AJÁNLÓ
 
17:15
2014. 10. 12.
Elutaztunk, lejátszottuk, kikaptunk, megbizonyosodtunk róla, hogy a nyári 3 hónap alatt nem...
A bejegyzés folyatódik
 
17:15
2014. 10. 12.
A női küzdelem remek volt felvezetőnek, na jó, nem mondom, a visszafújt és újra mellézett...
A bejegyzés folyatódik
 
17:15
2014. 10. 12.
Igaz, hogy ezt most nem gyermekkéz húzta, de így sem lett sokkal szimpatikusabb vagy szerencsésebb,...
A bejegyzés folyatódik
 
17:15
2014. 10. 12.
Továbbra is kék az ég, főleg Szeged felett, még mindig csodálatosan kék az uszoda az újszegedi...
A bejegyzés folyatódik
 
17:15
2014. 10. 12.
Azon röhögök, hogy múlt vasárnap hogyan esküdöztem, fogadkoztam, hogy még egyszer tuti nem...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

3000 bizony dalolva ment

0 Komment

A szegediek 3000. BL-gólját a 13 gólig jutó Balogh Zsolti lőtte, hogy rögtön meg is magyarázzuk a címet. A mérkőzés meg úgy alakult, ahogy azt Csillánk előre megmondta, meg ahogy azt úgy általában a szezon eleje óta mondjuk, védekezni kell, meg kell egy kapus, és máris minden szép és jó. Eddig a Pick abszolút ott tart, ahol tartani kell, egy botrányfos első győzelem, majd egy sima kielcei kabát után következett egy magabiztos aalborgi győzelem, így mondhatjuk, hogy a továbbjutást már csak elbénázni lehet, innentől a minél jobb csoportbeli helyezés a cél. Hajtás után picit örömködünk, de tényleg csak röviden, mert mindjárt Veszprém-meccset nézünk.

A meccs elején pár percig a frász jött ránk: a bírók bevették a szájukba, Hofi óta tudjuk, hogy ez onnantól a mérkőzés, és ugyanúgy, mint Irapuatóban, itt is gyorsan 2:0 lett. De hogy maradjunk a sportági analógiánál, innen nem 6:0 lett, hanem a Puskás-féle írországi 2:4. Nagy szerepe volt ebben a játékvezetőknek is, na persze nem olyan értelemben, hogy elkezdtek össze-vissza, neadjisten a magyaroknak fújni, mindössze a két spanyol srác magasról leszarta, hogy Dánia meg hazai csapat, amit be kellett fújni, azt befújták. Röpködtek a hetesek a szegediek javára, alig pár perc után háromnál jártunk, volt a dánoknál kiállítás is szépen, még kettős előny is - így kell ezt, kérem, köszönjük. Nem kérünk mi csalást, csak tisztességes játékvezetést. Igaz, hogy egy hetest kihagyott az egyébként amúgy nagyot játszó Bombać, de ezen a napon ez simán belefért.

Belefért, ugyanis egyrészt volt szegedi védekezés, másrészt megérkezett Sierra is Szegedre. Vagyis Aalborgba, de értitek: 20 perc után laza 53%-on járt, és bizony volt pár nagy védése is. Jellemző volt, hogy még kettős hátrányból is a szegediek jöttek ki jobban. Persze ki más vitte volna hátán a csapatot, mint Balogh Zsolti, aki egyszerűen kicserélődött Pastor alatt. 9 gól az első félidőben, 13 összesen, igaz, fele hetesből, de ez akkor is nagyon brutál. Szép volt, Zsóti!

Az első félidő végét kicsit elcseszte a vendégcsapat ugyan, de azért kiegyenesítették picit, így megnyugtató négy góllal fordultak a másodikra. Érdekes volt látni, hogy a félidő első 15 perce annyira dögunalom volt a szegediek rutinos, eredménytartó játéka miatt, hogy semmi más nem maradt meg bennem erről az időszakról, mint az, hogy Vranjes sulićozott egyszer (később még egyszer), meg hogy Sierra a 37. percben a kapusok különversenyében 48%:14%-ra vezetett. Ez ugyan lement a meccs végére, de izgulni valónk nagyon nem volt. Feltűnő volt még, hogy a dánok jobbszéle - már bocsánat - a nevetségesség határát súrolta, a jobbkezes jobblövő konkrétan nem tudom, hogy pályán volt-e, nem emlékszem, a jobbszellőjük pedig 1/7-et hozott össze: hol Sierra védett ellene ziccerben, hol a nézők közé sikerült bombáznia, esetleg a kapufára.

Különösebb aggódni valónk nem volt, de a félidő közepén azért felhúztuk a szemöldökünket, amikor hirtelen háromra feljöttek a dánok. A támadójáték az első hazai meccset kezdte idézni, ahol is az összes elképzelés annyi volt, hogy majd valaki kitalál valamit, de Pastor tökéletes ütemben kért időt, és gyorsan helyreállt a világ, még akkor is, ha Källman pocsékul játszott, védekezésben sem csillogot, támadásban pedig használhattalan volt (az megvan amúgy, hogy nem "kjelmann", hanem csellman? miért nem lehet ezt megtanulni? legközelebb majd azt mondjuk hogy békhám, mert nekünk úgy tetszik?). Megint visszaállt a stabil öt gól, és lett az több is, csak a végére, amikor már mindegy volt, kozmetikázott kicsit a hazai csapat. Viszont a vészkapus játékot én továbbra sem értem, sikerült gólt kapni megint üres kapuba belőle mindkért csapatnak - a magyar gólt mondjuk pont nem adták meg, pedig szabályos volt.

Szóval eddig abszolút minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve.

A képbeszúrás sajnos nekem nem működik, reméljük, egyszer végre meghegesztik a blogmotort, ezért szíves lenézést, de ez van.


comments powered by Disqus

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia