Hatosfal

Önkéntesek tapasztalatait feldolgozó sorozatunkat a team guide team és a welcome deskesek élményeivel folytatjuk. Csak hogy értsük is, miről beszélek, előbbiek azok, akik kiválasztanak 1-1 résztvevő csapatot és egész torna alatt velük nyomulnak ébredéstől ájulásig bizony. Ezt nagyjából tudták a srácok, mert amikor a team guide posztokat próbáltuk kiosztani Petivel az első meetingen, akkor nem kellett nagyon castingolnunk. A másik tisztség pedig ebben a történetben a szereplő hotelek recepciója előtt kialakított pont, ahol az összes eseményre érkező delikvens becsekkol, majd kínja lévén az ott állóhoz fordul. Mivel egy versenyre érkező csapat/presses/delegáció viszonylag sok időt tölt a szálláshelyén, hát ez a feladat sem ígérkezett leányálomnak. De a team guidénál azért egyszerűbb volt. Na de lássuk. Én kérdezek, ők válaszolnak. Hogy kik ők, azt mindig odaírom. Vigyázat: NAGYON HOSSZÚ LETT! 

Mire számítottál, amikor jelentkeztél? Mi motivált? 

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

"Elsősorban az, hogy még soha sem önkénteskedtem, és 24 évesen elérkezettnek láttam az időt, hogy belecsapjak a lecsóba. A másik fő motiváció a referencia volt; januárban búcsút intek az egyetemnek és kénytelen-kelletlen munka után kell néznem. Az önéletrajzomban remekül fog mutatni. A harmadik dolog az egy kicsit lutri volt; szerettem volna új arcokat megismerni, ami végül sikerült is!

Valler István (team guide, Nexe és nagyon kicsit Vardar, majd sofőr és általános. Csak pálya szélén vonal nem volt)

Az egész történet egy teljesen átlagos facebookozással kezdődött, a reggeli „nézzük meg mi történt éjfél óta fészen” típusú szétnézés közben Mosonyi Józsi egyik lájkjára vetettem a szememet, mely az önkéntességre való felhívásról szóló poszt volt. Nem sokat agyaltam rajta, egyértelmű volt, hogy ha imádott klubomnak segítségre van szüksége, akkor bizony ott kell lenni, bármi is legyen, szakdolgozat és családi program ide vagy oda. Írtam a szervezőknek, majd vártam az első, nevezzük így, alakulógyűlést. Bár fogalmam nem volt arról, mit is kell majd csinálni, de az egyértelmű volt, hogy ott akarok lenni, és részt akarok ebben venni.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

Hogy mire számítottam? Hogy végre megismerhetek néhány embert Veszprémben, mert csak most költöztem ide, illetve, hogy egy jó kis hetet eltöltsek mindenféle nemzet mindenféle embereivel. 

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

A motivációm mindenféleképpen az volt, hogy már jópár éve megőrülök a sportért, és itt pedig elég nagy nevekkel találkozhattam beszélgethettem, testközelben lehettem.

Azt kaptad, amit vártál?

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Mivel elvárásaim nem voltak vagy csak nagyon gyéren, az egész dolog bőven felülmúlta azt, amire első körben gondoltam.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

Végül sokkal többet kaptam, mint vártam.

Hogyan választottál feladatkört?

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Nem nagyon volt infó egyik pozícióról sem, szóval azt választottam, amihez szerintem legjobban értek: welcomedesk hotel-ben. Mivel dolgoztam már recisként nagyjából tudtam, hogyan mennek a dolgok egy szállodában, mit hol és kit hol és mikor kell keresni.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

A megbeszélésen úgy tűnt, senki nem meri bevállalni a teamguide-olást, így én jelentkeztem rá. Az elején úgy gondoltam, hogy hát ebbe jól beleválasztottam és nagyon féltem tőle, de hát már kiválasztottam, úgyhogy mentem a flow-val.

Valler István (team guide, Nexe és nagyon kicsit Vardar, majd sofőr és általános. Csak pálya szélén vonal nem volt a héten.)

