Mivel kedves szögedi pajtásunk, aki a tegnapi oroszlánszelidítést megénekelhetné, feltételezhetően valamelyik templomban kocsmaintézményben töltötte a meccs utáni afterpartyt – tette ezt nagyon helyesen, ugye -, megemlékezünk mi a történelmi sikerről (ez a bekezdés időközben baromira okafogyottá vált, de a technika valami miatt nem akar minket szeretni, most sikerült kitenni), ami nem azért történelmi, mert a dél-alföldiek először jutottak nyolcba, hiszen ilyen már volt, hanem mert két magyar csapat van a nyolc között, és ez akárhogy is nézzük, nagyon wtf. Hajtás után hajtás.
Sajnos az oroszláni meccset nem láttam, de azért annyi információt természetesen összegyűjtöttem róla, hogy ne érjen tök váratlanul az, amit a pályán látni fogunk. Egyöntetű volt a vélemény, hogy Jacobsen egy idióta pöcs volt a hazai meccsen, és szinte végig a nyitottat erőltette, amit Bombać és a többiek köszöntek szépen, és lényegében simán megküldték otthon a bundás listavezetőjét (igen, tudom, hogy második az RNL, de vesztett pontok alapján kettővel jobban állnak Gislasonéknál). Nagyszerű volt természetesen ez a győzelem, de észnél kellett maradni, mert az azért eléggé tiszta mindenkinek, hogy négy gól a mai kézilabdában kb. három perc.
Ennek megfelelően kezdett is bele a történetbe a német csapat, és az első negyed óra után én bizony azt is gondoltam, hogy itten megtörtént a szegedi elharangozás. 4:7-nél ugyanis szinte semmi nem működött a kékeknél, és minden a löweneknél, de leginkább a gyors indulások. Ha jól számoltam, az első hét góljukból ötöt indulásból vertek, Landin többet fogott, mint a hazai meccsen összesen, szóval volt baj rendesen. De aztán az történt, amire magyar csapattól nem nagyon számítunk: nem történt semmi. Vagyis nem kezdett el kapkodni a csapat (kapkodtak eleget a németek, világos volt, hogy úgy számolnak, hogy 34 fölé akarnak menni, hogy a négy gól elég legyen), egyszerűen játszották tovább, amit addig is akartak, látszik, hogy megtanulták, ha Pastor eltervez valamit, azt kár kétségbe vonni. A német rohanás és a szegedi nyugalom pedig azt eredményezte, hogy Landin elővette mannheimi formáját, és nem csak egyszerűen nem fogott szinte semmit, hanem egész konkrétan elkezdett mellényúlni a labdáknak. A németek játéka innentől kimerült a „majd a mi jó Uwénk megoldja”-történetben, B tervként az volt a mágnestáblán, hogy bejátsszuk Bélának, és ennyi.
Nem úgy a szegedi oldalon. Az első negyed órát túlélte a csapat, én onnantól szépen fokozatosan fordított is. Kapus ugyan ebben az időszakban még nem volt a szegedi alapvonal előtt, de Balogh Zsóti előtt ismételten és sokadszor lengetjük meg, ami nincs a fejünkön, Pastor érkezése óta kicserélődött a srác. Bombać kiválóan irányított, néha-néha meg a beandjelkovićozás is megvillant tőle, de alapvetően mindenki hozta magát, aki ekkor a pályán volt. Átlövők nélkül nem volt ez kis teljesítmény, mert azt azért áruljuk el, hogy kintről nem nagyon lődözött senki, Robledo egy-egy sistergősét leszámítva, de azok sem a klasszikus „felmegyek-bebaszom” koreográfia szerint voltak elkövetve.
Aztán miután már éppen megnyugodtunk és azt számoltuk, hogy négy ott, három itt, az hét, van még harminc perc, kevés gólt, vagyis -8-at kéne (illetve nem kéne) összehozni a kieséshez, jött megint egy horrorisztikus 5 perc a második félidő elején, úgy a 35. és a 40. perc között. A semmiből lett megint kettő oda, és bizony az összesített +2 nem hangzott olyan jól, mint a +7 (pláne +8, ami szintén volt menet közben). De ez a Pick nem az a Pick, amelyik csak úgy fogja magát és beszarik. Ez a Pick most az a Pick, amelyik fogja magát és nyer. Sierra hirtelen elkezdett védeni, előkerült Parrondo, Vranjes is meg-megvillant, Kálmán (aki még mindig nem kjellmann) pedig továbbra is a védekezés vezére volt, és még gólokat is vagdalt. Hamar sikerült megnyugodni nekünk is, és amikor pár perccel a vége előtt megvolt megint a közte 4, akkor már világos volt, hogy az egyetlen kérdés az, hogy megvan-e a kettős győzelem a végén. Mondjuk szerintem mindenki pont leszarta volna, ha esetleg eggyel nyernek a végén a németek, de erre halovány esélyük sem volt. Pastor és a csapat mestervizsgája tehát jól sikerült, mostantól pedig lehet nézegetni a sorsolást. Valljuk meg, akárki is érkezik, nem a szegediek lesznek az esélyesek, de ugye. Láttuk.
És hogy mi lesz a Löwennel? A) kit érdekel.; B) keressenek egy edzőt. Ennyire elképzelés nélküli csapatot ritkán látni, Gardent-i mélységekben jártak. Az a csapat, ahol ennyi kiemelkedő játékos van, akkora terített betlit a szezon legfontosabb meccsein egyszerűen nem mutathat. Bár bizonyára a „mit nekünk ez a Szeged, úgyis továbbjutunk” bennük volt.
Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.