Hatosfal

Kezdjük azzal, ami jó volt.

Hangulat, mindig, mindenhol

Kinn és benn, meccs előtt és után, arénában, hotelben, média-eseményeken, kocsmákban, németekkel, spanyolokkal (na jó, velük ritkábban bandáztunk), Veszprém-mezes franciákkal (látható mennyiség volt belőlük, de tényleg), szegediekkel esőben vagy hóban jó volt ott lenni, na. Pénteken, amikor még csak készülődtünk a showra, és tettük a dolgunkat, készítettük elő a cuccosokat, mobilnetet csiholtunk, becsekkoltunk a szürreális szállodánkba, ami minden emeleten tartogatott valami döbbenetes csodát számunkra, már (vagy még, nézőpont kérdése) cudar jó volt a hangulat. Sok magyar volt pénteken is Kölnben, gyakorlatilag mindenhol látni lehetett piros mezeket és magyar zászlókat, amiket amúgy szinte mindenhol tényleg örömmel fogadtak.

Természetes, hogy egy ekkora nagyvárosban élnek olyan furcsa madarak is, akiknek fingjuk nem volt róla, hogy milyen rendezvény folyik éppen a városban, de azért furcsa volt válaszolgatni a szombat déli szökőkútas meetingen a mi ez a sok ember?, honnan vannak?, miért pont itt?, oh, F4? milyen sportágban? kérdésekre. A szurkolók által teremtett frenetikus és felszabadult öröménekeket még azok is elragadtatottan figyelték percekig abban a néha ránk szakadó valamiben, akiknek valójában fogalmuk nem volt arról, hogy mi is az a handball. A közös fotózkodás ugyan nem lett többezer résztvevős, de aki ott volt, élvezte, az tuti. Room303 már írt a lengyel-magyar pajtásságról, és valóban, jó volt így, hogy volt valaki, akivel egymás csapatait méltathattuk közösségileg egész álló nap akármelyik pontján a városnak. Ennek az egész nemzetek közötti igaz szerelemnek már az Opening Party közben megvolt a számomra überelhetetlen csúcspontja, amikor is egy apám korabeli sárgamezes nem egészen józan, az egyik mellettem álló haver után engem is úgy lesmárolt, hogy köpni-nyelni nem tudtam. A meccsek alatt persze egyértelmű volt, hogy annak a minimum 2500 magyar és ugyanannyi lengyel toroknak márpedig lesz hangulata, de szerintem azért jobban toltuk, mint a sárgák, mindkét nap. A sajtósorban is volt szurkolás nyilvánvalóan, főleg, hogy mögöttünk magyarok voltak, de amúgy sem bírnánk anélkül az izgalmakat.

A retinámba égett például Schwalb (akinek a neve amúgy egy egész napon át nem jutott eszembe, helyette Stormoztam) feje, aki onnan tolta az okosságot a SKY elénk helyezett kommentátorállásából nagy bőszen, és az elődöntőnk első félidejében még percenkénti gúnyos félmosollyal jelezte, hogy Építők? haha, majd utána már sok kedve nem volt hátranézegetni, azt kell mondjam. A buszos megállítás újfent csodálatos volt, ahogy mindenki Rolót vígasztalta ott, már az is, aztán a népdalok saját arcra faragása azzal a halk kezdéses legugolást követő második versszakra felpattanós ordítással rohadt jó, tetszik nagyon, mondjuk az Arénában életveszélyes lesz legugolásból felugrani az O-ban, azt most megmondom, de nagyon jól nézne ki, ha megcsinálnánk ott is majd. Ahogy a játékosok Csak a nézését, meg a járását éneklik, mi meg azért ugyanazt nekik, mert tudjuk, hogy szeretik, vagy ahogy a hétfői színpadra vonulás előtt maguk között is szurkolói dalokat énekelnek GulyásPeti átszellemült vezérletével, az egyszerűen imádnivaló, na. Ez a csapat figyel a szurkolótáborára, és ugyanez fordítva is igaz, ezt szerintem sokan irigyelhetik a világon, na. Irigyeljék csak. "Nélkületek mi sehol sem lennénk" - vajon ezt ki mondta?