A gyűlésen Csilla és Peti ismertette a tényállást, a lehetőségek között a team guide, vagyis csapatkísérő pozíciója nagyon szimpatikusnak tűnt már először is, így amikor látszott, hogy nem kapkodnak sokan érte, én is beálltam a sorba. Sikeresen kiküszöböltük azt a problémát is, hogy szombaton nem értem rá egész nap, azzal, hogy persze kicsit sunyi módon, de a Nexe csapatához kerültem, akik az alapszakasz eredményeit tekintve egyértelmű szerdai kiesőnek volt elkönyvelhető, így velük szombaton jó eséllyel már nem kellett foglalkozni.

Mesélj kicsit a feladatkörödről, pls!

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Az én feladatköröm a welcomedesk volt a Ramadában, egy délután és egy nap kivételével egész héten ott nyomultam. Volt olyan, hogy reggeltől estig, de volt, hogy már délután letettem a lantot, egyéb programjaim miatt. Az első napokban bejelentő lapokat körmöltünk a lobby-ban a team guide-okkal, illetve a társammal, Esztivel bekészítettük a szobákba az ajándékokat. Kerestem helyet a víznek, segítettem bepakolni és ellenőriztem a készleteket. A hét első fele határozottan pörgősebb volt, mint a vége. Szóval a hét vége felé átigazoltam az arénába. Természetesen elsősorban Esztivel nyomtam az ipart, de a team guide-ok is ott voltak 0-24-ben szóval elkerülhetetlen volt, hogy lepacsizzunk egymással. Arról nem is beszélve, hogy egymás munkáját segítettük és lélekben meg kávéval támogattuk egymást a nehéz órákban. A Ramadában baromi sok volt az üres járat, amikor nekünk deskeseknek nem volt különösebb dolgunk. Ilyenkor csapódtunk a team guide csapathoz sztorizgatni. 

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

Csapatkísérőként a napom úgy 8-kor kezdődött, akkor lementünk Ramadába és a reggelre összetolódott feladatokat megoldottuk ( mégis mikor akarnak enni, mikor akarnak indulni, hol is van az a kimosott ruha, milyen osti press conference lesz, arra kinek kell menni és hánykor kell rá indulni) majd reggeliztünk (hát igen, a Ramadás kaja nem volt rossz J ) aztán egész nap csak unatkoztunk, meg telón beszéltünk valakivel mindig…legtöbbször Arival. Ebédeltünk, aztán elmentünk edzeni vagy meccsre…ezek voltak a jó pillanatok, mert akkor végre fontosnak éreztem magam. De hogy miért kellett mindig legalább 10-ig, de leginkább hajnali 1-ig maradni? Mert a csapatoknak a hazajutásnál sikerül kitalálni, hogy mit akarnak még, akkor vannak sérültek, kell nekik gyógyszer, jég egyebek, illetve a sofőrök is csak akkor állnak készen, hogy hazavigyenek. A napjaim egyik fénypontja az éjjeli hazarongyolások Markoval, és a bambik, amiktől nagyon félek már. Marko rekordja Almádi-Vp Központi Koli között kb 11 perc….és én ezt átéltem vele.

Valler István (team guide, Nexe és nagyon kicsit Vardar, majd sofőr és általános. Csak pálya szélén vonal nem volt a héten.)

Eljött a nagy hét hétfője, az önkéntes team összegyűlt az Arénában, majd egészen rövid várakozás után össze is ismerkedhettünk egy újabb szervezővel, Tomicával, aki elmondta, hogy ott az Arénában mik lesznek a szabályok, hol mire figyeljünk („They are like chiken” – a játékosokról, amikor azt magyarázta, hol kell elhagyniuk majd a pályát). Majd a team guide teamet (előre is bocsi, de leginkább így fogok ránk, csapatvezetőkre hivatkozni) elszakították a már ismert arcoktól, hogy egy újabb ismeretlen, de annál bájosabb hölgy kezébe helyezzenek minket, gyakorlatilag egész hétre. Ő volt Ari, aki bár említette, hogy tud magyarul, fogalmam nem volt róla hogy ténylegesen honfitársat tisztelhetünk benne. Innen már nem volt visszaút, mindenki megkapta hivatalosan is a csapatát, másnap pedig jelenés a hotelben.

