsó időkérés "Passzív volt?" "Nem" párbeszédénél gondolkodtam, hogy szétrúgjak-e valamit fekve, de az van, hogy igazából már át sem lépi az ingerküszöbömet.
Gundi is mondta, és igen: Németh András nagyon el lett kalapálva ezen a meccsen, kíváncsi vagyok, hogy ezt belátja-e?
Ezzel Budapestnek nagyjából lőttek.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.