Külföldiek, akik nekünk szurkoltak

Azt nyilván tudtuk, hogy lengyelek jönnek, és hogy ők szeretnek bennünket, na de azzal nem számoltunk, hogy péntek este elkezdődik a Veszprém-mezes külföldiekkel való szembesülés eddig számunkra ismeretlen és elképesztően furcsa sora. Ok, értem én, hogy egy Barcás Srí Lanka utolsó esőerdejében sem csodálkozhat, mert azt a mezt a fél világ boldog tudatlanságában hordja, és én amúgy is azt gondoltam magamról, hogy már sok dolgot láttam, de amikor találkoztunk abban a yenki-kocsmában PSG-sekkel, akik ott nyomultak Veszprém-sálban, és nem is vicceltek használni azt, hát akkor egyszer csak igazán büszke voltam. Másnap aztán Cottiék is mondták, hogy mögöttük Nantes-ből vannak sokan akik elég konkrétan nekünk szurkolnak, szóval úgy tűnik megbabonáztuk a franciákokat. Kicsit érdekes így belegondolni, kétszer vágtuk őket egymás után a negyeddöntőben haza, ők pedig Kölnben nekünk visonganak. Na de volt még durvább is, csak azt nem tudom, hogy melyik nap, de szerintem péntek volt az.

Az tűnt fel, hogy viszonylag nagyszámú német asztaltársaságnak úgy a fele Veszprém-pólóban tolta a dalokat. Először azt hittem csupán népeink fiai összeborultak, de huzamosabb időt hallgatózva kiderült, hogy egyáltalán nem, ezek vértokok, és Christian Zeitz miatt leginkább, de itt Veszprémeznek kórusban. Sokan a csodájára jártak ennek a performansznak. Szombat reggel aztán nekik köszönhetően azzal a remekművel a fülemben keltem, hogyaszondja: Christian Cájc, Chirstian Cájc, Christian Cááááááááájc, Christian Cájc, Chirstian Cájc, Christian Cááááááááájc, de kb. csak tízig nyírhattam vele a férfiakat, amikor is nyersen le lettem torkollva, mégpedig, hogy kussolj már na. Pedig bírtam volna egész nap, ezen a ponton még volt a hangomban bőven szufla. Na szóval, az egy helyen előforduló Veszprém-mezt vagy relikviát viselő külföldiek aránya a 2015-ös Kölni Final Fournál sehol és semmikor nem lehetett nagyobb ebben a kategóriában, erre bármilyen fogadásom van. És ez elképesztően jó érzés volt a kinn tartózkodó magyaroknak.

Szinte minden perc vicces volt, de nagyon

Mondjuk ez az ilyen túrák sajátossága, mert mindenki alapvetően szórakozni jön, de most különösen szétröhögtük magunkat. _beniton, a muLYa reklámhordozón, akit már pénteken szűkebb körben lepolihisztoroztak, azon, hogy Jamali hogyan kerül majd be melyik csapatba, Vujin double sírásán, meg ahogy ezt kollektívan várta az a többezer magyar, Ugaldén, aki az eltitkolni akart törött kezével úgy besétált a media callra, hogy csak úgy zuhant. A szombati nap majdnem tökéletes volt, hogy miért nem lett az, arról kizárólag mi magyarok tehetünk sajna. Vagyis ők, de erről majd később, mert most nem a sad, hanem a vicces sztorik vannak. A szállodánk úgy kompletten maga volt a csoda. Minden pillanatban volt valami, amire rácsodálkozhatott sokat látott arcunk, de halál komolyan. Elsőre kicsit öregszag volt ugyan, ami elnézve az amúgy rendkívül készséges, ám a bevallottan kávéfőzőhöz nem értő idős bácsit, aki szerint ráadásul elfogyott a kávébab, nem túl nagy was ist das. Ha nem említettem még a néger Zeusz-szobrokat és társaikat, melyek döbbenetes, kaotikus összevisszaságukban biztosították nekünk az akármikor el tudjuk röhögni magunkat érzést, akkor most megtenném. Meg amikor másodszor megközelítettük a Lanxesst hármónk elképesző magabiztosságával, majd a VIP bejárat mellett rendesen benéztük, és nem mentünk vissza megkerülni azt a hodályt, hogy méltóságunk minimális csorbítása mellett a hostessek röhögő markának tudatában másszuk át a dombon a kerítést. A szállás nem volt messze az arénától, de volt egy olyan momentum, amikor minden pillanat fontos volt - igazából csak ilyen volt, szinte mindig el voltunk késve, ezért mindig rohannunk kellett - az időnkből, mert ünnepelnünk kellett ugye. Na most azt a sprintet, amit ott Gyuri levágott egy taxis után, aki aztán egy-két saroknyit vitt minket hangosan kacarászva, miközben mi csak lihegtünk hangosan a fülébe, na azt a sprintet a szombat esti pálinka bosszulta meg, azt kell mondjam. Az pedig úgy volt, hogy a srácok egy órára kb. eltűntek a málnával. Négy deci hiányzott belőle, mire előkerültek, és nyilván a tartásuk sem volt az eredeti, haha. Utólagosan megszavaztuk azt MVP-bebaszásnak.

