Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy gyönyörű korszak vége

0 Komment

Hova bújtok, lányok? - by nyútomi

0 Komment

Bár többnyire az embereket és a médiát is inkább a profi, már valamit az asztalra letett játékosok mozgása érdekli, azért azt hiszem, hogy az utánpótlásban is (főleg hazai szemszögből) kapkodhatjuk a fejünket, hogy ki hova, merre került, sodorta a szél.

NordHedge tour - after Colonge

0 Komment

Kezdjük azzal, ami jó volt.

Nekem meg a lottóötös az álmom, azért melyik sajtót kell telesírnom?

0 Komment

Csak hogy tudjam, hátha tényleg így megy ez.

Bocs, de arra a címre, hogy Nekünk is álmunk itthon nyerni és amúgy erre az egészre hirtelen ezt tudom reagálni. Vagy kicsit nyersebben azt, hogy nekünk nem az álmunk mindez, hanem évtizedes valóságunk, ugye.

Donnie csodálatos alkotását köszönjük szépen!

Bővebben alant.

Don Quijote

0 Komment

Töcök reagál posztban a tegnap látottakra:

Nem haragszom, pedig kellene, mert átvertek. Szomorú vagyok, pedig tudtam, hogy átvernek. Délibábot kergettem, mert az hittem, tényleg jó úton járunk.

Gebasz van a Pick Szegednél, ezt kijelenthetjük. Persze nem a vereséggel felérő döntetlen miatt, mert vereségek jönnek, majd győzelmek, és ez folyton ismétlődik. Olyan ez, mint egy érzelmi hullámvasút. Talán leginkább ezért a feszkóért járunk meccsre. Meg persze ott van a társaság, illetve egy-két szép megoldás abból a sportágból, amit pont a gyorsasága, a látványossága miatt érdemes nézni. Amúgy győzni sem rossz, de a szegedi szurkolók azért ehhez nem nagyon tudnak huzamosabb ideig hozzászokni.

«
12

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia