Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A látszat csal: kell ez a győzelem!

0 Komment

Említettem már a KP-ban, hogy ha nem is látszik úgy elsőre, mégis elképesztően fontos a Veszprémnek ez a montpellieri meccs. Nagyon sok szempontból fontos.

A soron következő mérkőzések ugyanis - Breszt, Zágráb, Szkopje - egy fikarcnyival sem ígérkeznek egyszerűbbnek, és bár rá lehetne legyinteni erre és valójában az összesre, hogy sehova sem számítanak, mert hát tényleg nem, de ezt megtenni mégis elképesztően veszélyes lenne. Öngyilkos taktika.

Ezen is túl vagyunk

0 Komment

Páratlan hangulat, kemény védekezés, több felállás gyakorlása. Ezt a kombót rendelte Csillics a vasárnap esti Veszprém-Celjére és akár nagyon szomorú is lehetne. Gyenge meccsen, gyenge játékkal vertük a szlovéneket, amivel viszont csoportelsők vagyunk. Február közepén pedig nekünk nem kell ennél több, jól játszani ráérünk májusban is.

Kemény hatosfal a mai győzelem záloga

0 Komment

Kell már nekünk a BL, mint földnek a gányé, szétuncsiztuk magunkat november vége óta, szóval jól esne legalább egy szoros félidő ma, ha kérhetem, csak hogy visszatérjen belénk az élet.

Decemberben a női Eb, januárban ffi vébé, azóta pedig a SEHA és a Füred EHF-kupája borzolta az idegeinket, szeretnénk végre igazi handball-t az arcunkba. Ugyanis pont mióta beleírtam egy cikkbe, hogy mennyivel jobb a balkáni liga, mert nincsenek előre lefutott meccsek, nincsenek elveszett labdák, bla-bla-bla, pont azóta csak tingilangi meccsek jutottak, olyanok, amik kb. megfelelnek a magyar bajnokságnak. De mindegy, lassan az is jön vissza, viszont ma érkezik a Celje a Veszprém Arénába.

Felhozónak jó volt

0 Komment

Sportszakmai szempontok alapján ez a tegnapi kb. annyira volt érdekes, mint egy Mezőkövesd elleni felkészülési meccs, vagy csak mondjuk úgy: nem az ilyenekért neveztünk be ide. Nagyjából a negyedik percben avanzsálódott eldöntötté a mérkőzés, de legalább kapott mindenki lehetőséget. Tényleg.

Ezzel visszavonhatatlanul megkezdődött a tavaszi szezon, amelynek keretében Donnie Brasco videójának megfelelően remélhetőleg lépésről lépésre, gólról gólra, meccsről meccsre fog kiválóan teljesíteni Ortega legénysége. Voltak biztató jelek, és pályán kívüli vicces jelenetek, szóval minden megvolt, ami egy szezonkezdéshez kell. A videó után elemzés és hasonló mélységek nélküli gondolatok következnek.

Nyakunkon a tavasz

0 Komment

Na jó, ez így ebben a formában természetesen nem igaz, illetve hívjuk inkább kézilabdás tavaszi szezonnak, és rögvest helytálló lesz minden szava. Olyannyira, hogy ma már SEHA. Ennek örömére jövünk a szokásos KP-val, amivel eltöltjük az időnket a február közepén startoló Bajnokok Ligáig. Ami jövőre teljesen más, elsőre megjósolhatatlan következményű lebonyolítással örvendezteti meg a kézi szerelmeseit.

Már pedzegették ugyan, de hivatalosan az egy tegnapi hír, hogy jövőre már tényleg ilyen lesz a BL: kiemelés szerint két nyolccsapatos és két hatcsapatos BL-csoport, melyből két előbbi első helyezettje - játék nélkül(?) - negyeddöntőbe, míg a 2-6 helyezettek a nyolcaddöntőbe érkeznek. A két hatcsapatos első két helyezettje pedig keresztbe játszhat szintén a nyolcaddöntőért. Hát, hogy ebből mi sül ki, azt majd gyakorlatban meglátjuk, vagy ha lesz időnk, végigtoljuk fiktíven a mi erősorrendünk szerint.

Hatosfal

blogavatar

A világ legjobb csapatsportjának történéseit követjük és tárgyaljuk ki több szempontból, ellentmondást nem tűrően.

Szocmédia