Ilyen futás volt még egy örökre emlékezetes, mégpedig hétfőn reggel és a transport managerünk abszolválta, miután vasárnap éjjel kettőkor megbeszéltük, hogy 5.45-kor ugyanitt (a mi hotelünk előtt, ő viszont egy utcával arrébb lakott Fernandeznél, de pontosan nem tudtuk, hol), majd ott állt a taxi, ő pedig sehol nem volt. Balra látható az alvásos alkalmazásának jegyzéke az esetről, mellette pedig a boarding pass. 6.25-ig boarding time, 6.55-kor indul a gép. Hívogattuk, nem vette fel, mondtuk a taxisnak gáz van, kicsit álljon félre. Gyuri már nagyjából le is mondott róla, amikor drámai hangon bejelentette, nincs mese, itt kell hagynunk, de aztán gyorsan elvetettük az ötletet, mikor ráeszméltünk, hogy titulusa nem véletlen, ő vitt kocsival Bécsig bennünket. Csodás suggallatra aztán felvette a telefont és belehorkantott egy keményebbet, amire válaszul a hangomon nem nagyon tudtam palástolni, hogy para van, ezt ő csak egy mondat erejéig vitatta, majd feleszmélt és onnan számított három percen belül lassításnak tűnő, levegőben úszó végtagokkal kifarolva bevette a kanyart. Azt hiszem azt a futást sem fogjuk elfelejteni soha, szemből nagyszerűen látszódott, ahogy lobogott a csávó pofazacskója, nem nagyon jutott szóhoz a kocsiban. De itt még nem értek véget a megpróbáltatásaink, Gyuri megpróbált besétálni a reptérre zsebében a MOL-os nyereményjátékon összegyűjtögetett bugylibicskájával, miután majdnem megint elfelejtettük feladni a nagyobbik táskát, váháhá. Volt baj ezzel a hajnali visszaindulással, maradjunk annyiban.

"Gyanús, mint pulyka a repülőn"

Ez az a történés, amiről most aztán mindenki kbsztt mélyen hallgat, miközben minden épeszű, jóérzésű veszprémiben vagy szimpatizánsban zakatol a kérdések hada. Akkora égés volt ez a szar ott helyben, hogy hihetetlen, szarul hangzik és közhelyes, de ez az egész annyira magyar. Jaja, törökök voltak, mi? A török jegyhamisító dealer szedte a regisztrációs díjat, vagy WTF? Tavaly is ugyanez a török volt vagy másik? És amúgy is nyilván most jött le mindenki a falvédőről, hogy törököktől akárki tömegesen igazi jegyeket vár a Final Fourra, igaz? Jóhiszeműen, mi? Mint aki még sosem látott semmiből sem hamisat? Amúgy öt éve zajlik ez a rendezvény és tavalyig a szervezők nem is találkoztak hasonló szituációval, pont ezért nem volt vonalkódleolvasó a kapukban. Most majd lesz minden bizonnyal, talán még testüregmotozás is a magyaroknak. Törökök, mi? Vajon törökök is tavaly költöztek először Németországba vagy a mi bejutásunkig nem esett le nekik, hogy ebben mekkora biznyák van? Vagy mi a lószar? Ja, hogy a német rendőrök elhitték, és akkor már minden rendben is van? Mondjuk ha nagyon akarom, én is előadom ám magam tökig sárosan úgy, hogy meg ne fogjanak, főleg, ha már tapasztalatom is van, vagy viszek magammal nekem hinni akaró haverokat. Csak hát aki akart, az beszélt olyan sértettekkel is, akik szeptember első napjaiban befizették a lóvéikat eredetileg azon az apropón, hogy az EHF hivatalos foglalási oldalán lesz az ő jegyük befoglalva. Most akkor mi van? Milyen török? Kitől? Mikor? Hol? Mennyiért? Nem érezzük az ellentmondásokat? Rosszak voltak a jegyek, ennyi? Tényleg ennyi? Megkérdezni, hogy mégis mi volt ez, azt meg gyökérség, mert az az alap, hogy mennyi jól informált, rosszindulatú hülye van? Komolyan? Egyáltalán, az ártatlanság tudatában miért kellett elhagyni a Lanxesst? Miért nem lehetett odaállni eléjük, hogy basszus sorry, én sem tudtam, beszélni a biztonságiakkal és a károsultakkal, elnézést kérni tőlük, aztán vállalni a szart. A közös ünneplésektől csak úgy elment a kedv, vagy WTF?

