Nem hittem benne nagyon, de mégis de. Kb. 45 percnyi tökéletes játékkal, tíz plusz öt perc szenvedéssel végül is simán jutott a BL-döntőbe a veszprémi csapat. Marko Vujin elment Veszprémből, hogy majd ő aztán jól BL-győztes lesz, mert neki szinte az jár, és erre Veszprémben nincs esélye. Azóta a Téhávé nem nyert BL-t, és ahogy kinéz, az Építők előbb fog, mint a THW. Hajtás után örömködés, mert mi más lenne.
Szóval igen, én nem hittem benne, és a meccs első szűk tíz perce engem igazolt. Nem is értettem, és azóta sem értem, hogy az után a kezdés után hogyhogy csak 8:6-ra vezettek a németek. Palicka mindent fogott (vagy inkább a veszprémiek mindent belezúztak? ki tudja), két hetes is kimaradt, nem volt semmiféle elképzelés a támadójátékban, a védekezés csak ténfergés volt, Mikler csak akkor találkozott a labdával, amikor kiszedte a kapuból, nem volt jó nézni, na. Miklert tessék szó szerint érteni, nulla darab védéssel hozta le a kezdést, aztán meg őt hozta le Ortega, és jött Alilović. Aztán hirtelen az történt, hogy összeállt valami védekezésféle a pirosaknál (aminek eredményeképp 22 perc alatt öt gólt sikerült kapni), a Mirko is fogott, és ezzel sikerült is kiküszöbölni a kezdeti igencsak húzós méretűre sikerült csorbát. Sulić ugyan pillanatok alatt beszedte a két kétpercét, de szerencsére így tett Toft Hansen is, így az ő védekezésüknél is el kellett kezdeni töprengeni Gislasonnak. Ebben az időszakban a veszprémi lelket Mirko tartotta, Timu hátul kaszabolt eredményesen - és főleg tisztán -, elől pedig talán Nilsson volt, aki extrát nyomott. Némi kritika azért jár Ortegának, mert nyilván nem számít arra senki, hogy szinte órákkal a BL-elődöntő előtt egy játékosa a kezét töri, de azért abból tessék gyorsan levonni a tanulságot, hogy a nyitottat csak egy játékos zavarójával tudja védekezni a csapat. Én simán el tudom képzelni a +1-ben Lékuszt is, például.
Aztán hálisten meglépte Gislason azt, amit annyira vártunk: és a poszt címe erre is utal. Bejött a rövidre Vujin, de ha már ott volt, akkor védekezett is egy jót az első néhány percben. Legalábbis nekünk jó volt. Ettől a pillanattól kezdve ugyanis nem kellett mást csinálni a magyar csapatnak, mint Chema kezébe tenni a labdát, aki 1:1-ben többször is idiótát csinált Vujinból, majd az összeugrott védelem közepén a lyukba betette az épp üressé váló társnak, és puff, gól. Na, ennek eredményeképp pillanatok alatt három lett közte, és az izlandi edző barátunk rögtön úgy érezte, a kis zöld tábla az ő legjobb barátja. Sokat nem segített...
Mirko ugyanis továbbra is hozzátette, amit hozzá kell tenni (a vége előtt nem sokkal úgy fogta Jícha indulását, hogy Filip barátunk azóta is azt videózza, hogy került Mirko keze a labda elé), és bizony Iváncsik Geri, aki egyedül maradt balra, akkorát játszott, mint - na nem mondanám, hogy mint még soha, de mint nagyon régen. Gislason pedig tanácstalanul toporgott a pad mellett, hihetetlen szinte, hogy a meccs elején hülyére meccselte Ortegát, aztán a második féliődben folyamatosan azon gondolkodik, hogy mi van. Ha nem lett volna egy Palmarssonjuk (mint ahogy jövőre nem is lesz), nagyon csúnya zakó lett volna belőle.
Meg kell mindenképp említeni a játékvezetést. Tartottunk ugye tőle, hogy a két macedón barátunk felidézi a két évvel ezelőtti kieli meccset, de nem hogy nem idézte fel, de tessék, leírom: Kölnben egy német csapat ellen a játékvezetők a Veszprémnek fújtak. Ez kb. egy olyan mondat, amit Illyés Gyula kivágott volna a 77 magyar népmeséből, mert ez már annyira a hihetetlen kategóriája.
Veszprémben álmodhatnak tovább, most már tényleg mindent bele alapon lehet nekimenni a Barcának. Tavaly és tavalyelőtt a legesélytelenebb csapat nyerte a BL-t, és ugyan ezt semmiképp nem lehetett most a Veszprémre ragasztani (sőt), de igenis arra kell gondolni, hogy ha mások meg tudták csinálni, akkor nekünk is sikerülhet.
A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.