Na de mi is a team guide feladata? Nyilván úgy mentünk a Ramadába másnap, hogy továbbra is csak halványlila elképzelésünk volt arról, hogy mi is fog történni, (szinte) mindenkinek totál új volt az egész. Ari igyekezett rendesen felkészíteni minket a csapatok kora délutáni érkezéséig. A feladatunk körülbelül meghatározhatatlan lesz, amire a csapatoknak épp szüksége van, azzal kell foglalkozni. Az étkezések, edzések időpontjainak lezsírozása, a csapat ellátása minden infóval és egyébbel, amire szükségük van, akár a hotelban, az edzésen vagy a meccsen, szóval intézni mindent. Lehet, hogy egész nap szinte semmi dolgunk nem lesz, lehet, hogy egész nap rohanás és össze-vissza telefonálgatás vár ránk. Ilyen tökéletes tudatlanságban vághattunk neki a kalandnak.

Én a Nexe csapatkísérőjeként sajnos csak 2 napot tölthettem el, mivel a drága kis csapatom a várakozásoknak megfelelően búcsúzott az első meccsnapon. Viszont szerencsére a Vardar kísérőjeként szintén eltölthettem egy szűk fél napot, mivel Orsi, az ő guidejuk csak a csütörtöki érkezésük délutánjától ért rá. Így kaptam még egy kis időt, és ez a fél nap nagyon is meghatározta a folytatást, de erről később.

Maradjunk a Nexénél, és a velük töltött két napnál kicsit. Őszinte leszek, nagy kézifan vagyok, de róluk elég korlátozott mennyiségű infóval rendelkeztem, az is meglehetősen friss, a Veszprém elleni SEHA meccsek, valamint a füredi fiúk elleni két EHF-kupa meccs szolgáltatott némi infóval. Így sem mondanám, hogy úgy fogadtam a csapatot, hogy tudtam mikor kit látok leszállni a buszról. Megismerhettem a team guideok számára legfontosabb embert, a csapatvezetőt, Vjekoslav Mahovlicot, ő volt az az ember, akivel gyakorlatilag minden, a csapat körüli ügyes-bajos dolgot rendezni kellett. Roppant szimpatikusan, segítőkészen viselkedett a kezdetektől fogva, nem volt nehéz együttműködni vele.

A keddi nap edzéssel zárult, így első meghatározó élményként a csapat buszával utaztam, a szintén nagyon jó arc buszsofőrüket irányítva az Arénához. Ekkor ismertem, szoktam meg jobban a csapatot, például a csapat orvosát, Stjepan Paska-t, aki amint összeismerkedett velem, azonnal a legnagyobb barátsággal fordult hozzám, és nem elhanyagolható hogy a kommunikáció is jól megvolt vele, segített mindent kommunikálni a csapat felé, poénkodtunk, majd a hotelhez érve vacsorázni hívott a csapattal, amit hülye fejjel kihagytam, ez a legnagyobb hiba volt a héten, utólag rettentően sajnálom.

A szerda a meccsre készüléssel telt, edzés helyett videóztak a csapatok nagyrészt, természetesen ezt is nekünk kellett a hotellel leszervezni, sikeresen. A nap kálváriája a csapatok kávészünete volt, amiről mindenki úgy tudta, hogy jár, a hotel viszont nem így gondolta, így a team guide team több órát szívott ennek a szervezésével, vérre menő harcot vívtunk, de tényleg. Persze mi nyertünk nyilván, alig 45 perccel a csapatom kávészünete előtt, de rábólintottak, ahogy azt kell.

A meccsre eljutás természetesen szintén a csapatbusszal, rendőrmotoros kísérettel, megvolt a bemelegítés, jött a meccs, közvetlen a csapat mögött helyet foglalva. Első félidő nagyszerű játékot hozott az én szemszögemből, partiban voltunk a Bresttel. A legemlékezetesebb egyértelműen az volt, amikor a Nexe kettős emberhátrányban, vészkapussal játszva labdát vesztett, így a vészkapus kapott főszerepet, és „kivédte” az érkező lövést. A félidőben pihi, Stjepan gyümölccsel is kínált, majd közvetlen ezután, a már üres folyosón szembe jött velem a csapat két játékosa (egyikük Josip Crnic volt, de hogy ki volt a másik… üssetek agyon, de nem jut eszembe…), akik nem kaptak aznap szerepet, teljesen rémült arccal, hogy mégis hogy a bánatba jutnak a lelátóra. Mondom micsoda véletlen, én is odatartok, szóval akár jöhettek is velem, így aztán ezt a félidőt is a csapat mögött tölthették ők is. A meccs végül vereséggel zárult, a játékosok kicsit csalódottak voltak, de én nagyon büszke voltam a srácokra, és azért ahhoz képest, hogy meccs közben mennyire sokat szidta a játékosait, utána azért Kordi mester sem tűnt teljesen elégedetlennek. A hazaút csendesen telt, most komolyan, ahogy hallottam a többi csapat elképesztő zsibvásárt tudott rendezni a buszon, a Nexések mindig tökcsöndben ültek, csak az edzőket hallottam néha.