Ezek a kérdések azóta is mindenkit foglalkoztatnak, talán az lenne a korreket, ha maguktól megválaszolnák az illetékesek a _károsultaknak, semmiképpen nem nekem vagy a klubnak, mert én leszarom már, miután leírtam, csak mondom, hogy kb. ez az egyetlen út, hogy ne bűnözőknek tűnjenek a károsultaknak, és az összes kívülállóknak. Mondjuk nekem tökmindegy, én már ennek a balhénak köszönhetően hamuvá égtem abban a pillanatban ott a sajtószobában, és égett a klub is, és ez a csapat itt lenn a dobogón, bár ők nyilván nem tudtak róla. Szóval szeretném jelezni, hogy nem elsősorban a német rendőrségen kell tisztázni a dolgokat, hanem azoknak, akik pénzt adtak, és egy fél évig készülődtek a megaláztatásukra, miközben havonta más-más kifogásokat hallgattak. Voltak egy páran. Remélem a kérdéseket olvasva a VIP-jegyekkel és amúgy az EHF és a klub jóindulatának köszönhetően bennmaradással kompenzált átbaszottak is jobban végiggondolják, hogy mi lehetett volna, ha nem ilyen jófej mindenki más, aki nem magyar. Ja, és még a jófej magyarokhoz kapcsolódva annyit, hogy a vezérszurkolóra nem hívok securityst bazmeg, nem akarom kivezettetni meccs közben, mert takarja a kilátást és hangos, hanem felfogom az agyammal, hogy minden egyes mérkőzésen fontos szerepe van, tehát ha valakihez, hozzá márpedig igazítom magam. Bármennyire is nehezemre esik elcserélni a jegyemet valakivel három perc alatt. Na de ez tényleg csak egy utolsó negatív gondolat, mert amúgy a többséggel jó volt ott lenni megint a Final Fourban.

Csodálatos hétvégénk lehetett volna, ha ez a förmedvény eset be nem árnyékolja, jó, így sem panaszkodom, én többnyire tényleg jól éreztem magam, de az biztos, hogy néhány böszmének köszönhetően jövőre már nem fogják fenntartások nélküli szeretettel fogadni a magyarokat. Köszi a semmit, ahogy az unokaöcsém mondja. Minden fantasztikus pillanatot köszönünk itt fenn ezeknek a srácoknak.

Jövőre ugyanott, remélhetőleg ismét egyet előre lépve.

A játékok esetlegességéért még egyszer sorry, ugyanakkor vállaljuk a hibáinkat amik leginkább abból fakadnak, hogy próbálunk új dolgokat csinálni. Az új pedig mindig kicsit lutri, de erre azért igyekszünk felhívni a figyelmet is általában, szóval igen, vállaljuk, hogy amatőrök vagyunk ebben is, de megy ez majd még jobban, úgyhogy mindenkitől türelmet kérünk! A kinti játékot körülményes úton bejelentve ugyan, de Marton János nyerte, a labdát valamikor a jövő héten kapja meg, amint utolérjük magunkat. Gratulálunk neki!