Hatosfal

Maradjunk annyiban, hogy szeretünk mi Celjébe menni, de vártak már minket nagyobb szeretettel is a szlovének. A Zlatorog Aréna amúgy elég megdöbbentően csúszik szét, persze nyilván régebben áll, mint a veszprémi, de akkor sem túl szép. Hetvenyolc féle szín, nem eltakart beton lófaszok, kihagyott liftes helyek, nem tetszik. A miénk viszont szép. Bibibíííí. A terveket azért köszönjük. 

Remekül mutatott Celjében az az ezernyi piros mez, nem is értem mi történt ott lenn, hogy mostanság ennyire nem járnak meccsre az emberek. Más magyarázatot nem találok rá ugyanis, hogy miért kaptunk mi ennyi jegyet. Pedig egyáltalán nem rossz a csapat, főleg hazai környezetben.

Természetesen én most is izgultam, nem tudom, lehet, hogy ezt már a kor teszi, de lassan nem tudok izgulás nélkül meccsre menni. Persze ez a tegnapi azért indokoltabb volt az átlagnál, balkezes átlövő nélkül ugyan lehet élni, csak nehéz. Vagyis azt hittük, hogy nehéz. Aztán jött Gulyás Peti, lejátszotta élete egyik legjobb meccsét, és mi megnyugodtunk kicsit. 

Azt, hogy szoros lesz, azt mindenki tudta előre. Akit csak megkérdeztem nehéz meccset várt szoros győzelemmel. Kivéve persze a sárgákat, ők nyerni szándékoztak, de tényleg. Ehhez képest álomszerűen kezdtünk, rendben voltunk a védekezéssel, Roló így nevének megfelelő tevékenységet végezhetett, hiszen precízen működött a fal előtte. Meg amúgy is fogott mindent. Az első félidő majdnem tökéletes lett, Sulic maradt el magától egyénileg, de Nilsson jött helyette, Marguc pöttyedt tán meg volt illetődve, mert inkább hátrány volt, mint ember egész meccsen, Gulyás Peti viszont kiemelkedett. Ellentmondást nem tűrően vágta be a ziccereket, forintos labdákat osztogatott, ha kellett, zseniális volt na, de tényleg. Amikor a második félidő elején belerobbantak a forgójába védekezés közben, a vér is meghűlt bennem. 

Eltérően attól, amit én már oly szépen megszoktam - mert hát a jóhoz ugye hamar hozzászokik az ember - mégpedig hogy a második félidő elejét megnyomjuk rendesen, most kicsit dekoncentráltan jöttünk vissza, fel is jött kettőre a Celje. Mikler szerencsére érezte a kaput, hetest és ziccert fogott, ezekben a percekben hátára vette a csapatot rendesen. A védekezés meglepően jól működött Laci nélkül is, visszazártunk időben, nem is emlékszem konkrét lerohanására a Celjének. Amit a második félidőben kicsit parásnak éreztem az inkább az volt, hogy elfogytunk egyszerűen. Meg hogy nem volt új ember, aki még hozzátesz. Ruesga homály volt, mondjuk a végén volt egy nagyon fontos védekezése, Zeitz nyilván nem mozgott túl sokat és meggyőzően, de a labdaszerzése sorsdöntőne bizonyult persze, Timuzsin ugyan jön felfele, de még mindig nem az igazi szerintem, aztán ennyivel ki is lőttük a lehetőségeinket. Nilsson és Gulyás Peti voltak a nyerő emberek a mezőnyben. Utóbbi hihetetlenül változatosan lőtt, be is tört, ha kellett, nagyot ment tegnap, annyi szent. És Mikler persze. A kirohanós hetesvédés a meccs momentuma volt szerintem.

Persze négy sérülttel, ráadásul négy külső posztról hiányzó sérülttel nem egyszerű meccset nyerni sehol sem, ezt tényleg csak úgy lehet megcsinálni, ha építhetsz a védekezésre. Nos ez most megvolt. Visszanézve az például kifejezetten tetszett, ahogy Ortega az időkéréseknél Terzicnek külön még duruzsolt kicsit a fülébe. Rendben is volt nagyjából ott középen. Egyáltalán nem voltunk jók a második félidőben, viszont hogy így is megcsináltuk, talán az mutatja az igazi erőnket. 

A meccsvégi indulatokat viszont nem nagyon értettem. Ott bíróztak a szlovének a sajtótájékoztatón, pedig azért ez egy összességében sokkal simább meccs volt annál, hogy az amúgy kutyaütő pároson múljék minden. Zarabec hetesét, majd az utána gyorsan előtt labdát nem lehet a bírókra fogni. A Himnusz kifütyülését pedig egészen nehezményeztem, pedig nem vagyok nagy nemzeti matyi, higgyétek el.