A vacsit egyedül költöttem, mivel a team guide team többi tagja még Veszprémben leledzett, de azért amikor a csapat végzett és mentek fel, hogy összepakoljanak, a játékosok szinte kivétel nélkül odaköszöntek nekem, néhányan meg is köszönték a segítségemet, majd utolsóként Vjekoslav és Stjepan is feltűntek, szintén köszöntek mindent, kézfogással búcsúztak tőlem a mihamarabbi találkozást emlegetve. Ezt tudnám megnevezni az egyik olyan pillanatnak, amikor azt mondtam, hogy igen, ezért érdemes volt csinálni, és szívni az esetleges hülyeségek miatt. Szóval így telt a szűk két nap a Nexe kísérőjeként, nagyon megkedveltem őket, a Final hatos mezőnyének legszerényebb csapatát ismertem meg személyükben, és viszonylag fiatal csapattal dolgozhat Kordi mester, így biztos vagyok benne, hogy a következő években hallani fogunk még róluk.

Említettem hogy fél nap erejéig volt szerencsém a Vardarral is dolgozni. Ez még pozitívabb élmény lett, ami nem ért véget a fél nap letelte után. A csapatvezetők, Marko és Davor az első perctől az utolsóig barátként kezeltek, a játékosok is messze a legjobb arcok voltak amint leszálltak a buszról rögtön. Néhány időpont egyeztetés jutott nekem részül, majd Orsi megérkezése után amint lehetett, „átadtam” őt Markonak. Így a Hotel Ramadát csütörtök délután hagytam el, szomorú szájízzel, mert piszok jó társaság alakult ki, de ezzel azért nem ért véget minden. Bár nagy ugrás, de még ide tartozik, hogy hétfő reggel (már a döntő utáni hétfőn) még egy utolsó út volt a hotelbe, ahol tőlük is elbúcsúzhattam még, szintén a legnagyobb barátsággal.

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Alapvetően a feladatom az volt, hogy a Tatran Presov csapatát segítsem, abban amiben csak kérdésük van, akár a szállodában, akár edzésen, akár az arénában, a csapaton belül is a kijelölt team leaderrel, Branko Benkoval kellett egyeztetnem, és itt jött a kiesés miatti elég rövidke történetbe a csavar, ugyanis: akármikor amikor busszal utaztunk akárhova, Brankonak mindig éppen pont máshol volt dolga, hol konferencián volt, hol korábban indult az arénába, vagy pedig a kórházban jótéknykodott, a csapatban továbbá néhány játékos (a később szereplő Vasja leginkább) beszélt csak angolul, illetve néhányan szegényesen magyarul( kivéve Andrej Petrot, ő már-már perfekt magyar (ennek hasznát vettük, amikor Alsóörsön majdnem eltévedtünk edzésre menet) a játékosokat ráadásul nem is szívesen zavartam edzésre/meccsre menet a buszon, itt jött a képbe Peter David edző, aki szerencsémre beszélt idegen nyelvet, csakhogy sajnos a németet, amit én 7 éve nem használtam. Tehát a buszon legtöbbször Peterrel kommunikáltam amikor valahova mentünk, ő fordította a sofőrnek hogy merre kell menni, mivel sajnos ő csak szlovákul értett, én meg azon a nyelven nem sokat tudtam hozzátenni, illetve amikor Peter is elfoglalt volt (pl. videózott), akkor a németül a nálam is kisebb szókinccsel bíró stábtag (sajnos nem tudom beazonosítani) próbált segítségemre lenni, ha máshogy nem jelnyelvvel oldottuk meg a problémás eseteket, de mindenhova odaértünk, ahová kellett! 

