Vége a női kézilabdázók téli álmának, elkezdődik egymás gyilkolászása, hogy a negyeddöntőkben a legjobb pozíciókból (egyáltalán beszélhetünk ilyenről most a női mezőnyben?) várhassák a csapatok az ellenfeleket.
Mindjárt kezdődik a vébé egyik, ha nem a legfontosabb napja, kicsit emésztgettük az eddig látottakat, hogy aztán újragondoljuk magunkban, kit látnánk szívesen a dobogón Katarban.
Katart nem, az biztos, győzködhettek bármivel, érvelhettek bárhogyan, és még ha tisztelem is teljes agyamból azt, amit elért Rivera ezzel a Rejtő Jenő hőseire hajazó brigáddal, úgy érzem az már tényleg egy erőszakosan kifordított valóság volna, ha még dobogóra is állnának.
Úgyhogy inkább legyenek rohadt jók a lengyelek ma. Jó?
Hát borult a világ rendesen, az kétségtelen. Nyilván nem tudtam mind az összes meccset nézni ma, a németek vs katar és a franciákok vs szlovén találkozók teljesen kimaradtak, de mivel előbbinek már az eredményén is látatlanban kibuktam, hát gyorsan karcolok róla egy gyorsat. Az első és legfontosabb:
Németország mondjon le!
Fél szemmel nézem, ahogy a dánok úgy olvasztják el az izlandi olimpiai reményeket, mint kitörő Eyjafjallajökull az egyszeri jéghegyet, mindezt épp az izlandi Gudmundssonnal a padon. Szóval nézem ezt a meccset, és leesik, hogy még egyetlen rendes posztot sem bírtunk eddig összeizzadni a vb kezdete óta, pedig azért történt Katarban ez-az az elmúlt bő tíz napban. Csakhát mivel mi nem vagyunk ott, ezért most ez a torna nemcsak kilométerben, de érdeklődésben is igen távol esik tőlünk. Ennek megfelelően teljes bloghuszár örsünk együttesen sem látta az összes meccset, hát még külön-külön - pedig utóbbira volt már példa a Hatosfal történetében.
Hajtás után így jobb híján az érzéseinket és benyomásainkat szedtük össze, kissé töredezetten, pont úgy, mint a nagy, orosz romantikus írók.
Voltak itt az utóbbi napokban szerecsenmosdatási kísérletek szépszámmal, egyiket meg is énekelte ma nyútomi kolléga itteni virtuális hasábjainkon, egy másikat a Jochapress kísérelt meg, mert hát ugye nyilván nincs Korsós-ügy a válogatottnál, hiszen olyan kevés idő lett volna beépíteni; bezzeg 21 percet játszani Temest be lehetett hívni, akit nem volt gond beépíteni, mert mióta Németh edző, azóta mindig ugyanazt tanítja, tehát neki ez ment - ez nem épp a fejlődés jele, de miért is fejlődne egy magyar edző, ugye. Természetesen a sajtó meg a blogger meg mindenki más ilyenkor balfasznak van titulálva, mert nem tapsol ujjongva a szarnak, ha sztaniolba csomagolják - már amikor nem éppen azon kapjuk magunkat, hogy XVII. (Tökéletes) Lajos osztja a sajtót, hogy a mi felelősségünk is - mert ilyenkor a blog is sajtó, ne tessék tévedni - az utánpótlás sanyarú helyzete, mert nem szóltunk időben. Hát nyilván. Na de nem erről akarunk értekezni, hanem egész röviden pár gondolat a szerdai ETO-Fradi meccs után, hogy ez miért is volt übergáz a válogatott szempontjából.
Így, bő egy hónappal az EB után megpróbálok megnyugodni (szerencsére a szürkeállományom szorgosan dolgozik azon, hogy pár meccset kitöröljön örökre az emlékezetemből), és pozitív(abban) nézni a jövőbe, de nem megy. Hogy miért? Hát ezért...
Mivel van Katarban beépített emberünk, aki szerencsére szorgosan küldözgeti a képekkel ellátott információkat, gondoltam itt az ideje egy posztnak erről a rendezvényről.
Varju Veronika nevét már ismerhetitek, ha olvastok mindenfélét a sportban, az ő meglátásait foglalom össze a vébé rendezésével, színhelyével, hátterével kapcsolatban. Ő most éppen az IHF programjában vesz rész, mint önkétes, gyakran szokta választani ezt a fajta megoldást világversenyek esetében, hiszen tanulmányait ilyen irányba folytatja éppen, szóval ez neki mindig igazi win-win helyzet. Rengeteg dolgozik persze, de kanyarít időt arra is, hogy informáljon bennünket arról, hogy mi történik ott éppen. Fényképes riportszerűség következik tőle.
Holnap este a Katar vs Brazília meccsel elrajtol 2015 férfi világversenye, ami kicsit ugyan savanyú és nem is a miénk, de mégis válogatott szinten az egyik legfontosabb eseménye a naptári évnek. Főleg mert kvalifikál Rióra meg a selejtezőire, oda pedig minden valamire való válogatott ki akar jutni ugye. Egyébként nagyon fura, hogy itt van konkrétan lőtávolságon belül az olimpia, pedig még csak most volt a londoni, szóval ijesztően repül az idő, azt kell mondjam.
Ebben a szörnyű januári, hidegrázósan hóeséses, de csumpin latyakosan maradó nihilben (ami tegnap volt és holnap lesz) eszembe jutott, hogy végre posztolni is kellene. Szinte éreztem a bizsergést az amúgy éppen jackosan beragasztott ujjaim végében, és fél órát törtem azon a fejem, hogy mi legyen a téma 2015 év elsőjében.
Ideális esetben ilyenkor már készülhetnénk egy férfi világversenyre, de most aztán minden van, csak ideális eset nem. Nekiugorhatnánk az edzők összehasonlításának is, de az meg túl hosszú/mély/erős téma januárra, főleg elsőnek, ráadásul annyi időm most úgysem lenne. Úgyhogy arra jutottam, hogy áttekintem a hátralévő szezon fontosabb ffi-állomásait, beírom a határidőnaplómba őket, és közben ide is persze. Nyilván elsősorban veszprémi oldalról közelítem, de azért kitekintek délre is. Jó lesz?
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.