Hatosfal

Nem terveztem külön posztot írni erről a tegnapiról, de mivel jócskán volt miről, hát mégis írok. Nyilván először leszögezném, hogy örülünk, Vincent, hiszen negyeddöntő csuhajja, de muszáj kicsit elmerengni az élet olyan csodálatos dolgain is, mint kedvenc sportágunk, a kézilabda. Érdekes, hogy _benitoval legtöbbször ellenpontot képviselünk az ilyen szituációkban, a montpellieri itthoni meccs után ő hőzöngött nekem a telefonba, én meg nem értettem, hogy mit hisztizik, de komolyan, most meg ő csitítgatott, miközben én tüzet okádtam. Így van ez nálunk, na, de kezdjük inkább ott, hogy tegnap.

Megkezdődött tehát az év legfontosabb időszaka, innentől pihi nincs és mi ennek megfelelően motiváltan, koncentráltan, egyértelműen győzelmi szándékkal léptünk pályára Spanyolországban, ami hatalmas pipa mindenkinek.

Én meg itt szétizgultam magam, de komolyan. Elkezdtem főzőcskézni pótcselekvésképpen, kis híján szétégettem a kezem, kiborítottam némi zsírt a konyhámban miközben egy órán át átkozódtam azon, hogy éppen ezt csinálom magammal. Tudjátok milyen az (nők biztos tudják), amikor benyúlsz a bazinagy, mindenes fiókba fóliáért, majd azon kapod magad, hogy két perce turkál a kezed valamiféle rendszerűt rakosgatva, pedig te nem is azt akartad éppen. Aztán elkezdtem mosogatni, a nagykéssel majdnem megöltem magam, na itt ezen a ponton fel is adtam, inkább megadtam magam az izgulásnak. Biztonságba helyeztem magam, nyitottam egy sört és vártam. Szerencsére feleslegesen paráztam.

Mivel nettóban maximum kettő teljes Naturhouse La Rioja meccset láttam eddig a szezonban (és ebből következtethetni lehet arra is, hogy életemben mennyit), ráadásul az idő is ilyen gánya, gondoltam egy bátrat, nosza nézzünk kicsit utána, hogy ezek a spanyolok mire képesek. Visszafelé sorrendben haladva elkezdtem megnézni a BL-meccseiket, végignyálaztam az Asobalos eredményeiket néhol statisztikáig belemélyülve, szóval áldoztam némi energiát arra, hogy az igen bölcs következtetéseimet levonhassam. Lássuk, mire jutottam.