Kikkel dolgoztál együtt, milyenek voltak? 

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Mindenki szuper jó arc volt. Az elején kóstolgattuk egymást a team guide-okkal, de szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Ezek után annyira összenőttünk, hogy azon ment a vita, hogy milyen felosztásban menjünk ebédelni, mert egyszerre nem hagyhattuk el a bázist. A hét második felében az aréna világába is belekóstoltam. Rettenet béna voltam, de ahol tudtam segítettem és a többiek is nagyon rendesek voltak. A rutinosak elmondták mit hol találok, hogyan csináljam, ezért ebbe a részébe hamar belerázódtam. Itt is sokat beszélgettünk és a hét végére sajnáltam, hogy nem tudtam egyszerre a Ramadában és az Arénában is nyomulni.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

Akikkel együtt dolgoztam azok főleg a többi csapatkísérők, a welcome deskesek a csapatok és Ari (Bekker Ari, SEHA) voltak. Imádtam őket! 

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Nagy részük jófej volt és mindenki próbált segíteni, egyszer-kétszer egy-két szervezőnek sikerült megkavarni a dolgokat, de ennyi idő alatt bármilyen szervezésbe csúsznak hibák.

Mi volt a csúcspontja a hétnek? 

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Nekem a legnagyobb élmény a vasárnapi meccs volt meg az azzal járó egyéb feladatok. Itt éreztem igazán hasznosnak magam, na meg végre meccsre is eljutottam. Egészen este 10-ig azt hittem, hogy ennél nem lehet királyabb, aztán ezt még megkoronázta a buli. Egyszóval a vasárnap volt az amikor azt mondtam magamnak: "na látod, megérte bevállalni".

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

 Talán amikor döntőbe jutottunk és a csapatom végre szeretett, illetve mindenki nekem (!) gratulált amiért ez sikerült (mintha én játszottam volna) illetve a vasárnapi party! Nagyon jó érzés volt a díjátadóknál, hogy Ari bevitt a pályára, azt mondta, hogy ezt néznem kell, mert ez az én csapatom is, bár nem vagyok csapattag, illetve az utolsó bulizás felejthetetlen volt. Odaértem és szidtam a csapatot, hogy mekkora köcsögök, hogy el sem köszönnek, aztán Stojkovic, Razgor, Karacic és Bozovic felbukkantak és feleseztek velem egy darabig. Amit persze ők bírtak jobban, de hát ezt gondolhattam volna előtte is.

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Nem igazán éreztem se csúcs, se mélypontot, kisebb hullámvölgyek voltak, de azokra számítottam. 

Mélypont?

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

A Ramadás üresjáratoknál sokszor közel álltam a gondolathoz, hogy semmi hasznom és semmi értelme annak, hogy itt üldögélek és semmit sem csinálok. De ilyenkor mindig beestek a team guide-ok a problémáikkal, sztorikkal a csapatukról satöbbi, szóval hamar elhessegettem a gondolatot.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

Legrosszabb az volt, hogy bár azt hittem a csapatom megszeretett ez csak egy átmeneti érzés volt, mert őszintén le se szarták a fejemet, az elbúcsúzás is csak azért volt rossz, mert kicsit többet vártam négy darab kézszorítás és köszi-nél, de lehet, hogy nagyok az elvárásaim. Illetve, hogy nem kaptam mezt, ez örökké kísérteni fog. (Pedig pár embert azért megkértem, hogy szerezzen nekem). Valamint elég nagy szívás amikor valaki felhív leüvölti a fejed, hogy miért nem tudsz semmit, ez lenne a feladatod és lenyomja a telót. Ez azért nem annyira tetszett, de szerencsére lepörögtek rólam az ostobaságok.

Legjófejebb csapat/edző illetve ellenkezője?

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

A sportolók és edzők többségét nem érdekelte, hogy ott vagyunk. Nagyon maximum, ha kellett nekik valami. De akkor is inkább Igort (Igor Pozeg, az egyik SEHA-s főokos - szerk) hívták. Reggeli köszönés max. egy morgás volt, semmi más. Persze vannak kivételek, de nem nagyon. Leglazább egyértelműen a Vardar. Mindenkivel kedvesek voltak, szórakoztatóak, az edzők és a játékosok is. Ők voltak kb. az egyedüliek, akik beszélgettek velünk. A csapatomból a legjobb arc játékos Bozovic. Az elején tartottam től,e mert mindig szigorú fejet vágott, de mikor rájöttem, hogy beszél angolul egészen megkedveltem. Valamint beégettem magam előtte, merthogy épp Facebookon csekkoltam, amikor is észrevettem a kijelzőn, hogy valaki van mögöttem. Hátranéztem, hát nem ő volt? Velem együtt olvasgatta a Facebookját.

Edzőkkel nem nagyon volt kapcsolatom, de az enyém sem volt gáz nagyon, legalább mosolygott. Valamint rám bízta az ingjét! Arival kimostuk és kivasaltuk kb 11-kor éjjel, de nyertünk is vele ! 

Legbuzibb csapat nekem a Zágráb, de szerencsére velük nem nagyon kellett foglalkoznom. Azonkívül az én fiaim sem voltak túl kedvesek, de hát ilyen ez a popszakma.

Legköcsögebb játékos szerintem Stefan Terzic. Néha közel álltam hozzá, hogy leüssem, de csak úgy a fejét, hogy meg ne sérüljön. Lehet valakinek bejön a stílusa, de nekem az anyázás és ilyenek sajnos nem.

Hogy miért csináltam végig? Mert imádtam a team-guide, welcome desket csapatomat, és Arit is, és tudtam, hogy együtt meg fogjuk csinálni. Azt utáltam nagyon, hogy mi mindig mindenből kimaradtunk, minden képből és poénból, de hozzászoktunk. Jó érzés volt, hogy valamit hozzátehettem egy ilyen rendezvényhez és hogy új, és nagyszerű embereket ismerhettem meg.

Valler István (team guide, Nexe és nagyon kicsit Vardar, majd sofőr és általános. Csak pálya szélén vonal nem volt a héten.) István itt nem feltétlen kizárólag a kérdésre válaszolt, inkább összegzett, de nem tudom kihagyni ezeket a bekezdéseket sem ebből a posztból. 

Kicsit a team guide lét alapvető tapasztalatairól. Az szerintem egyértelmű, hogy nagyon függött az egész attól, melyik csapattal vagy. A Nexe, mint mondtam is, roppant szerény volt végig, a Presovval szintén jól lehetett együtt dolgozni, a Brestesek úgy láttam, csak ha muszáj volt, akkor foglalkoztak a team guide-dal, a Zágráb egy igen rágós falat volt egész héten, és nem csak nekünk. A végére hagyom a Vardart, akiktől én minimum zágrábi szintet vártam, ha nem rosszabbat, ennek ellenére messze-messze a legrendesebb, legközvetlenebb csapat volt, az edzői stábot és a játékosokat is tekintve. Semmi sztárallűr, semmi lenéző viselkedés. Szóval látható hogy minden csapat másként állt hozzánk, de azt hiszem így a végén azért mindenki pozitívan látja a hetet, minden nehézség, küzdelem ellenére is.

Nézzük a serpenyő két oldalát, legek pro és kontra a csapatokról, egyénekről. Pozitív oldal. Egész csapatot tekintve a legnormálisabb egyértelműen a Vardar volt, rosszat nem tudnék róluk mondani, pedig higgyétek el, a döntő hete előtt nagyon nem szerettem őket. Az edzők közül szintén a Vardaros Raúl González a győztes nálam, a csapatához hasonlóan szintén közvetlen, nem nagyképű, viszont vérbeli profi. Játékost viszont nem tudnék kiemelni, sokan igyekeztek legalább minimálisan kedvesek lenni velünk, ami lehet hogy csak egy köszönés volt reggel, de akkor is. Mások nem foglalkoztak velünk, de ez sem bunkóság volt a részükről. Ha mindenképpen meg kellene neveznem csak egy embert, akkor ne utáljatok, de megint egy Vardar tagot kell megneveznem, ő Stojance Stoilov lenne. Az ő megítélését nagyban felhúzza nálam az, ahogy az önkéntesek záróbuliján maximális nyitottsággal beszélgetett velünk teljesen véletlenszerű dolgokról (hajajj, de még mennyire, Timu azt hiszem tudna mesélni, ha emlékszik rá).

Na de azért mielőtt úgy jönne le, hogy minden csupa rózsaszín és faxa volt, nézzük a másik oldalt. Legbuzibb csapat: PPD Zagreb, nem kérdés. Én nem tudom, oké BL csapat, de basszus a Vardar is, és ég és föld a különbség. Állandó hiszti, késések, vagy épp túl korán indulás edzésre, aztán még nekik áll feljebb. Edzőt nagyon negatívan nem tudnék kiemelni, Zeljko Babic volt az, aki a leglátványosabban tojt le minket, de ő ettől függetlenül is maximálisan úriember. Így a győztes (vagy inkább vesztes?) itt is inkább Veselin Vujovic. Személy szerint ő sem volt problémás ugyan, de csak a csapatával együtt tudom megítélni. Játékost sem tudok nagyon megnevezni, aki mondjuk nagyon idióta, bunkó vagy hasonló lett volna, mert azt hiszem ilyen nem is volt, én nem tapasztaltam legalábbis. Még az általam ezelőtt nagyon nem szívlelt (bár tudását tekintve abszolút elismert) Rastko Stojkovic is rettentően szimpatikus volt pályán kívül. De hogy valakit itt is említsek, Ivan Pesicet fogom megnevezni, aki egy nyugodt team guideos pihenőt egy eget rengető tüsszentéssel zavart meg a szomszédos kanapén, esküszöm még a tizediken is berezonáltak az ablakok tőle. A szívem majdnem megállt és gatyát kellett cserélnem. Hát lehet ilyet kérem?

Team guideságról talán ennyit, bár órákig lehetne róla még írni, na de van még három nap, ami lemaradt, ami nekem csak kettő volt, mivel a szombatot kedves családom körében töltöttem. A péntek úgy indult, hogy sofőrködni kell, ami úgy is lett, megkaptam egy gyönyörűséges Skoda Superb-t egész napra, életem első automata váltós autója amit vezettem, de hát nem sikerült kifognia rajtam, hamar jó barátok lettünk. Néhány kisebb fuvar jött Veszprémen belül, minden rendben volt, kulturált utasok, megfelelő mennyiségű bájcsevej, semmi extra. Majd négyre a Medicihez rendeltek, hogy a többi sofőrrel vinni kell majd a fejeseket a meccsre. Aha, oké. De ezek az oroszok nem úgy vannak ám vele, hogy elkapkodják a dolgot, negyed 6-ig egy árva lélek nem sok, annyi nem jött ki az étteremből. Aztán azért megjelentek, és szépen beszálltak a 3 Audiba, és az időközben talán Bécsből megérkező Touaregbe, a Skoda így üresen maradt. De nem baj, rendőri felvezetéssel mehetek így is vissza az Arénához, jó lesz az. Jó is volt. 120-szal végigtolni a Házgyárit, azért nem mindennap teszi meg az ember. Persze hogy némi izgalom legyen a sztoriban, egy kedves autós úgy gondolta, hogy az Audik után repesztő Touareg biztosan éppen üldözi őket, így hősiesen bevágott elé, aminek az eredménye egy kövér satufék lett, amit a Skodával én is bejátszottam, így az autók végülis nem kerültek túl közeli kapcsolatba egymással, de adrenalinszint emelésnek tökéletes volt a pillanat. Este még egyik Vardaros „barátomat”, Davort fuvarozhattam vissza Almádiba, aztán sajnos ez a nap is véget ért.

A vasárnap már a várakozásokkal ellentétben lazább volt, persze akkor voltunk a legtöbben is, így könnyebb volt. Meccsek, ünneplés, majd eszméletlen záróbuli. Összességében azt mondhatom, több mint érdemes volt időt és energiát áldozni arra, hogy besegítsek a döntő szervezésébe, és bármikor megtenném újra. Lehet hogy egy hétig 4 órákat aludtam, lehet hogy egész nap ott lebegett felettem hogy mikor üt be valami gond, de olyan élményeket szereztem, és azt gondolom mindenki más is, amelyeket egyébként valószínűleg soha nem tudott volna átélni. Szóval, aki szereti a kézilabdát (vagy bármi más sportot), érez némi késztetést a szervezésre, vagy csak szeretné a kulisszák mögötti világot is megismerni kicsit, az semmiképpen ne hagyjon ki egy ilyen lehetőséget, életre szóló emlékké válhat!

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Mivel legtöbb időt a Tatrannal töltöttem, ezért a következő kérdésekre korlátozottan tudok válaszolni, ők 1-2 játékos kivételével közvetlenek és jófejek voltak, a néhány játékos semmilyensége valószínűleg abból adódott, hogy a szlovákon kívül más nyelvet nem beszéltek.

A leglazább csapat a Vardar. Hiába számítottak az egyik fő esélyesnek, egész ittlétük alatt érződött rajtuk, hogy letojják az egészet, és hát ez meg is látszott a szereplésükön. A legjobb arc Jakub Krupa( kapus, Tatran) a csapatból az egyik legközvetlenebb játékos, edzésen poénkodott a jelenlevő riporterrel, ha bemelegítésnél gólt szerzett, megünnepeltette magát a helyszínen lévő gyereksereggel (Alsóörs), amikor pedig éppen nem a kapuba állt, a pálya közepén zsonglőrködött 3 labdával, vagy freestyle foci-bemutatót tartott. Edzők közül csak Peter Daviddal kommunikáltam, de ő teljes mértékben korrekt volt. Ellenkezőben pedig talán a Brest volt a legmerevebb, ők voltak a legkevésbé közvetlenek a csapatok közül. Negatív játékost nem igazán tapasztaltam, talánt azt emelném ki, de sajnos őt nem tudom nevesíteni, amikor a kedd esti edzésen valamelyik Tatran játékos egy hosszúra sikerült passzal fejbedobta a lelátón ülő horvát újságíró-riporter csajt, Jasminát, csak röhögtek egymáson, a bocsánatkérés elmaradt.

Legviccesebb beszólás/pillanat?

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Rengeteg ilyen beszólás és pillanat volt, de sajnos a vasárnapi alkoholmámoros buli elhomályosította az emlékeket. Én egyet sem tudnék kiemelni, de a team guide-okkal közösen össze tudnánk rakni a képet. 

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Vasja Furlan, csapatunk szlovén légiósa(és az egyetlen(!!) angolul beszélő játékos a csapatban) kért meg arra, hogy videózáshoz kérjem el a zágrábiaktól a laptopjukat, mert az övék tönkrement, majd miután ezt sikeresen elintéztem, viccesen megkért, hogy ha már mindent el tudok intézni, kérjek már kölcsön néhány balkezes játékost is, ugyanis nekik egy darab sincs.

Legközelebb is bevállalnád-e illetve mit üzensz a next volunteeroknak?

Kádár Alexa (welcome desk, Ramada)

Igen, be. Sok jó élményt szereztem, csak pozitívan tudnék nyilatkozni az egészről, még akkor is, ha nem volt minden rózsaszín vattacukorfelhő. Ezt bizonyítja az is, hogy jelentkeztem egy másik önkéntes programba is; a Várfok alapítvány szervezésében fogok angolt tanítani, persze csak ha igényt tartanak rám.

Lászlóffy Judit (team guide, Breszt)

A következő volunteereknek azt üzenem, hogy aludják ki magukat az esemény előtt, ne parázzák túl és ha valami gáz van, hívják Igort !!!! (vagy szarják le). Illetve ne higyjék azt, hogy angollal bármit is elérnek ezeknél a csapatoknál. Az Activity-t jó gyakorlásnak hinném, mert mutogatással többet lehet elérni. Persze itt is van kivétel, de nem nagyon.

Csizmadia Máté (team guide, Presov)

Igen, bármikor. Azt üzenném, hogy ne habozzanak, jelentkezzenek, mert bár helxenként óriási szívás, összességében nagyon nagyon megéri!

Ez volt a Ramadás kontingens válaszolgatása, igen, nagyon hosszú lett, de nem volt szívem húzni rajta, ráadásul a következő pedig már csak regénybe fér majd bele (sofőrök, sajtósok, általánosok - Arénában tevékenykedők), de ezért szeretjük az internetet és ezt a műfajt, mert határok nincsenek. Akit érdekelt, az elolvasta, annyi szent és a következőt is el fogja valószínűleg. 

Köszönjük nektek srácok, reméljük jó kollégáitok voltunk, és még néhány képeteket is elloptuk: 

Peti&Gyuri&Csilla